DVTK Jegesmedvék?HC Kosice 3-2

 

A miskolci Extraliga-csapat idei utolsó hazai meccsén a szezonban először győzte le a Kassát.

Tovább rövidült a Jegesmedvék kispadja, a hetek óta nélkülözött Rundkvist és Osterberg mellett már Walker sem lépett jégre a légiósok közül, a kassaiaknál viszont Vay Ádám kezdett. A mérkőzés jól kezdődött a hazaiak számára, a 4. percben Magosi közeli lövése megakadt a vendégkapu oldalában (1-0). Gyorsan válaszolt erre a Kassa: a 7. percben előnyben Chovan oldalról leadott próbálkozása Adorjánt is érintve pattant a kapuba (1-1). Két perc múlva jött a következő vendégfór, ezt kivédekezték a miskolciak, röviddel később ugyanez történt a másik oldalon is. A 14. percben Vay nagy bravúrjának köszönhetően nem változott az állás. A hajrában ismét a kiállításoké volt a főszerep, jutott mindkét oldalra, gólra váltani nem sikerült ezeket.

A második harmadból mindössze 4 másodperc telt el, amikor Vas Jánosnak kellett kiülnie a büntetőpadra. A fórt a vendégek Klhufek révén használták ki, aki a bedobópontról lőtte ki a hosszú sarkot (1-2). A házigazdáknak továbbra sem ment a speciális támadójáték, a 26. percben kihagyták a következő fórjukat. Teljes létszámban kiegyensúlyozott volt a játék képe, a csapatok mentek előre becsülettel. A 34. percben Anderson léphetett ki egyedül elcsúszó védője mellett, szólóját azonban védte Vay. A 37. percben emberhátrányban egyenlítettek a miskolciak: Csányi ment el a jobb szélen, lövése bejutott a Vay és a kapuvas közötti apró résen (2-2).

A harmadik játékrészben folytatódott a kiegyenlített játék, a védelmek azonban jól zártak, így igazán nagy helyzeteknek híján voltunk. A 48. percben kimaradt egy újabb vendégelőny. Az 51. percben 2 az 1 ellen mehettek a miskolciak, nem találták el a kaput. Két perccel később Anderson közeli lövése után már megfordult az állás (3-2). Rögtön ezután egy páros kiállítás miatt 4 a 4 elleni játék következett, amelyben leginkább Adorjánnak volt dolga, megoldotta. A végére jutott még egy kassai előny, eredmény nélkül. Az utolsó percben a Kassa időt kért, a kapust is levitték, egyenlíteni azonban nem tudtak.

A DVTK Jegesmedvék összeállítása: Adorján ? Wehrs, Kiss D., Rokaly, Vas, Anderson ? Szirányi, Fredriksson, Csányi, Magosi, Lövei ? Láda, Gőz, Miskolczi, Galanisz, Galajda ? Vojtkó, Ritó.

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

miskos

fotó: DVTK Jegesmedvék

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum