Három csere a nottinghami válogatott keretben
Kornakker Dániel és Szita Donát a Fehérvárból, Kiss Dániel a DVTK-ból került be utólag a Hetényi, Dudas, Magosi trió helyére.
Jarmo Tolvanen együttesének tagjai már a mai napon Nagy-Britanniába repülnek, a közvetlen felkészülésre kint kerül sor. Első ellenfelünk a nottinghami olimpiai előselejtező csoportban Észtország lesz 6-án, majd Románia, végül ? vélhetően a sorsdöntő mérkőzésen ? Nagy-Britannia következik. A kvartettből csak egy csapat jut tovább, amely Szlovákiában csatázhat majd augusztusban a közvetlen kijutásért a 2022-es pekingi téli olimpiára. A magyar válogatott keretéből néhány sérüléssel bajlódó játékos mellett hiányzik az északi légióstrió: az egyaránt remek formát mutató Bartalis István, Galló Vilmos, Sebők Balázs hármas tagjai klubelfoglaltságaikra hivatkozva mondták le a szereplést a tornán, amelyen a nagy rivális britek a lehető legerősebb összetételben szállnak versenybe. A nottinghami meccsbelépőkkel kapcsolatos információkat részletező korábbi cikkünket ide kattintva találják meg.
Az olimpiai előselejtező torna programja:
február 6., csütörtök:
Magyarország?Észtország
Nagy Britannia?Románia
február 8., szombat:
Magyarország?Románia
Nagy Britannia?Észtország
február 9., vasárnap:
Észtország?Románia
Nagy Britannia?Magyarország
A magyar válogatott kerete a nottinghami selejtezőre:
Név | Szül. év | Klub |
Kapusok | ||
Arany Gergely | 1996 | FTC-Telekom |
Kornakker Dániel | 1996 | Hydro Fehérvár AV19 |
Rajna Miklós | 1991 | DVTK Jegesmedvék |
Hátvédek | ||
Garát Zsombor | 1997 | MAC Újbuda |
Kiss Dániel | 1991 | DVTK Jegesmedvék |
Scott Macaulay | 1990 | MAC Újbuda |
Pozsgai Tamás | 1988 | MAC Újbuda |
Stipsicz Bence | 1997 | Hydro Fehérvár AV19 |
Szabó Bence | 1998 | Hydro Fehérvár AV19 |
Szirányi Bence | 1988 | DVTK Jegesmedvék |
Csatárok | ||
Benk András | 1987 | UTE |
Karol Csányi | 1992 | HK Nitra (SVK) |
Erdély Csanád | 1996 | Hydro Fehérvár AV19 |
Galanisz Nikandrosz | 1988 | DVTK Jegesmedvék |
Hári János | 1992 | Red Bull Salzburg (AUT) |
Kóger Dániel | 1989 | Hydro Fehérvár AV19 |
Nagy Gergő | 1989 | FTC-Telekom |
Papp Kristóf | 2001 | Des Moines Buccaneers (USA) |
Andrew Sarauer | 1984 | Hydro Fehérvár AV19 |
Sofron István | 1988 | MAC Újbuda |
Szita Donát | 1998 | Hydro Fehérvár AV19 |
Terbócs István | 1996 | MAC Újbuda |
Tóth Richárd | 1995 | FTC-Telekom |
A magyar válogatott stábja:
Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
Edzők: Majoross Gergely, Fodor Szabolcs
Kapusedző: Farkas Tamás
Videoedző: Szilassy Zoltán
Csapatorvos: Dr. Rybaltovszki Henrik
Fizioterapeuták: Bors Attila, Antal Dénes
Felszerelésmenedzser: Nagy József
Csapatvezetők: Szilágyi Levente, Imre Lajos
fotó: PZHL
További cikkek
- Minket csak az érdekelt, hogy a srácoknak biztonságot tudjunk nyújtani
- Ilyen volt a keddi Magyarország–Kanada
- Idénre szerintem pont a jégen kívül, mentális téren erősödtem a legtöbbet
- Magyarország–Kanada 0-4
- Voltak pillanatok, hogy azon kaptam magam, már én is átmentem szurkolóba
- Csapattársként alapvető kötelességem, hogy kiálljak a többiekért
- A bolzanói hullámvölgy öt videón
- Ez most nagyon közel van a krakkói csodaérzéshez
- Sosem adtuk fel, végig kiálltunk egymásért, és akkor tettük oda magunkat, amikor a legjobban kellett