Nincs egyenes út a top szintre

   

Az ifjúsági válogatott szövetségi edzője és két játékosa értékelte a debreceni vb utolsó magyar mérkőzését.

Kiss Patrik (Magyarország, csatár): “Sajnos kiesett pár ember a keretből betegség és sérülés miatt. Az elején találtak pár szerencsés gólt, de a második harmadban össze tudtuk kapni magunkat, és felálltunk. A végén átvettük az irányítást, jobban játszottunk, csak nem tudtuk ezt gólra váltani. Mindenki csalódott a vébé miatt, de most már nem tudunk mit tenni, úgyhogy arra kell koncentrálnunk, hogy jövőre visszajussunk ide. Volt egy-két csapat, aki nagyobb sebességgel játszott, mint mi, de próbáltuk felvenni velük a tempót. Ez a kazakok és a franciák ellen sikerült, de sajnos egyik meccsen sem sikerült győznünk.”

Garát Zsombor (Magyarország, hátvéd): ”Nem úgy küzdöttünk a szombati meccsen, ahogy kellett volna. Talán azért, mert már pénteken eldőlt a sorsunk. Szerintem pont emiatt kellett volna még nagyobb szívvel odatenni magunkat, és még jobban küzdenünk, hiszen nem volt tétje a meccsnek. Nagyon bíztam benne, hogy ebből kifolyólag nyerni fogunk, de sajnos ez nem jött össze. Ez a vébé arra volt jó, hogy felmértük a terepet. Itt voltunk, megláttuk, hogy milyen ez a szint, de talán mi még nem voltunk ezen a szinten. Nem mondom, hogy nem maradhattunk volna bent, hiszen voltak csapatok, akiket megfoghattunk volna, de ez most így jött ki. Azt viszont tudjuk, hogy ha jövőre visszakerülünk, akkor azután hogyan kell készülni. Lehet, hogy ez gyökeresen megváltoztat mindent, már az augusztusi felkészüléstől kezdve. Más csapatokkal megyünk edzőmérkőzéseket játszani, az edzés kivitelezése más lesz, de ez majd mind eldől. Örülök, hogy most ilyen sok fiatal van, mert ők ezt az évek során tovább fogják hordozni magukban.”
Glen Williamson (Magyarország, szövetségi edző): “Ez a második top osztály, a legjobb 16 csapat, úgyhogy ez egy jó torna volt arra, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk. Ha a nagykutyákkal szeretnél játszani, akkor velük is kell megküzdeni. Így tudunk fejlődni és tanulni. A játék szintje jó volt, a vb folyamán egyre jobban játszottunk, a játékosok magabiztosabbak lettek. Az eredmény a kijelzőn valóban nem nekünk kedvezett egyszer sem, de jobbak lettünk. Nincs egyenes út a top szintre, néha feljutsz, néha kiesel, ez egy folyamat. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, hogy ilyen keményen dolgoztak és küzdöttek. A srácok megtanultak ezen a szinten magabiztosan játszani. Ez olyan, mint amikor biciklizel, és utána be kell ülnöd a kocsiba. Először egy kicsit gyors, és meg kell érteni, hogy oda kell állnod és csinálni. Időbe telik, hogy ez a folyamat felgyorsuljon, és hogy ezt a technikai megoldások is kövessék. A játékosok nagyon jól csinálták ezt, küzdöttek egész végig, és közben okosabbak lettek, megtanulták jobban olvasni a játékot és gyorsabban reagálni rá.”
Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum