Don MacAdam leültette magát a válogatott padjára
Egy meglepő fordulattal az MJSZ sportigazgatója lesz a szövetségi kapitány a szezon végéig.
Az eddig pletykált jelöltnevek fényében mérsékelt lelkesedéssel tudunk beszámolni a várva várt kapitányfejleményekről: az MJSZ bejelentette, hogy az elnökség döntése nyomán a szezon végéig Don MacAdam irányítja majd férfiválogatottunkat, így a tavaszi, bolzanói divízió 1/A-világbajnokságon is. A jó három és fél évtizede másodedzőként a Detroitnál is megforduló, később az AHL-ben, az ECHL-ben, a QMJHL-ben, majd az EBEL-ben is dolgozó 73 éves kanadai szakember még 2018-ban került a magyar hoki közelébe, a Csíkszeredának köszönhetjük, amely akkor decemberben szerződtette vezetőedzőnek kerek három hónap erejéig. Ezután a ferencvárosi utánpótlás csapott le rá, 2021 óta pedig a szövetségbe betonozta be magát előbb Jim Brithén fejlesztési igazgató utódjaként, majd sportigazgatóként, s szerzett magának egyre nagyobb befolyást.
Hogy miért nem sikerült dűlőre jutni az eddig hallott, főként tengerentúli és/vagy ICEHL-kötődésű szakemberek egyikével sem, arról is csak folyosói pletykák vannak; és bár kétségtelen, hogy Kevin Constantine váratlan nyári pálfordulása nem állított könnyű helyzet elé senkit, ez a mostani házon belüli tűzoltás azért lehűti némileg a kedélyeket. Az új szövetségi kapitány két segédje a novemberi Sárközy-emléktornán mindenesetre Bartalis Balázs és Szilassy Zoltán lesz, de az MJSZ híre szerint „a decemberi, ausztriai tornán más magyar edzők dolgoznak majd a nemzeti együttes mellett. Ladányi Balázs U20-as szövetségi kapitányi feladatai mellett a felnőtt stáb munkáját is segíti a külföldön szereplő játékosok teljesítményének nyomon követésével, a decemberi junior-világbajnokság után pedig személyesen is bekapcsolódik a munkába. Kapusedzőként a DEL-es Nürnbergnél dolgozó Daniel Goller csatlakozik a stábhoz.”
A bolzanói vb menetrendje egyébként éppen a minap vált publikussá.
További cikkek
- Minket csak az érdekelt, hogy a srácoknak biztonságot tudjunk nyújtani
- Ilyen volt a keddi Magyarország–Kanada
- Idénre szerintem pont a jégen kívül, mentális téren erősödtem a legtöbbet
- Magyarország–Kanada 0-4
- Voltak pillanatok, hogy azon kaptam magam, már én is átmentem szurkolóba
- Csapattársként alapvető kötelességem, hogy kiálljak a többiekért
- A bolzanói hullámvölgy öt videón
- Ez most nagyon közel van a krakkói csodaérzéshez
- Sosem adtuk fel, végig kiálltunk egymásért, és akkor tettük oda magunkat, amikor a legjobban kellett