Három csatárcsere a válogatott keretében

   

Németh Attila a hetedik újonc a magyar csapatban. Elképzelhető, hogy egyedül Ladányi Balázs képviseli az 1980 előtt születetteket, hasonlóra nem volt példa korábban.

Módosult a felnőtt válogatott bő kerete, amely hétfőn kezdi meg felkészülését a péntektől vasárnapig tartó Négy Nemzet Tornára, amelynek névadó főtámogatója a Magyar Minőségellenőrzési Kft. Péntektől sorrendben Lengyelország, Románia és Ukrajna lesz ellenfelünk a Jégpalotában.

Benk András, Galanisz Nikandrosz és Hári János helyett Gröschl Tamás, Németh Attila és Tóth Adrián csatlakozik a nemzeti csapathoz hétfő délután. Tokaji Viktor szereplése is több mint kérdéses.

Németh Attilán kívül Peter Sevela, Miskolczi Márk, Nagy Richárd, Varga Arnold, Nemes Benjámin és Tyler Metcalfe először lehet magyar válogatott öt nap múlva.

“Hári János klubja, a finn első osztályú HIFK azzal a kéréssel fordult a Magyar Jégkorong Szövetséghez, hogy a játékos felkészülését hátráltató idény eleji sérülésére és csapatba építésére tekintettel légiósunk hadd maradjon és készüljön Finnországban az elkövetkezendő héten ? áll az MJSZ sajtóközleményében. ? A HIFK hangsúlyozta, hogy a későbbi válogatott összetartásokra boldogan és büszkén elengedi majd a csatárt, így az MJSZ és a válogatott szakvezetése elfogadta a klub mostani kérését.

Benk András és Galanisz Nikandrosz ugyanakkor sérülés miatt nem tud csatlakozni a válogatotthoz. Benk térdproblémákkal küzd, már a Sapa Fehérvár AV19 legutóbbi EBEL-mérkőzésein is beinjekciózva játszott. Galanisznak is a térde sérült: a center az előzetes keret kihirdetése előtt játszott legutóbb, klubja hétvégi erdélyi MOL Liga-túráján sem tudott részt venni.

Tokaji Viktornak ellőtték a bokáját az egyik EBEL-mérkőzésen. A Fehérvár csapatkapitányára hétfő délelőtt vár még egy vizsgálat, akkor derül ki, részt vehet-e a válogatott edzőtáborozásán és a hétvégi tornán.

A kiesők helyére Rich Chernomaz szövetségi kapitány három játékost hívott be. Csatlakozik a nemzeti csapathoz a szapporói hős Gröschl Tamás, illetve két fiatal, Németh Attila és Tóth Adrián.”

Magyarország játékoskerete a novemberi EIHC-tornára:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Bálizs Bence 1990 Fehérvár
Hetényi Zoltán 1988 Tappara (FIN)
Rajna Miklós 1991 Fehérvár
Sevela Peter 1983 Dab.Docler
Védők:
Gőz Balázs 1992 Morzine-Avoriaz (FRA)
Hegyi Ádám 1986 Miskolc
Hetényi Péter 1991 Fehérvár
Hüffner Adrián 1986 Dab.Docler
Kiss Dániel 1991 Fehérvár
Nagy Richárd 1992 Dab.Docler
Orbán Attila 1990 Fehérvár
Pozsgai Tamás 1988 Fehérvár
Szirányi Bence 1988 Fehérvár
Varga Arnold 1992 Fehérvár
Támadók:
Bartalis István 1990 Troja/Ljungby (SWE)
Gröschl Tamás 1980 Dab.Docler
Kovács Csaba 1984 Fehérvár
Ladányi Balázs 1976 Dab.Docler
Magosi Bálint 1989 Fehérvár
Metcalfe Tyler 1984 Miskolc
Mihály Árpád 1980 Fehérvár
Miskolczi Márk 1993 Miskolc
Nemes Benjámin 1993 Fehérvár
Németh Attila 1992 Fehérvár
Sikorcin Ladislav 1985 Fehérvár
Sofron István 1988 Krefeld Pinguine (GER)
Somogyi Balázs 1991 Dab.Docler
Tóth Adrián 1990 Miskolc
Vas János 1984 Rouen (FRA)

A Négy Nemzet Torna programja:

2013. 11. 08., péntek
15.00: Románia?Ukrajna
18.30: Lengyelország?Magyarország (Digi Sport)

2013.11.09., szombat
14.30: Ukrajna?Lengyelország
18.00: Románia?Magyarország (Digi Sport)

2013.11.10., vasárnap
14.00: Lengyelország?Románia
17.30: Magyarország?Ukrajna (Digi Sport)

4nemzet

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum