Hétfőn Norvégia következik

   

A vaujany-i vb második játéknapján 15.30-tól a norvégok ellen lép jégre U18-as női csapatunk. Egy szöveges és két videointerjút mutatunk, valamint a mérkőzés utáni magyar himnuszt.

A vasárnapi 2-0-s siker után azzal a Norvégiával játszanak a magyar lányok, akik büntetőkkel kikaptak a házigazda franciáktól. A norvégokról kedves emlékeink lehetnek, hiszen 2012-ben, majdnem pontosan három évvel ezelőtt, Tromsőben egy 5-2-es győzelemmel biztosította be feljutását U18-as válogatottunk. Norvégia az elmúlt két vb-n közepesen szerepelt, 2013-ban 9 ponttal, 2014-ben pedig 6 ponttal végzett  a 4. helyen.

“Jó volt a mérkőzés, csak sajnos egy kicsit fáradtak voltunk, mert sokat utaztunk és nem volt a mérkőzés előtt edzés ? kezdte Jókai Szilágyi Kinga a győztes nyitány utáni beszámolót. ? Szerencsére mindenki végrehajtotta a saját feladatát és így helyt tudtunk állni, nyertünk. A gólom úgy született, hogy Pintér Hanna elhozta a bulit, a korongot ellőttem és gól született belőle. Örülök, hogy jól sikerült kezdenem a világbajnokságot, remélem, a következő mérkőzéseken is betalálok még az ellenfelek kapujába.”

Poltzer Renáta (kapus):

Odnoga Lotti (csatár):

A videókat köszönjük Medgyes Lászlónak.

A vaujany-i női U18-as divízió 1-es világbajnokság magyar érdekeltségű mérkőzései:

2015. január 4., 12.00: Magyarország?Ausztria 2-0
2015. január 5., 15.30: Magyarország?Norvégia
2015. január 7., 12.00: Magyarország?Szlovákia
2015. január 9., 15.30: Magyarország?Németország
2015. január 10., 19.00: Magyarország?Franciaország

A női U18-as válogatott világbajnoki játékoskerete:

Név Szül. év Női csapat UP-csapat
Kapusok:
Maruyama Yumi 2000 KMH KMH U14
Poltzer Renáta 1997 KMH KMH U16
Védők:
Fodor Lili Eszter 1999 Marilyn MAC U14
Holzer Bernadett 1998 KMH KMH U16
Mayer Fruzsina 2000 ? Vasas U14
Odnoga Lotti 1999 KMH Győr U16
Pál Vanda 1997 KMH KMH U16
Szűcs Anita 1999 Sportország UTE U16
Vakán Laura Tamara 2000 Marilyn FTC U14
Támadók:
Egyedi Noémi 1998 KMH KMH U16
Galántai Maja 1998 Marilyn Pesterzsébet U16
Gottlibet Zóra 1998 Marilyn Vasas U16
Grkovic Jelena 1997 Marilyn MAC U16
Jókai Szilágyi Kinga 1997 Sportország Vasas U16
Pavuk Petra 1998 KMH KMH U16
Páterka Lilla 1999 Sportország UTE U16
Pintér Hanna 1998 Marilyn MAC U16
Szelényi Lilien 1997 Marilyn Vasas U16
Szick Dorka 2000 Marilyn MAC U14
Ungár Rebeka 1997 KMH KMH U16

A magyar női U18-as stáb, 2014/15:

Mentoredző: Dwayne Gylywoychuk
Edző: Buzás Norbert, Marton Tibor
Kapusedző: Zuzana Tomciková
Csapatvezető: Jasó Judit
Felszerelésmenedzser: Medgyes László

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum