A Central divízió keményebb lesz, mint valaha

Már csak egy nap, és elkezdődik a világ legerősebb bajnokságának 2019/20-as szezonja. Négy részben mérlegeljük az esélyeket.

Az nhl.com 31 részes sorozatban mutatta be a csapatokat az új idény előtt. Ezek alapján mi is összefoglaljuk a négy divízióra bontva a legfontosabb változásokat, és rövid elemzést adunk arról, hogy kitől mire számíthatunk. A Metropolitannal és Atlanticcel kezdtünk, a Pacificcel folytattuk, a sort a Central zárja. A központi divízió tavaly öt csapatot küldött a rájátszásba, ő adta a bajnokot, és az idén is a legerősebb lehet az NHL-ben. Nincs könnyű dolgunk, amikor esélyeket latolgatunk.

A St. Louis Blues története unalomig ismert: 2019 januárjának elején még tökutolsók voltak a ligában, aztán elkezdett működni a november végén kinevezett Craig Berube vezetőedző játékrendszere, az újonc Jordan Binnington lehúzta a rolót, és a csapat meg sem állt a Stanley Kupa-győzelemig. A Bluesnál nem történt érdemi mozgás nyáron, a nyertes csapat egyben maradt. A nagy kérdés az, hogy melyik St. Louist látjuk ebben a szezonban: a tavalyi szezon első felében szenvedőt vagy a másodikban szárnyalót. Miután a fejlődés minden bizonnyal nem a véletlen műve volt, hanem Berube munkájának az eredménye, így a Blues szurkolóinak minden okuk megvan, hogy utóbbiban reménykedjenek. Ez egy nagyon jól összerakott csapat, az Athletic meg is kérdezte a nyáron Doug Armstrongot, a csapat igazgatóját arról, hogy mit tart a legnagyobb erősségének. Armstrong öt dolgot emelt ki: költséghatékony szerződések, playofftapasztalat, életkor és rutin tekintetében kiegyensúlyozott keret, egyszerre erős és technikás védelem, meccset eldönteni képes játékos. Miután változás nem történt, ez az öt pont továbbra is erőssége a Bluesnak. Ryan O?Reilly és Vlagyimir Taraszenko bármilyen meccset képesek eldönteni, ők keresik a legtöbbet a csapatból a maguk 7,5 millió dollárjával, Alex Pietrangelo és Colton Parayko két ligaszinten is meghatározó hátvéd, akik még a 30-on innen vannak. A legnagyobb kérdés: lehetséges-e, hogy Binnington személyében 25 évesen rátaláltak egy olyan kapusra, aki stabilan képes kiugró teljesítményt nyújtani?

A Winnipeg Jets tavaly és tavalyelőtt nagy reményekkel kezdte a szezont, és az alapszakaszban nem is kellett csalódniuk a szurkolóknak, ám a rájátszásban jött egy underdog, és elütötte őket a nagy álomtól. 2018-ban 114, 2019-ben 99 pontot gyűjtöttek, ez mindkétszer a második helyre volt elég a divízióban. Tavaly a konferenciadöntőig meneteltek, ám ott jött az újonc Vegas, míg idén már az első körben összekerültek a későbbi bajnokkal. Ez azért jelentős probléma, mert előre látható volt, hogy már nem tudnak ugyanolyan erős csapatot építeni, hiszen Patrik Lainénak és Kyle Connornak is lejárt az újoncszerződése, a hosszabbítás pedig vezéráldozatokkal jár a fizetési plafon szorítása alatt. A veszteségek ráadásul a védelemben koncentrálódtak, távozott Jacob Trouba, Tyler Myers és Ben Chiarot. A helyükre lényegében nem érkezett épkézláb játékos, és akkor még Dustin Byfuglien esetleges visszavonulásáról nem is beszéltünk. Így hiába tesz meg mindent elöl Mark Scheifele, Blake Wheeler, Kyle Connor, Patrik Laine és Nikolaj Ehlers, ha hátul sebezhetőek lesznek, azzal nem biztos, hogy messzire jutnak. Ha ehhez még hozzávesszük a gyengélkedő harmadik-negyedik sort és a Kevin Hayes távozásával keletkező űrt a második sor centerposztján, akkor egyáltalán nem lehetünk biztosak benne, hogy ez a keret ismét bejut a rájátszásba.

A Winnipeggel szemben a Nashville Predatorsnak minden oka megvan a bizakodásra. A csapat 2017-ben még döntőt játszott, majd egy évre rá hétmeccses szériában ejtette ki a Winnipeg a második körben. A mögöttünk álló szezonban megnyerték a divíziót, de aztán meglepetésre az első körben kiestek a Dallas Stars csapatával szemben. Ami nem sikerült a Winnipegnek, azt parádésan oldotta meg David Poile, amikor nyáron megszerezte Matt Duchene-t. Így a csapatnak négy elit centere van Ryan Johansen, Duchene, Colton Sissons és Kyle Turris személyében. Tavaly úgy szereztek 100 pontot az alapszakaszban, hogy az emberelőnyös kihasználásuk a legrosszabb volt az egész ligában, 13% alatti mutatóval. A védelem ezzel szemben zseniálisan működött, a harmadik legkevesebb gólt kapták, holtversenyben a Bostonnal. Ebből a csapatrészből nyáron távozott P. K. Subban, de ha minden jól megy, őt belülről pótolhatják a szupertehetségnek tartott Dante Fabbro révén, aki két éve junior-világbajnok volt, idén pedig már a felnőtt csapattal szerzett ezüstérmet Pozsonyban, méghozzá +10-es plusz/mínusz mutatóval. Roman Josi, Mattias Ekholm és Ryan Ellis mellett minden feltétel adott számára ahhoz, hogy hamar beletanuljon a szakmába. Duchene tehát jól választott, az NHL-ben ugyan nincs garancia semmire, de a játékosállomány alapján begyűjtheti az egyetlen címet, ami az olimpiai, a világbajnoki és a világkupa arany mellől hiányzik a gyűjteményéből. Vagyis a Stanleyt.

Az elmúlt évek nehézbombázói után lássuk azokat a csapatokat, amelyek az eddigieknél is keményebbé tehetik a versenyt a rájátszásba kerülésért. A Dallas Stars tavaly a 7. helyen került be a playoffba, ahol az első körben ki is verte a Nashville-t, és a St. Louis is csak hétmeccses szériában tudott nyerni ellene. Két meccslabdájuk is volt a továbbjutáshoz, de a hetedik mérkőzésen a 86. percben bepasszírozta a mindent eldöntő találatot Patrick Maroon. Mindezt azok után, hogy majdnem olyan rosszul kezdte a szezont a Stars, mint a Blues, ők is az idény második felében találtak magukra. További hasonlóság a két klub között, hogy a Dallas is új edzővel dolgozott, igaz, Jim Montgomery már a második teljes idényére készülhet az NHL-ben, három év USHL-, majd 5 év NCAA-edzősködés után. Nyáron elsősorban tapasztalat érkezett a csapathoz, a 35 éves Joe Pavelski és a 34 éves Corey Perry személyében. A korstruktúra itt is megfelelő, mögöttük és a 33 esztendősen pont/meccses Alekszandr Radulov mögött ott van a Jamie Benn és Tyler Seguin alkotta kettős, míg a 22 éves finn, Roope Hintz már a tavalyi rájátszásban is nagy feltűnést keltett 13 meccsen szerzett 8 pontjával. A védelem eddig is a csapat legnagyobb erőssége volt, itt nem történt változás, a kapuban a Ben Bishop, Anton Hudobin páros kiegyensúlyozottnak tűnik, Miro Heiskanen pedig egyre jobb lesz, és az előttünk álló szezonban felnőhet John Klingberg mellé. A kérdés Dallasban az, hogy sikerül-e növelni a lőtt gólok számát, tavaly ebben a harmadik legrosszabbak voltak a ligában. Talán a vezetői képességekkel rendelkező játékosok érkezésével a korábbi góllövők is visszatalálnak a helyes útra a tavalyi botrányok után.

Kritikus nyáron van túl a Colorado Avalanche. Joe Sakic kiválóan manőverezett az UFA- és RFA-piac Szküllái és Kharübdiszei között. Alaposan megerősítette a keretet már azelőtt, hogy hosszabbított volna a legfontosabb játékossal, akinek a sorsa a levegőben lógott. Centerposztra érkezett Nazem Kadri és Pierre-Edouard Bellemare, a szélre Jonas Donskoi, Valerij Nicsuskin és Andre Burakowsky, a védelembe Calle Rosen. Ezek után megengedhették maguknak, hogy kicsit engedjenek egyik legnagyobb sztárjuknak, Mikko Rantanennek, aki hat szezonra írt alá évi 9,14 millió dollárért. Nagyon ígéretes keret állt össze, övék a legdinamikusabb első sor a ligában, ahol Rantanen mellett Gabriel Landeskog és Nathan MacKinnon kergeti a korongot. A védelemben a liga legnagyobb tehetségeiből ketten is tovább pallérozódhatnak: a 21 éves Samuel Girard már a harmadik szezonjára készül, a 20 éves Cale Makar a tavalyi rájátszásban mutatkozott be, nem akármilyen teljesítménnyel, 10 meccsen 6 pontot szerzett. Ha ez nem lenne elég, még majdnem 6,5 millió dollárjuk maradt is a plafon alatt, ha tehát a szezon közben lehetőség adódik további erősítésre, azt is megtehetik. Ezzel jó időre elrendezték a legfontosabb építőköveket, a következő feladat a csapatkapitány Gabriel Landeskog hosszabbítása lesz 2022 nyarán. Sakic 2015-ben vette át a klub irányítását, igen mélyről indult, ám szisztematikus munkával és Jared Bednar vezetőedző segítségével fokozatosan épített versenyképes franchise-t. Sorozatban másodszor kerültek be a rájátszásba, tavalyelőtt az első körben kiestek, de idén kiverték a favoritnak számító Calgaryt, majd a San Josétól csak hetedik meccsen kaptak ki 3-2-re. Innen már nem nagyon van más hátra, mint a konferenciadöntő vagy a Stanley Kupa fináléja, és ennek elérésére minden esélyük meg is van. Ráadásul ez az opció a jelenlegi szerződésállománnyal még jó ideig nyitva állhat számukra.

A Chicago Blackhawks helyzete viszont nem túl fényes. Azok után, hogy ebben az évtizedben három bajnoki címet is szereztek, lesújtott a fizetési plafon pallosa, emellett sorra hozták a rosszabbnál rosszabb döntéseket, például amikor elengedték Artyemij Panarint. A menedzsment és a vezetőedző, Joel Quenneville között is jelentős feszültségek voltak, amiből az edző húzta a rövidebbet. A helyére érkezett az akkor még csak 33 éves Jeremy Colliton, aki a svéd másodosztályban kezdte edzői karrierjét. A klub teljesen megújította a szakvezetést és a szakmai munka jellegét is. Colliton első évére jól reagáltak a húzóemberek: Patrick Kane, Jonathan Toews, Alex DeBrincat és Dylan Strome is jól szerepelt. Olyannyira, hogy az egyik legnagyobb kérdés, hogy meg tudják-e ismételni ezt a teljesítményt az előttünk álló szezonban. Jó hír, hogy az Európából hagyományosan jól igazoló klub ismét onnan erősít, miután egy ötödik körös draftjogért megszerezték Dominik Kubalik játékjogát. A 24 éves cseh játékos fantasztikus idényen van túl, 57 pontjával a svájci bajnokság pontkirálya és MVP-je lett, a világbajnokságon 10 mérkőzésen 6 gólt és 12 pontot szerzett. A védelemben apróbb, de fontos foltozgatások történtek, érkezett Calvin de Haan és Olli Maatta. A 2018-as draft nyolcadik választottja, a 19 éves Adam Boqvist az AHL-ben kezdi a szezont, de ha jó ütemben fejlődik, hamar a nagycsapatban találhatja magát. A helyzet tehát nem túl jó, de nem is reménytelen, a rájátszás azonban talán messze van, különösen ebben a csoportban.

A helyzet ennél is rosszabb Minnesotában. Iowa nem túl vonzó célpont a játékosok számára, nyáron Phil Kessel utasította vissza, hogy elcseréljék, inkább Arizonát választotta, ami jól jelzi, milyen nehézségekkel kell megküzdenie a megújult szakvezetésnek. Bill Guerin a nyáron érkezett éppen onnan, ahonnan Kessel nem volt hajlandó: vagyis Pittsburghből. Az ő irányításával talán sikerül irányt szabni a klubnak, mert jelenleg inkább a káosz a jellemző. Nem ígérkezik ez könnyű feladatnak, hogy mást ne mondjunk, a máris 35 éves Zach Parise 7,5 milliós szerződése csak 2025-ben, 41 éves korában jár le, de Mats Zuccarello hatmilliós kontraktusa is 2024-ig, 37 éves koráig van érvényben. Ezek olyan bombák a fizetési plafon korszakában, amelyek hatástalanítása nem egyszerű feladat. Emellett a csapatban persze vannak fiatal tehetségek is bőséggel, Joel Eriksson Ek, Kevin Fiala, Ryan Donato, Jordan Greenway mind sokra hivatott. A csapat egyszerre jobb annál, hogy esélye legyen az utolsó helyek és így az előkelő draftjogok megszerzésére, viszont nem elég jó ahhoz, hogy a rájátszásra valódi sansza legyen.

Mindent összevetve kegyetlenül erős csoport a központi divízió. Nem lennénk meglepve, ha idén is e hét csapat közül kerülne majd ki a Stanley Kupa 2020-as győztese.