Háriék legyőzésével indult be Colliton karrierje

A Chicago Blackhawks vezetőedzője a svéd másodosztályban kezdett, két évvel később már az NHL-ben kapott kispadot.

Jeremy Colliton pályafutása meglehetősen rendhagyó módon alakult, történetét Emily Kaplan írta meg részletekbe menően az ESPN-en. Colliton egy háromgyermekes családban nőtt fel egy négyszáz fős albertai falucskában, Calgarytól nem messze. A WHL-es Prince Albert Raiders csapatában töltötte junioréveit, ahol hamar megkapta a csapatkapitányi posztot. A 2003-as drafton a második kör 58. helyén vitte el a New York Islanders. 2005-ben mutatkozhatott be a legnagyobbak között, ám a következő négy évben nem szerzett biztos helyet a kezdőcsapatban, többnyire az AHL-es farmban gyűjtötte a pontokat. Ez idő alatt 232 meccsen szerepelt a Bridgeporst Sound Tigers csapatában, és 131 pontig jutott, emellett 42 meccset játszott az NHL-ben is.

Erről Colliton így nyilatkozott: ?Fiatalon megkaptam az esélyt, de mentálisan nem voltam felkészülve arra, hogy hogyan kell ezt kezelni. Nem volt meg a kellő önbizalmam, hogy a saját játékomat játsszam az NHL-ben. Márpedig ott hinned kell magadban és abban, hogy képes leszel kiemelkedőt alkotni. Nem játszhatsz úgy, hogy csak túl akarod élni.? A Bridgeportnál azonban a szurkolók kedvence lett. Egykori edzője, Brent Thompson szerint minden meccsen úgy ment fel a jégre, mintha a playoffban játszanának, emellett a fiatalokhoz is nagyon jól viszonyult. De Collitonnak kevés volt az AHL, úgy érezte, a szakvezetés túl könnyen elkönyvelte másodszintű játékosnak, és nem ad neki még egy igazi esélyt arra, hogy stabil NHL-es lehessen. Így amikor 24 évesen szabadon igazolhatóvá vált, elszerződött a svéd Rögle csapatába, ahol 46 meccsen 21 pontot ért el, majd az osztályozón 10 meccsen hatot. Ez jót tett az önbizalmának, és bár az Islandershez visszatérve továbbra is elsősorban az AHL-ben számítottak rá, akkor már közel pont/meccses átlagot produkált. Az NHL-be is rendszeresen felhívták, ahol karriercsúcsot jelentő 12 percnyi jégidőt kapott meccsenként.

Ekkor szóltak közbe a sérülések. Első agyrázkódását 12 vagy 13 évesen szenvedte el, amelyet újabbak követtek. A 2010/11-es kiemelkedő szezon után az edzőtáborban újfent utolérte mindez, ami miatt öt hetet ki kellett hagynia. Öt hét játék után jött az újabb agyrázkódás, és utána már sosem volt a régi. 2013-ban inkább ismét Svédország felé vette az irányt, a másodosztályú Mora IK csapatába igazolt. Itt újabb sérülést szenvedett, két meccs után be kellett látnia, hogy játékoskarrierje véget ért. ?Nem igazán vagyok büszke a karrieremre ? mondta az ESPN-nek. ? Játszhattam volna többet is. Lehetett volna hosszabb a pályafutásom. Sikeresebbnek kellett volna lennem, de nem voltam az.?

Érthető, ha maradt magával szemben hiányérzete azok után, hogy 2005-ben Sidney Crosby és Patrice Bergeron sortársaként nyert junior-világbajnoki aranyérmet egy olyan kanadai csapattal, amely 41-7-es gólkülönbséggel játszotta le a tornát.

28 évesen válaszúthoz ért, és miután a helyzetéről órákon át beszélt a klub igazgatójával, Peter Hermodssonnal, abban maradtak, hogy a csapat körül fog segíteni. Bár sok idejük nem volt, hogy alaposabban megismerjék egymást, Colliton alig néhány héttel az érkezése után itt is a csapat kapitánya lett, vezetői és kommunikációs készségei már ekkor is nyilvánvalóak voltak. Így amikor szezon közben a csapat csak szenvedett, Hernodsson kinevezte őt vezetőedzőnek. Ekkor a 12. helyen álltak a 14 csapatos ligában. Az első meccsét Colliton megnyerte, de ezt követően három alkalommal gólt sem szerzett a csapat. Svéd újságírók felidézték, hogy a kinevezés meglehetősen kockázatos lépésnek számított egy klubtól, amely sem anyagilag, sem szakmailag nem állt fényesen. Tomas Ros, az Aftonbladet munkatársa azt mondta: ?Mindenki a Morán nevetett, hogy egy olyan fiatal kanadait állítottak a kispadra, aki soha azelőtt nem edzősködött.?

A szurkolók sem voltak boldogok. De aztán Colliton a találkozott az idősebb vezérszurkolókkal, akiknek hosszú órákon beszélt terveiről és filozófiájáról. A csapat tele volt olyan játékosokkal, akik más országok alacsonyabb szintjein sikeresek voltak, de nem dolgoztak elég keményen a sikerért. A saját nevelésű Jonas Westerling bizonyosan nem tartozott közéjük, a szezon végére ő lett a csapat legeredményesebb játékosa. (A centert onnan is ismerhetjük, hogy a jelenlegi idényt a Dunaújvárosban kezdte, ám azóta már az EIHL-es Sheffield Steelers hokisa.) A megbeszélésen a szurkolókat sikerült maga mögé állítania Collitonnak, és a sikerek sem maradtak el, a hatodik helyen zárt a Mora. Emil Bejmo, aki három és fél évet játszott Colliton kezei alatt, így nyilatkozott a kvalitásairól: ?Pontosan tudta, melyik játékostól mit akar. Nem számított, hogy kiről van szó, egy negyedik sorossal is úgy tudott beszélni, hogy az elhitte, pontosan olyan fontos része a csapatnak, mint a legtöbb jégidővel rendelkező hokisok.?

Colliton angolul tartotta az edzéseket, de közben elég szépen tanult svédül, akárcsak a felesége, amit a húszezres kisvárosban nagyra értékeltek. A következő két évben a Mora stabilizálni tudta helyét az Allsvenskanban, 2015-ben a 7., egy évre rá ismét a 6. helyen végeztek az alapszakaszban. Így jutottunk el a 2016/17-es szezonhoz, ahol a csapat megnyerte az Allsvenskant, és osztályozót játszhatott az SHL-be kerülésért. Ellenfélként azt a Leksandot kapták, ahol akkoriban Hári János is játszott. Leksand 50 perc autóútnyira fekszik Morától, a rivalizálásnak évtizedes hagyománya van a két klub között, de az utóbbi időben a Leksand minden tekintetben ellenfele fölé nőtt. A párharc egész Svédországban nagy érdeklődést váltott ki, így Mats Hallin, a Chicago európai játékosmegfigyelőinek főnöke is megkülönböztetett érdeklődéssel követte az eseményeket. A Mora hatmeccses práharcban feljutott, a Leksand kiesett: ?Ebben a sorozatban Jeremy edzőként felülmúlta a Leksandot. A svéd edzők hajlamosak végig négy sorral játszani, egyszerűen szeretnek bízni a játékosaikban. Ez a fickó ezt még tovább fokozta. Ezen mindenki nagyon meglepődött, mert ilyet nem sokszor látni egy észak-amerikai edzőtől? ? adott rövid értékelést a párharcról Hallin. Azóta egyöntetű vélemény, hogy csak idő kérdése, mikor emelnek szobrot a még mindig csak 33 éves kanadainak.

Hallin összehozta Collitont Stan Bowmannel is, a Chicago Blackhawks általános igazgatójával, aki így emlékezett első megbeszélésükre: ?Akkoriban 31 éves volt, és ezt gondoltam a találkozó után: hát a csapatban sok ilyen korú játékosunk van, de egyikükkel sem tudtam így beszélgetni soha. Jeremy nem használ ékesszóló kifejezéseket vagy divatos szavakat, ehelyett olyan plasztikusan írja körül a gondolatait, hogy mindenki számára azonnal érthetővé válik a mondandója.? Egész pályafutása során az edzők és a csapattársak, akikkel összehozta az élet, mind úgy emlékeznek Collitonra, hogy kivételesen jól kommunikál, nagyon jól megérteti magát a játékosokkal. Peter Anholt, aki juniorkorában volt edzője, így emlékezett rá: ?Látszott rajta, hogy milyen a hozzáállása a dolgokhoz, hogy mindent a legapróbb részletekig kielemez. Jeremy világában minden nagyon át van gondolva. Mindig van egy terv. Edzőként jó volt vele dolgozni, mert téged is elszámoltathatóvá tett ezzel a hozzáállással. Nem fogadott semmit csak úgy. Mindennek oka kellett legyen.?

Colliton szerint nem volt ez mindig így, nem született adottság, hanem tanult képesség a kommunikációja. Amiben Anholtnak is kiemelten fontos szerepe volt: ?Azt hiszem, alapvetően meglehetősen félénk fickó vagyok. Mindig is introvertált voltam. Nagyon boldoggá tesz, ha csak meghúzhatom magam a sarokban, és nem kell mondanom semmit. Szeretek társaságban lenni, szeretem az ekkor kialakuló energiákat, de számomra tökéletesen elég, ha hallgathatok. De ebben a szakmában kötelező, hogy kitárulkozz. Engem is kényszerítettek arra, hogy hozzászokjak, hogy beszélnem kell emberekkel.? Egy alkalommal Colliton a meccs előtti rituálénak megfelelően magába mélyedve a kispadon ült és a pászkával foglalatoskodott. Ekkor Anholt odament hozzá és így szólt: ?Ez így nem fog menni. Egy betűt viselsz a mezeden. Amikor belépsz a csarnok ajtaján, te már fel vagy készülve a meccsre. Nem kell neked erre több idő. Ilyenkor annak jött ez az ideje, hogy gondoskodj arról, hogy a csapat is készen álljon.?

Azzal, hogy november 5-én, alig másfél évvel azután, hogy a Morával feljutott az első osztályba, kinevezték a Chicago Blackhawks vezetőedzőjének, Colliton élete legnehezebb kihívásával találta szembe magát. Egyrészt az NHL egyik legnagyobb edzőlegendájának örökét vette át, hiszen Joel Quenneville ebben az évtizedben három Stanley Kupát hozott a városba. Másrészt a salary cap korszakában ezért nyilvánvalóan hatalmas árat kellett fizetni, ezért a jelenlegi keret nem alkalmas arra, hogy a korábbi sikereknek akár csak a közelébe is kerüljön. A csapatban van egy erős mag, akik tudnak ezt-azt a játékról, elsőként az ő bizalmukat kell megszereznie úgy, hogy edzői pedigréje továbbra sem feltétlenül elég ehhez. Ugyanerről beszélt Mike Sullivan, aki a Pittsburghgel duplázott hasonló körülmények között: ?Az mindig nagy kihívás, ha egy sikeres veterán mag van a játékosok között. Ilyenkor el kell plántálnod bennük is a saját hitedet és meggyőződéseidet. Mindig ez a legnehezebb feladat, amikor egy ilyen csapatot kapsz.? Colliton természetesen tisztában van ezzel: ?Tudom, hogy ez nagy kihívás. El kell adnom magam nekik. Azt mondani, hogy srácok, tudom, hogy a múltban sokat nyertetek, de mi újra nyerni akarunk. Ez kell, hogy vezesse őket, hogy újból nyerni akarjanak. Ha ez sikerül, akkor az már csak rajtam múlik, hogy a sikerhez vezető tervre vevők legyenek.?

Ehhez hosszú és fájdalmas út vezet. Novemberben 11 meccsen állt Colliton a kispadon, ezek közül mindössze hármat nyert meg a csapat. Decemberben újabb 15 meccs várt rájuk, ezen már hat alkalommal győztek. A csapat ezzel együtt az egyik leggyengébb a ligában: 42 meccsen 36 pontot gyűjtöttek, ami a 27. helyre elég, miközben az utánuk következő négy mindegyike náluk kevesebb meccset játszott. Ahhoz, hogy innen maradandót alkosson, Jeremy Collitonnak minden tudására szüksége lesz.