Nagyon sokat léptünk előre

   

Ladányi Balázs szerint U20-as válogatottunk készen áll a vasárnap a Tüskecsarnokban elrajtoló divízió 1/A-világbajnokságra.

A Magyarországra a junior válogatott szövetségi edzőjeként visszatérő szakemberrel az MJSZ hivatalos oldalán jelent meg interjú a hazai vb-t felvezetendő, ezt alább változtatás nélkül közöljük.

“Készen állunk?

Az egész szezon során javuló tendenciát mutattunk, jó érzések vannak bennem a felkészültségünkkel kapcsolatban. Nagyon sokat léptünk előre ahhoz képest, ahogy elkezdtük a nyáron a munkát. Persze azóta értelemszerűen mindenki játssza a bajnokságát, és a lehető legjobb formában szeretett volna érkezni a közvetlen felkészülésre. Szerintem ez sikerült is, emellett azt mondhatom, hogy a lehető legjobban lett felkészítve a csapat mind fejben, mind fizikálisan, a tőlünk telhetőt megtettük. Arról nem beszélve, hogy most áll rendelkezésre a legerősebb keretünk, eddig mindig voltak hiányzók, és akadtak olyan emberek, akiket nem tudtunk megnézni különböző okok miatt – persze a válogatott szezon általában ilyen. Úgy érzem, jól sikerült a felkészülés, jól sikerült a csapatépítő program is pénteken. Bízom benne, hogy a srácok is meg fognak küzdeni a csapatért és egymásért, ahogyan abban is, hogy ehhez egy nagyon szép eredmény párosul majd a végén.

Milyen játékosokat kerestetek a szűk keretbe? Szokták mondani, nem mindig a legjobb vagy legtechnikásabb játékos alkalmas a válogatottságra, fontos, ki milyen karakter, hogyan illeszkedik a csapatba, hogy jön ki a többiekkel.

Azt, hogy milyen játékosokat kerestünk, általában felülírja, hogy milyen játékosok állnak a rendelkezésre. Általában az adott anyagból kell a legjobb 20+2-t kiválasztanunk. Igen, minden típusú, karakterű játékos építi az egészet, fontos az is, hogy a soron belül is passzoljanak egymáshoz, meglegyen a kohézió. Ezúttal szerencsére nem tapasztaltunk olyat, hogy valaki a keretszűkítés során azért esett volna áldozatul, mert valami miatt nem illeszkedik a csapat moráljába, arculatába. Könnyebb volt tehát a választásunk, mert ezt nem kellett figyelembe vennünk.

Mit látsz a fiúkon, milyen állapotban vannak? Horváth Donát úgy fogalmazott, hogy a tegnapi volt a legjobb edzés.

Alátámasztom, amit említett. A tegnapi jeges edzés volt a legfókuszáltabb, szeretnénk ezt átmenteni a ma délutáni kezdésre és az egész hétre. Nagyon úgy érezzük, hogy a srácok megértették, miről van szó, mégiscsak egy világbajnokságról beszélünk, mindenki szeretne beülni abba a bizonyos hajóba, és nemcsak utazni szeretne, hanem húzni is azt, ráadásul ugyanabba az irányba.

Neked személy szerint mit jelent ez a vb?

Jelen pillanatban mindent. Minden világbajnokság ugyanaz számomra, mindig is így éreztem. Címeres mezben küzdeni mindig is kiváltság volt, még akkor is, ha azt mondhatjuk, nekünk anno nem volt olyan nehéz dolgunk bekerülni a válogatottba, mint a mostani fiataloknak vagy felnőtteknek. De tudtuk a súlyát, és azzal is tisztában voltunk, hogy miért küzdünk. Azt látjuk a srácokon is, hogy csodálattal nézik a címeres mezünket és nagyon örülnek, hogy a saját nevük felkerült a hátuljára. Viszont nem az a lényeg, hogy mi van hátul, hanem az, hogy mi van elöl.

Kazahsztán ellen kezdünk, a tavalyi vb-n 2-0-ra is vezettünk ellenük, végül 3-2-re ők győztek. Mit kell róluk tudni?

Nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, szerintem ezt évek óta meg lehetett szokni ezen a szinten. A kazah csapat az egyik élválogatott, de ez sosem jelenti azt, hogy verhetetlenek lennének. Szerencsére nincs már a magyar válogatottnak olyan ellenfél ezen a szinten, akit egy-egy meccsen ne lehetne elkapni, még akkor is, ha a papírforma nem is ezt mutatja. Érezzük a tüzet a srácokban, a kazahokkal ívott edzőmeccs alapján is azt mondom, igenis lehet, és van keresnivalónk ellenük is. Technikás, jól képzett játékosokból áll, bízunk benne, hogy sikerül borsot törni az orruk alá.”

ladanyi u20

fotó: MJSZ

A budapesti divízió 1/A-s U20-as vb programja:

December 10., 12.30: Dánia–Franciaország
December 10., 16.00: Magyarország–Kazahsztán
December 10., 19.30: Japán–Ausztria

December 11., 12.30: Franciaország–Japán
December 11., 16.00: Kazahsztán–Dánia
December 11., 19.30: Magyarország–Ausztria

December 13., 12.30: Kazahsztán–Franciaország
December 13., 16.00: Magyarország–Japán
December 13., 19.30: Ausztria–Dánia

December 14., 12.30: Kazahsztán–Japán
December 14., 16.00: Franciaország–Ausztria
December 14., 19.30: Magyarország–Dánia

December 16., 12.30: Dánia–Japán
December 16., 16.00: Magyarország–Franciaország
December 16., 19.30: Ausztria–Kazahsztán

A magyar U20-as válogatott bő kerete:

Kapusok: Csala Patrik (2005, Köln, GER), Hegedüs Levente (2004, Vernal Oilers, USPHL)

Hátvédek: Bajkó Botond (2004, FEHA19), Deák Márton (2004, SaiPa U20, FIN), Farkas Olivér (2005, SaiPa U20, FIN), Franyó Krisztián (2006, UTE), Horváth Alex (2006, HC Ocelári Trinec, CZE), Horváth Donát (2004, Leksands IF J20, SWE), Salamon Zoltán (2004, FEHA19)

Csatárok: Csiki Hunor (2004, DVTK Jegesmedvék), Dobos Mihály Bendegúz (2004, FEHA19), Farkas László (2004, FEHA19), Hiezl Balázs (2005, Pueblo Bulls, NCDC), Horváth Bence (2004, Jukurit U20, FIN), Laskawy Ferenc (2006, UTE), Makai Miklós (2005, DVTK Jegesmedvék), Mihalik Gergő (2005, DEAC), Nemes Márton (2005, Mora, SWE), Ravasz Csanád (2005, BJAHC), Simon Levente (2004, UTE), Szabó Rácz Maxim (2005, UTE), Weidemann Márk (2004, BJAHC)

A magyar U20-as válogatott stábja: Ladányi Balázs szövetségi edző, Arany Máté másodedző, Revák Zoltán másodedző, Hajek Márk kapusedző, Inglis Ákos vendégedző, Németh Gergely sportpszichológus, Dubóczki Dóra fizioterapeuta, Balázsi László felszerelés-menedzser, Don MacAdam sport- és fejlesztési igazgató, Végh Benedek férfiszakág-vezető, Závodszky Szabolcs technikai koordinátor, Paukovits Tamás Mirkó csapatorvos, Dobos Sándor médiamunkatárs, Végh Boldizsár csapatvezető

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum