Magyarország–Franciaország 2-0

   

Odnoga Lotti és Metzler Regina talált be a budapesti Négy Nemzet Torna utolsó napján, ezzel első lett a női válogatott.

A magyar válogatott meccskeretéből Balog Gréta, Faggyas Lilla és Strobl Lara maradt ki, a kapuban ismét Németh Anikó kezdett. A franciák erőszakosan kezdtek, mégis a magyarok kerültek először emberhátrányba, Williams Hayley-nek kellett leülnie. A két percet sikerült kivédekezni, sőt, Kreisz Emmának még helyzete is akadt. Fokozatosan lendült bele a játékba a magyar együttes, egyre többször megdolgoztatta Crousyt. Az első emberelőny alatt Huszák Alexandra lövése bizonyult a legveszélyesebbnek, aztán volt helyzete Metzler Reginának, Williamsnek és Pázmándi Zsófiának is. A másik oldalon elvétve akadt francia lehetőség, ezekre Németh mindig odaért. Végül a harmadik magyar emberelőnyt sikerült kihasználni, Odnoga Lotti bombázott a kapuba a 16. percben.

A második harmad elején egymás után kétszer is emberelőnyben támadhattak a mieink, jól is járt a korong, de nem sikerült növelni az előnyt. Aztán Márton Adél kapott büntetést, Németh többször is nagy védést mutatott be a francia helyzeteknél. Kreisz Emma húzott befelé, és eresztett meg veszélyes lövést, majd a következő akciónál a passzáról kevéssel maradt le Gondos Tamara a kapu előtt. Dabasi Rékának kellett leülnie a 32. percben, de ez a két percet is kivédekezték a magyarok. Az újabb magyar emberelőny is kihasználatlanul maradt, bár Garát-Gasparics kemény lövése veszélyes volt. Egy perccel a harmad vége előtt viszont növelte az előnyt a hazai együttes: Pázmándi visszatett korongját Metzler lőtte be.

A harmadik harmad magyar lehetőségekkel kezdődött, aztán emberelőnyben támadhattak a franciák, és Némethnek volt is dolga. Egyenlő létszámnál a mieink akarata érvényesült, majd újabb francia kiállítás következett, és ezt sikerült megnyomni, de nem változott az állás. A távoli lövések mellett Huszák helyzete volt a legveszélyesebb. A hajrára fordulva igyekeztek felpörögni a franciák, ám a mieink okosan tartották a vezetést. A hajrában még egy páros kiállítást ítéltek, az ellenfél időt kért, de a kapust nem tudta lehozni, és a különbség sem változott.

A női válogatott augusztus után ismét legyőzte a franciákat, ezúttal 2-0-ra, így pedig jobb gólkülönbséggel megnyerte a budapesti tornát.

A káposztásmegyeri torna programja:

December 14., 16:30: Magyarország–Szlovákia 4-0
December 14., 20:00: Japán–Franciaország 1-2

December 15., 16:30: Magyarország–Japán 1-2
December 15., 20:00: Franciaország–Szlovákia 6-1

December 16., 16:30: Franciaország–Magyarország 0-2
December 16., 20:00: Japán–Szlovákia

A magyar női válogatott decemberi kerete:

Kapusok: Németh Anikó (Björklöven, svéd), Révész Zsuzsanna (MAC Budapest)

Hátvédek: Baker Taylor (New York, amerikai), Balog Gréta (MAC Budapest), Faggyas Lilla (BJA), Gengeliczky Dorottya (Trine, amerikai), Kiss-Simon Franciska (HKB), Márton Adél (OHA, kanadai), Mayer Fruzsina (HKB), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (SDE, svéd)

Csatárok: Dabasi Réka (HKB), Garát-Gasparics Fanni (Ottawa, kanadai), Gondos Tamara (MAC Budapest), Horváth Imola (MAC Budapest), Huszák Alexandra (MAC Budapest), Jókai-Szilágyi Kinga (Skelleftea, svéd), Kreisz Emma (Minnesota, amerikai), Márton Luca (OHA, kanadai), Metzler Regina (OHA, kanadai), Pázmándi Zsófia (Plattsburgh, amerikai), Seregély Míra (Maine, amerikai), Strobl Lara (HKB), Szamosfalvi Petra (HKB), Williams Hayley (HKB)

A női válogatott stábja:

Pat Cortina szövetségi kapitány
Delaney Collins másodedző
Fodor Zoltán másodedző
Kis András másodedző
Budai Krisztián kapusedző
Gallyas Gabriella erőnléti edző
Dénes Veronika rehabilitációs edző
Falvi Zsófia sportmasszőr
Jasó Judit csapatvezető
Tornyi Gábor felszerelés-menedzser
Speier Kálmán felszerelés-menedzser
Kaposi Dávid sajtó
Kolbenheyer Zsuzsanna szakági vezető

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum