Mindenki a Calgary hátát nézi a Pacificben

 

Már csak két nap, és elkezdődik a világ legerősebb bajnokságának 2019/20-as szezonja. Négy részben mérlegeljük az esélyeket.

Az nhl.com 31 részes sorozatban mutatta be a csapatokat a rövidesen induló új idény előtt. Ezek alapján mi is összefoglaljuk a négy divízióra bontva a legfontosabb változásokat, és rövid elemzést adunk arról, hogy kitől mire számíthatunk. A Metropolitannal és Atlanticcel kezdtünk, a Pacific divízióval folytatjuk.

A tavalyi szezonban a Pacific végeredmény különös képet mutatott. A playoffba bejutó Calgary Flames, San José Sharks, Vegas Golden Knights hármas alaposan kilógott felfelé, de a közöttük lévő különbségek is nagyok voltak. A Flames hat pontot vert a Sharksra, a San Jose nyolcat a Vegasra, a Calgary és a legjobb lemaradó Arizona között 21 pontos volt a szakadék.

A Calgary Flames a 2018/19-ben története második legjobb alapszakaszát produkálta 107 ponttal, ezzel begyűjtötte a nyugati első helyet, amit esélyeshez méltóan idén is elérhet. Ez nem meglepő azok után, hogy egyedül az NHL-ben öt olyan játékost (Johnny Gaudreau, Sean Monahan, Elias Lindholm, Matthew Tkachuk, Mark Giordano) tudtak felmutatni, akik elérték a 70 pontos határt. Óriási volt az elvárás a playoffban is, ám az első körben simán elhasaltak öt meccsen a Coloradóval szemben. Hogy a fiaskó ne ismétlődjön meg, két komoly változást eszközöltek. A kezdő kapus Mike Smith helyére Cam Talbotot hozták, míg a veterán James Nealt Milan Lucicra cserélték. A rájátszás meglesz megint, és nagyon remélik, hogy az új játékosokkal a nyár elejét is megérik.

johnny gaudreau

Komoly változások történtek San Joséban. Távozott Joe Pavelski, Gustav Nyquist, Joonas Donskoi és Justin Braun is, ami elmozdította a mérleg nyelvét lefelé. Ezt viszont kiegyenlítheti, hogy Erik Karlsson, a liga egyik legjobb bekkje újra teljesen egészséges. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a távozók után is olyan emberanyag maradt a keretben, mint Tomas Hertl, Evander Kane, Timo Meier, Logan Couture és Brent Burns, így a Sharks playoffesélyei kivételesek. A csapat a kapusposzton bukhat: a legutóbbbi alapszakaszban 90% alatti hatékonysággal és 3 feletti kapottgól-átlaggal büszkélkedhettek. Ennek ellenére simán a vonal felett végeztek, sőt a konferencia döntőjébe is bejutottak. Nem lenne meglepetés, ha a végső cél elérése reményében kapust keresnének majd a cserestop idején.

Vegasban elkezdett omladozni a lovagvár. Az első NHK-év fantasztikus menetelését követően a Knights tavaly 16 ponttal kevesebbet tett le az asztalra, és döntő helyett már az első körben kiesett a San José jóvoltából. Idén akár ledőlhet az első torony is, mert a veszteséglistán olyan játékosok vannak, mint Nyikita Guszev, Colin Miller, Erik Haula, Ryan Carpenter és Pierre-Edouard Bellemare, akik zöme elképesztő alázattal és mezőnymunkájukkal segítette a csapatot. Márpedig a jó vízhordókra legalább olyan szükség van, mint a sztárokra. Húzóemberekben így sem lesz hiány, mert megvan Mark Stone, Max Pacioretty, Paul Stastny, Jonathan Marchessault, William Karlsson és Marc-Andre Fleury is, de korántsem várható olyan sima playoffba jutás, mint eddig.

Az Arizona az elmúlt szezonban hét ponttal maradt le a rájátszásról, köszönhetően impotens támadójátékának. Az a csapat, amely a hatodik helyen végzett a kapott gólok tekintetében, igazán megérdemelné, hogy a vonal felett szerepeljen. Ehhez azonban nemcsak jó védekezés kell, hanem gólok is, ezért érkezett nyáron Phil Kessel. Ha a kétszeres bajnok szélső megmutatja a kapuhoz vezető utat Clayton Kellernek, Christian Dvoraknak és Nick Schmaltznak, akkor a Coyotesnak lesz keresnivalója az alapszakaszban. Hátul a rutinos Antti Raanta és Oliver Ekman-Larsson vezette északi tandem simán lehozza a meccseket.

kessel

Tavaly nem sok esélyt adtak a Vancouver nyolc közé jutásának. Amikor azonban Bo Horvat és Brock Boeser mellé megérkezett a későbbi Calder-győztes Elias Pettersson, akkor már mindenki szebbnek látta a világot a Canucks környéként. A hármas azonban mégsem volt képes megváltani a világot, ami többek között annak is köszönhető, hogy Boeser és Petterson együtt 24 meccset kihagyott. Ezért a szakvezetés a mélységet próbálta megerősíteni nyáron, hogy ha bárki is kiesik, legyen kihez nyúlni. Ennek tükrében nagy fogás lehet a Carolinából Micheal Ferland és még nagyobb a Tampa Bay első sorából megszerzett J. T. Miller, aki itt is az első hármasban kaphat helyet Pettersson és Boeser mellett. A hátsó hatost a Tyler Myers, Jordie Benn párossal erősítette meg Jim Benning, amivel hasonlóképpen a padot kívánta nyújtani. Ha a Canucks még mindig nem jut be a playoffba, abból sem lesz tragédia , mert a jövőt tekintve jó úton halad a franchise.

Anaheimben lezárult egy korszak. A Ducksban hosszú-hosszú évek után nem volt igazi vezér, amit jól mutat, hogy Ryan Getzlaf 48 ponttal, Jakob Silfverberg 24 találattal tudott a csapat legjobbja lenni. Ráadásul a Stanley Kupa-győztes korábbi MVP és gólkirály, Corey Perry 14 évad után elhagyta a klubot, ami azt jelenti, hogy új éra kezdődik. A vezérszerepet a roppant tehetséges Ondrej Kase veheti át, amivel egyidejűleg elkezdődhet az újratervezés is a Ducksnál. Kase mellett olyan játékosok kerülhetnek a középpontba, mint Nick Ritchie, Troy Terry, Maxime Comtois és Daniel Sprong. A tengerentúli szaksajtó szerint a kapus John Gibson volt a csapat legjobbja tavaly ? és idén is ő lesz az. Ez előrevetíti, hogy a Ducksnál az esélytelenek nyugalmával várhatják az összecsapásokat.

Az Edmonton legnagyobb sikere az volt nyáron, hogy a szakmai irányítás átkerült annak a Ken Hollandnak a kezébe, aki négyszer emelhette a magasba az ezüstserleget a Detroit tagjaként. Ez alapjaiban határozhatja meg az Oilers jövőjét, a korábbi menedzsment ugyanis képtelen volt Connor McDavid és Leon Draisaitl köré ütőképes csapatot építeni. Holland első lépésként Dave Tippett személyében új edzőt nevezett ki, majd megszabadult a legnagyobb tehertől, Milan Lucictól, akiért James Nealt kapta cserébe. Ezután érkezett Riley Sheahan és Markus Granlund, akikkel azt a hatalmas szakadékot próbálták szűkíteni, ami a csapaton belül legjobbak és a többiek között tátong. McDavid és Draisitl mögött még Ryan Nugent-Hopkins is ott volt 69 ponttal, a negyedik legeredményesebb csatár, Alex Chiasson azonban csak 38-ig jutott. Ugyanakkor a védelmet is rendbe kell tenni, mert az Oilers a 22. legtöbb gólt kapta egyenlő felállás mellett, és messze a legrosszabb volt emberhátrányban Ezeknek a statisztikáknak a javítása az új kapus, Mike Smith és a tavaly 41 pontot szerző hátvéd, Darrel Nurse feladata lenne. Hozzájuk még egy hátvéd érkezhet, az ő személye azonban még nem ismert. Ezt a problémát Holland nem titkoltan Jesse Puljujarvi elcserélésével oldaná meg. A finn csatár jelenleg a Kärpät csapatában játszik otthon, és esze ágában sincs visszatérni a kanadai klubhoz.

A Los Angeles elmúlt szezonja annak ellenére tragikus volt, hogy a két Stanley Kupát nyerő csapat magja együtt maradt. Anze Kopitar, Jeff Carter, Tyler Toffoli, Drew Doughty és Jonathan Quick biztosan nem felejtettek el jégkorongozni, de egyikük sem tudta működtetni Willie Desjardins taktikáját. A kvintett mellett nem találta meg a hangot az edzővel az NHL-be visszatért Ilja Kovalcsuk sem, akit szégyenszemre többször is a lelátóra vagy a negyedik sorba száműzött a szakember. Desjardins-nel annyira gyenge volt a Los Angeles, hogy gyakorlatilag majdnem minden kategóriában az utolsó 2-3 hely egyikén végzett. A Kings felső vezetése beismerte a hibáját, és a gyatra szereplés, valamint a belső konfliktusok után Desjardinst már szezon közben menesztették, aki így az első évét sem érte meg a kispadon. Az új főnök Todd McLellan lett, aki több mint tízéves rutinjával visszavezetheti a csapatot a rájátszásba. Ehhez ugyanazt a keretet kapta, mindössze Dion Phaneuf hiányzik majd. A húzóemberek mellett olyan fiatalok kerülhetnek előtérbe és kaphatnak nagyobb szerepet, mint Carl Grundstrom, Austin Wagner és Adrian Kempe. A már ikonnak számító Kings-játékosokkal és a fiatalokkal bizonyosan nem elérhetetlen a legjobb nyolc Nyugaton.

kovalchuk

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum