A lányok megértették és betartották a taktikát

   

Marton Tibor szövetségi edző értékelte a női U18-as válogatott elmúlt hónapokban nyújtott teljesítményét, a divízió 1-es vb 5. helyét.

“Utánpótlásban nehéz előre belőni az erőviszonyokat, hiszen minden évben egy korosztály kiöregszik, ahogyan folyamatosan mondtam, új csapatot kell építenünk, az elmúlt évekkel ellentétben a csapatnak sok olyan tagja volt, akik U14-es vagy U16 B-bajnokságban játszanak nap mint nap, most meg U18 as vb-n kellett játszaniuk ? kezdte az értékelést csapat szövetségi edzője. ? Októberben három edzőmérkőzést játszottunk Franciaországgal, ezen a három mérkőzésen a játékban nem igazán tudtuk megközelíteni az ellenfelünket. Volt két mérkőzésünk hazai pályán a leggyengébbek ítélt Ausztria ellen, itt egy mérkőzést nyertünk, egyet elveszítettünk. A későbbi ellenfelek közül Szlovákia volt a harmadik, akivel sikerült játszanunk, őket a zlíni tornán 3-1 re legyőztük.

Az edzői stáb azt határozta meg célként , hogy a világbajnokságon is győzzük le Szlovákiát és Ausztriát. Ezt teljesítettük, sajnos pontszámban az elvárásainkon felül pluszt nem szereztünk. De nagyon elvertük a későbbi bronzérmes Szlovákiát, helytálltunk Norvégia ellen és egy nagyon jó mérkőzést játszottunk az A csoportba feljutó Franciaország ellen, szombat estig reális esélyünk volt az éremszerzésre.

A Szlovákia elleni győzelem után a lányok 2 lépésre előre gondolkoztak, elkezdtek azon agyalni, mi lesz, ha nyerünk és a feljutásért játszhatunk. Én úgy éreztem, a nem várt lehetőségtől megijedtek kicsit. Ennek ellenére nagyon jól kezdtünk Németország ellen, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, de a gólok csak nem jöttek. Türelmetlenek lettünk, mindenki egyénileg akarta megoldani a mérkőzést, ha az ember csak a góllövésre összpontosít, hajlamos elfelejtkezni a védekezésről, hosszú indításokkal, keresztpasszokkal próbál játszani, és egyre mélyebben sodródik bele egy öngyilkos ördögi körbe. Németország egy eladott korongból és egy emberelőnyből kétgólos vezetésre tett szert, 50 másodperc múlva pedig kaptunk egy furcsa gólt. Sajnos ezek a körülmények nagyon mélyre küldtek minket, ahonnan nem tudtunk felállni, és sorra kaptuk a gólokat. Türelmes és fegyelmezettebb játékkal sikeresek lehettünk volna Németország ellen is. Számunkra a 7-0-s eredmény fájdalmas és nehezen elviselhető volt, mert nem tükrözte a játék valós képét. A türelmetlenséget már akkor érzékeltem, mikor még 0-0 volt az állás és mi nyomtunk, lehet, már akkor időt kellett volna kérnünk.

martontibor

Így a vb után először is szeretnék köszönetet mondani a játékosoknak, a szülőknek és a kluboknak az együttműködésért, és nagy köszönet jár a szövetségnek, hogy biztosította a feltételeket. Ez egy nagyon pozitív és tanulni akaró közösség, ahol mindenki megértette és elfogadta a szerepét. A lányok megértették és betartották a taktikát, ami jól működött, a Norvégia elleni mérkőzés kivételével. A norvégok egyszerűen nem hagytak nekünk időt és teret.

Kevés gólt lőttünk (10), de keveset is kaptunk (13). Ez a kettő nagyon is összefügg, minél jobban védekezünk, annál több lehetőségünk lesz gyors ellentámadásokra. Ezért számomra elsődleges a védekező játék, ez nem azt jelenti, hogy passzívan játszunk, hanem azt, hogy minden egyes játékosnak kutya kötelessége a védekező feladatát ellátni, csak utána gondolkozhat tovább. A támadásnál is fontos, hogy azon is járjon az eszünk, mi történik, ha korongot vesztünk, például nem lehetünk hárman túl mélyen, vagy nem mindegy, hogy hol vesztünk korongot.

Azt gondolom, olyan csapatunk volt Vaujanyban, aki ellen bárkinek nehéz volt játszania, kivétel a Németország elleni 30 perc. Nincsenek tipikus góllövő sztárjátékosaink, de ezzel semmi baj sincs. A táborok során nagy hangsúlyt fektettünk az egyszerű támadásbefejezésekre és az olyan dolgokra, amit jó szokásoknak hívunk, mint például a kipattanók vagy a kapu előtti takarás. Lőtt góljaink többnyire ilyen munkás, dolgos gólok voltak.”

vaujanyu18

A vaujany-i női U18-as divízió 1-es világbajnokság magyar érdekeltségű mérkőzései:

2015. január 4., 12.00: Magyarország?Ausztria 2-0
2015. január 5., 15.30: Magyarország?Norvégia 0-3
2015. január 7., 12.00: Magyarország?Szlovákia 7-1
2015. január 9., 15.30: Magyarország?Németország 0-7
2015. január 10., 19.00: Magyarország?Franciaország 1-2

A női U18-as válogatott világbajnoki játékoskerete:

Név Szül. év Női csapat UP-csapat
Kapusok:
Maruyama Yumi 2000 KMH KMH U14
Poltzer Renáta 1997 KMH KMH U16
Védők:
Fodor Lili Eszter 1999 Marilyn MAC U14
Holzer Bernadett 1998 KMH KMH U16
Mayer Fruzsina 2000 ? Vasas U14
Odnoga Lotti 1999 KMH Győr U16
Pál Vanda 1997 KMH KMH U16
Szűcs Anita 1999 Sportország UTE U16
Vakán Laura Tamara 2000 Marilyn FTC U14
Támadók:
Egyedi Noémi 1998 KMH KMH U16
Galántai Maja 1998 Marilyn Pesterzsébet U16
Gottlibet Zóra 1998 Marilyn Vasas U16
Grkovic Jelena 1997 Marilyn MAC U16
Jókai Szilágyi Kinga 1997 Sportország Vasas U16
Pavuk Petra 1998 KMH KMH U16
Páterka Lilla 1999 Sportország UTE U16
Pintér Hanna 1998 Marilyn MAC U16
Szelényi Lilien 1997 Marilyn Vasas U16
Szick Dorka 2000 Marilyn MAC U14
Ungár Rebeka 1997 KMH KMH U16

A magyar női U18-as stáb, 2014/15:

Mentoredző: Dwayne Gylywoychuk
Edző: Buzás Norbert, Marton Tibor
Kapusedző: Zuzana Tomciková
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelésmenedzser: Medgyes László

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum