Akaratban és szívben föléjük tudtunk nőni
Tokaji Viktor vezetőedző a klubhonlapon kommentálta a 3-2-es Jegesmedvék?Kassa mérkőzést.
“A srácok jobban akarták ezt a győzelmet, mint az ellenfelünk, akaratban és szívben föléjük tudtunk nőni. A meccsnek volt egy olyan momentuma, ahol túlzás nélkül rájuk borítottuk a pályát, és nem hagytunk nekik levegőt. Ez volt az a fordulópont a meccsen, amikor a srácok elhitték, hogy lehet keresnivalónk. Nagyon örülök, hogy saját maguknak is bebizonyították, hogy bárki ellen képesek jól játszani, és örülök, hogy ez a gólok számában is megmutatkozott. Én nem az a típusú ember vagyok, aki feladja, és azt az üzenetet adjuk a játékosok felé is, hogy ne gondolják azt, hogy már vége a szezonnak. Majd akkor lesz vége, ha az utolsó mérkőzésen lepereg az óra. Egész addig a pillanatig azért jövünk ide, hogy tanuljunk, jobbak legyünk, fejlődjünk, és például lehetőséget biztosítsunk olyan fiatal játékosoknak, akik most is megállták a helyüket.”
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Nem lehet megállítani a Trinecet
- Elszakadt egy izom Vay Ádám combjában
- Remélhetőleg nem súlyos Vay Ádám combsérülése
- Vay Ádám lett február legjobbja az Extraligában
- Brunya nagyon jól helytállt, kiválóan tartott minket végig
- Ezúttal a kapuba igazolt korábbi extraligás csehet a DVTK
- Itt van idejük és terük a fiataloknak a fejlődésre, és a külföldi kapcsolatok is összehasonlíthatatlanul jobbak
- Megszakad-e valamelyik pontszerzőszéria Káposztásmegyeren?
- A Sörgyári capriccio találkozása Karel Gottal