Teszek a realitásra, nyerni jöttem ide

   

Magosi Bálint, a válogatott és a Fehérvár szélsője határozottan állítja, a feljutásért küzd a magyar válogatott a dél-koreai világbajnokságon.

Minden rendben van Szöulban, sikeresen átállt a csapat?

Küzdünk még egy kicsit az időeltolódással, de egyre jobban érezzük magunkat. Vasárnapra perfektnek kell lenni, csak ezt tartjuk szem előtt.

Mit lehet elmondani arról a játékról, amilyent a világbajnokságon mutatunk majd?

A lehető legagresszívebben fogunk játszani, ez a taktikánk fő eleme, úgy a védekezésben, mint a letámadásban is. Nem akarunk az ellenfélnek teret és időt hagyni, hogy kihasználja a lehetőségeit. Sokat kell kapura lőnünk. Emellett blokkolni és önfeláldozóan sokat ütközni s a többi.

Kondíció tekintetében megfelel majd ennek a csapat?

Fizikálisan rendben leszünk, már most jól érezzük magunkat ebből a szempontból. Fejben kell legyőznünk a riválisainkat, és ez a nehezebb feladat.

Mi a cél, mi a realitás és mivel lenne elégedett az öt vb-meccs után?

Teszek a realitásra, az esélyekre, meg a véleményekre, nyerni jöttem ide, és szerintem ezzel a srácok mindannyian így vannak. Sokat kell azért dolgozni, hogy ez sikerüljön, de eddig is sokat dolgoztunk. Az a lényeg, hogy minden meccsen 60 vagy 65 percen keresztül készen legyünk és tartsuk magunkat a tervhez!

Magosi HUNAUT

Fotó: Mudra László (MJSZ)

A magyar válogatott vb-keretéből a mezőnyjátékosok helye rögzült Nagy Gergő kiesése nyomán, már csak egy kérdőjel van a csapatban: ki lesz a másik kapus Hetényi Zoltán mellett. Rajna Miklós és Sevela Péter között még nem választott a stáb. Vas Márton később csatlakozik a kerethez, amint kiharcolja a Löwen Frankfurt a feljutást. Erre akár már csütörtök este sor kerül. Ha nem így lesz, a kiváló hátvéd-center kihagyja az első két vb-meccset. Az edzésrendnek megfelelően Mihály Árpádot visszahelyeztük a csatárok közé.

A magyar válogatott kerete a gojangi divízió 1/A-s világbajnokságra:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Hetényi Zoltán 1988 Fehérvár
Rajna Miklós 1991 Fehérvár
Sevela Peter 1983 Dab.Docler
Védők:
Gröschl Tamás 1980 Dab.Docler
Hüffner Adrián 1986 Dab.Docler
Orbán Attila 1990 Fehérvár
Pozsgai Tamás 1988 Fehérvár
Szirányi Bence 1988 Fehérvár
Tokaji Viktor 1977 Fehérvár
Varga Arnold 1992 Fehérvár
Vas Márton 1980 Löwen Frankfurt (GER-3)
Támadók:
Azari Zsolt 1986 Dab.Docler
Bartalis István 1990 Troja/Ljungby (SWE-2)
Benk András 1987 Fehérvár
Hári János 1992 HIFK (FIN)
Kóger Dániel 1989 Elmira Jackals (ECHL)
Kovács Csaba 1984 Fehérvár
Magosi Bálint 1989 Fehérvár
Mihály Árpád 1980 Fehérvár
Nagy Krisztián 1994 El Paso Rhinos (WSHL)
Sebők Balázs 1994 Karpat (FIN)
Sofron István 1988 Krefeld Pinguine (GER)
Vas János 1984 Rouen (FRA)

Stáb:

Rich Chernomaz ? szövetségi kapitány
Diego Scandella, Majoross Gergely ? edző
Gary Clark ? kapusedző
Kéri Rudolf ? felszerelésmenedzser
Bagonya Imre ? fizioterapeuta
Majzik Ernő ? orvos
Imre Lajos ? csapatvezető
Kangyal Balázs ? ügyvezető

Az EIHC-torna programja:

2014. április 10. Ausztria?Szlovénia 2-3 hosszabbítás után
2014. április 12. 16.00 Magyarország?Ausztria 4-5 büntetőkkel
2014. április 13. 18.00 Magyarország?Szlovénia 0-4

A világbajnokság programja (magyar idő szerint):

2014. április 20. 12.30 Dél-Korea?Magyarország
2014. április 21. 09.00 Magyarország?Ukrajna
2014. április 23. 05.30 Szlovénia?Magyarország
2014. április 24. 09.00 Magyarország?Ausztria
2014. április 26. 05.30 Magyarország?Japán

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum