Most jött el a visszatérésem ideje

Ladányi Balázs mesélt blogunknak a magyar jégkoronghoz és az utánpótláshoz való visszakanyarodásáról, az U20-as válogatottnál nem létező nyári uborkaszezonról, s arról, hogy a tavaly hirtelen felindulásból meghozott döntése után hogyan kezdett el neki egyre jobban hiányozni a hoki.

Az U20-as válogatott élén térsz vissza másfél év után. Volt megkeresésed felnőttcsapattól is, vagy tudatosan az utánpótláshoz szerettél volna visszakanyarodni?

Lehet azt mondani, hogy az utóbbi években jobbára felnőttcsapatokat irányítottam, de ha jobban megnézzük, az elején például csak utánpótláskorúakkal foglalkoztunk, és aztán is inkább ezekkel a játékosokkal mentünk tovább, s próbáltuk meg mindig egy-két fiatallal kiegészíteni az Erste ligás csapatokat. Egyébként a kérdésre válaszolva, igen, akadt megkeresésem felnőttcsapattól is, az végül nem jött össze, de egyáltalán nem bánom, hogy végül az U20-as válogatott lett belőle.

Ismerős közeg lesz, elvégre két éven át dolgoztál már mellettük másodedzőként.

Nyilván maga az U20-as rendszer sem ismeretlen nekem, főleg, hogy már a mellettük való másodedzősködés előtt is jó néhány éven át foglalkoztam utánpótlás-csapatokkal mint vendégedző, majd másodedző alacsonyabb korosztálynál.

Egyből bele is csaptok a lecsóba: decemberben hazai rendezésű div. 1/A-s világbajnokság, alig két hét múlva pedig itt a kanadai U18-asok elleni felkészülési meccs.

Igen, ez egy érdekes helyzet, mert amit más uborkaszezonnak hív – ez a június-július-augusztusi időszak –, nekünk ez gyakorlatilag az év legsűrűbb része, hiszen nincs sok időnk felkészülni a világbajnokságra, lévén a miénk a többivel ellentétben decemberben van, nem tavasszal. Ráadásul ősszel beindul a szezon felnőtt- és utánpótlásszinten egyaránt, olyankor már nem sok lehetőségünk lesz az edzőtáborozásra, mert érthető módon mindenki a klubjára fókuszál. Szóval a vébéig csupán néhány hetünk adódik a közös munkára, a decemberi felkészülést nem számítva szűk három hét – remélem, sikerül még valahova beszúrni egy-egy rövid összetartást.

Amikor elkeseredésedben kiköltöztél Hollandiába, azt mondtad, elenyésző az esélye, hogy újra a magyar hokiban dolgozz. A honvágy és a jégkorong hiányának együttes következménye, hogy ez azóta átfordult benned?

Pontosan, ezek találkoztak egymással: az idő múlásával egyre kevésbé akartam kint maradni Hollandiában, és egyre jobban hazamenni, ráadásul időközben a puhatolózó érdeklődések is megindultak. Volt már jóval hamarabb is ajánlatom, arra akkor még nem ugrottam rá, de a szezon végéhez közeledve már egyre inkább élesedett a helyzet. A múltról nem szeretnék sokat beszélni: a történtek hatására forrófejűen hoztam egy döntést hirtelen felindulásból, de már néhány hónap után elkezdett hiányozni a hoki, egyre több infót gyűjtöttem be innen-onnan, és egyre inkább egyértelművé vált számomra, hogy nem az a kérdés, visszatérek-e, hanem hogy mikor. Ennek végül most jött el az ideje.

fotó: MJSZ