Terbócs: Próbáljuk a fiatalokat helyes irányba terelni

 

Az igen fiatal kerettel versenybe szálló magyar válogatott Szlovénia ellen kezd csütörtök este a bledi EIHC-tornán.

A jégkorongszövetség honlapja helyzetjelentést adott a felkészülésről. E szerint Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány és stábja kedden hosszú edzést vezényelt a keretnek, amelyen a lehető legtöbb elemet átvették, mivel a játékosok nagy része először kapott meghívót. A szlovéniai tornán a szakvezetés kíváncsi a fiatalok teljesítményére, és arra is, hogy a rutinos hokisok mire képesek egy új szerepben.

Mint arról már beszámoltunk, a csapat kísérleti kerettel és rengeteg újonccal utazott el, ennek okairól Majoross Gergely másodedző mesélt blogunknak, a vele készült interjút ide kattintva olvashatják.

Az MJSZ-honlap három játékost kérdezett várakozásairól.

Mihály Ákos: ?Nagyon meglepődtem, hogy kaptam meghívót. Ez az első felnőtt szezonom, de elég jól sikerült eddig. Remélem, hogy meg tudom mutatni most, hogy tudok ezen a szinten játszani.?

Rajna Miklós: ?Mindig megtisztelő a válogatottban játszani. Kicsit szerencsétlen voltam eddig a szezonban, hiszen a jéghiba miatt nem játszhattam novemberben. Sok éve veszünk részt az összetartásokon, várjuk, szeretünk együtt lenni. Ez most némileg fiatalabb a keret, de ez nem befolyásol semmiben. Próbáljuk megismerni egymást, összhangba kerülni, és várjuk a hétvégi meccseket. Kiss Bence nem védett még a válogatottban, de járt már összetartásokon, ismeri a fiúkat, emiatt könnyebb dolga van. Mindig próbálunk ott segíteni egymásnak, ahol tudunk.?

Terbócs István: ?Kicsit furcsa, hogy már a rutinosabbak közé tartozom egy ilyen fiatal keretben. Próbáljuk a fiatalokat a helyes irányba terelni. Mi is átmentünk ezen az első válogatottságon, és ismerjük, hogy mekkora stresszel jár. Mivel nekünk ez friss élmény 3-4 év távlatából, tudunk segíteni abban, hogy mi lesz a legjobb az újoncoknak a meccs előtt vagy edzésen.?

Jégkorong - Hokihét - Magyarország-Koreai Köztársaság

fotó: Kovács Tamás/MTI

A bledi torna meccsbeosztása:

február 7. 16:00 Olaszország?Fehéroroszország
február 7. 19:30 Magyarország?Szlovénia

február 8. 16:00 Magyarország?Fehéroroszország
február 8. 19:30 Szlovénia?Olaszország

február 9. 16:00 Magyarország?Olaszország
február 9. 19:30 Szlovénia?Fehéroroszország

A magyar válogatott bledi kerete:

Név

Klub

Kapusok

Kiss Bence

DVTK Jegesmedvék

Rajna Miklós

MAC Újbuda

Hátvédek

Fejes Nándor

MAC Újbuda

Garát Zsombor

MAC Újbuda

Imre Patrik

Fehérvári Titánok

Jászai Dávid

FTC-Telekom

Kiss Roland

Fehérvári Titánok

Láday Tamás

Fehérvár AV19

Scott Macaulay

MAC Újbuda

Szabó Bence

Fehérvári Titánok

Szaller Márk

UTE

Vokla Roland

MAC Újbuda

Csatárok

Becze Tihamér

SC Csíkszereda

Benk András

UTE

Horváth Bálint

Rögle BK (SWE)

Kiss Patrik

Fehérvári Titánok

Mihály Ákos

Fehérvári Titánok

Miskolczi Márk

DVTK Jegesmedvék

Nagy Gergő

FTC-Telekom

Németh Attila

DEAC

Odnoga Mátyás

MAC Újbuda

Pavuk Attila

FTC-Telekom

Reisz Áron

Fehérvár AV19

Sárpátki Tamás

Fehérvár AV19

Szita Donát

Fehérvár AV19

Terbócs István

MAC Újbuda

Vincze Péter

UTE

A magyar válogatott szakmai stábja:

Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
Edzők: Majoross Gergely, Szilassy Zoltán
Kapusedző: Farkas Tamás
Videoedző: Kiss Dávid
Csapatorvos: Dr. Majzik Ernő
Fizioterapeuta: Sashalmi Tamás
Felszerelésmenedzser: Nagy József
Csapatvezetők: Imre Lajos, Szilágyi Levente
Médiamenedzser: Závodszky Szabolcs

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN INFO
Partnerünk
Archívum