Magyarország?Ausztria 4-5

   

Büntetőlövéssel nyert nyugati szomszédunk vb-felkészülési mérkőzésen az Arénában. Háromszor vezettünk, de egyszer sem tudtuk megtartani az előnyt. Sofron István mesterhármast ért el.

Minden poszton egy játékos maradt ki, Rajna Miklós, Pozsgai Tamás és Németh Attila nem öltözött Ausztria ellen. Gröschl Tamás az 1., Mihály Árpád a 3. sor bekkjeként kezdte a mérkőzést.

Álmos, lassú iramban kezdődött a mérkőzés, de ebben a tekintetben mi voltunk a jobbak, az osztrákok alig engedtek ki minket a védekező harmadból, pedig az első másodpercekben még Sofron fordult be ügyesen a kapu elé. Nem is úsztuk meg a nem túl nagy, de határozott nyomást, Sevela többedik nagy védése után a kipattanót Koch húzta a kapuba az 5. percben. A gól után aktívabb lett a magyar csapat, az egyenlítés a 11. percben következett. Egy kifejezetten jól, mozgékonyan megjátszott emberelőny végén Sofron bombázott a kapuba. Az első harmad nagyon feledhetőre sikerült.

A középső húsz percben is minden folytatódott ugyanott, mígnem egy Hári, Sofron játék végén utóbbi duplázott, amivel átvettük a vezetést. Jól is ment a játék, az első két sorunk egész jól működött támadásban, a többiek is kapartak, ahogy kell. Egy csapásra felpörögtek az események. Kiderült, nem mindegy az eredmény az osztrákoknak sem. Egy szép akció végén Hudertpfund csúsztatta a korongot Sevela lábai között a kapuba.

A fórok továbbra is jól mentek, azonban az emberhátrányos védekezés a második és a harmadik harmadban nem működött jól.

A harmadik harmadra 2-2-vel mentek ki a csapatok. Gyorsan kettős előnybe kerültünk, és nem is kellett sokat várni a helyzet kihasználására, Sofron István harmadik góljával a 42. percben 3-2-re vezettünk. Kettővel meglépni azonban ezúttal sem sikerült, Schumnig az 50. percben egalizált. Az egyenlítés után azonnal visszavettük a vezetést, Varga Arnold lőtt nagy gólt a meccs felénél a kék vonalról, szélről a Starkbaumot a meccs felénél váltó Swettének. De ez sem volt elég, egy újabb hátrányos gólt kaptunk, egy osztrák szempontból szerencsésen megpattanó lövés nyomán az 55. percben 4-4-re állt a meccs, harmadszor egyenlített Ausztria, Lebler találatával. Dicséretes módon a szlovénokhoz hasonlóan döntetlent értünk el a rendes játékidőben Ausztria ellen, pontszerzésre is rég volt példa ellenük, és még dolgozhattunk tovább a győzelemért.

A hosszabbítás 20. másodpercében Sevela hihetetlen bravúrral tartotta meccsben a magyar válogatottat. A 4 a 4 elleni játékban jobbak voltak az osztrákok, nem bánhattuk, hogy az 5 perc gól nélkül ért véget.

Schlacher kísérletét Sevela védte, majd Azari kísérletével tette ugyanezt Swette. Lebler sajnos a léc alá lőtt, majd Sofron ügyesen próbálta megoldani, de centikkel mellé csúszott a korong. Hundertpfund pedig lezárta a meccset, Ausztria nyert 5-4-re.

Jó emberelőnyös, gyenge hátrányos védekezést mutattunk, hátul az egész meccsen volt gondjaink általában is. Túl sokat nem mutattak meg a csapatok a valós tudásukból, de nem lehetett elégedetlen a közönség a négy órakor kezdődő matinémeccs végén, és nem is volt az. Vasárnap újra jégre lép a magyar válogatott, akkor Szlovénia lesz az ellenfél.

hunaut

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Magyarország

4-5 (1-1, 1-1, 2-2, 0-0, 0-1)

Ausztria

Felkészülési mérkőzés, Budapest. Játékvezetők: Dremelj, Gebei, Németh, Vas
Sevela (Hetényi Z.) K Starkbaum, 29:57-től Swette
Gröschl, Szirányi B.SofronNagy K.Bartalis 1 Schumnig, Altmann, T. Koch, Fischer, Lebler
GőzTokajiVas J.KovácsHári 2 Peter, Mitteldorfer, M. Geiger, Hundertpfund, S. Geier
VargaOrbánSebőkKógerAzari 3 Bacher, Schlacher, Oberkofler, M. Iberer, Petrik
Hüffner, BenkNemesMihály Á.Magosi
4 Isopp, Ganahl, Schiechl, Rauchenwald, Petrik, Puschnik
Rich Chernomaz E Manny Viveiros
Gólok Idő Típus Gól Passz Passz
0-1 04:27 T. Koch Lebler Schumnig
1-1 10:26 PP Sofron Hári Bartalis
2-1 24:57 PP Sofron Hári
2-2 34:10 Ganahl Hundertpfund Bacher
3-2 41:14 PP2 Sofron Vas J.
3-3 49:14 PP Schumnig Lebler Hundertpfund
4-3 49:30 Varga Kóger
4-4 54:21 PP Lebler Schumnig T. Koch
4-5 65:00 GWS Lebler
31 Kapura lövések száma 31
14 Kiállításpercek 12

A magyar válogatott bő kerete a világbajnokságra:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Hetényi Zoltán 1988 Fehérvár
Rajna Miklós 1991 Fehérvár
Sevela Peter 1983 Dab.Docler
Védők:
Gőz Balázs 1992 Morzine-Avoriaz (FRA)
Gröschl Tamás 1980 Dab.Docler
Hüffner Adrián 1986 Dab.Docler
Orbán Attila 1990 Fehérvár
Pozsgai Tamás 1988 Fehérvár
Szirányi Bence 1988 Fehérvár
Tokaji Viktor 1977 Fehérvár
Varga Arnold 1992 Fehérvár
Vas Márton 1980 Löwen Frankfurt (GER-3)
Támadók:
Azari Zsolt 1986 Dab.Docler
Bartalis István 1990 Troja/Ljungby (SWE-2)
Benk András 1987 Fehérvár
Hári János 1992 HIFK (FIN)
Kóger Dániel 1989 Elmira Jackals (ECHL)
Kovács Csaba 1984 Fehérvár
Magosi Bálint 1989 Fehérvár
Mihály Árpád 1980 Fehérvár
Nagy Gergő 1989 Quad City Mallards (CHL)
Nagy Krisztián 1994 El Paso Rhinos (WSHL)
Nemes Benjámin 1993 Fehérvár
Németh Attila 1992 Fehérvár
Sebők Balázs 1994 Karpat (FIN)
Sofron István 1988 Krefeld Pinguine (GER)
Vas János 1984 Rouen (FRA)

Stáb:

Rich Chernomaz ? szövetségi kapitány
Diego Scandella, Majoross Gergely ? edző
Gary Clark ? kapusedző
Kéri Rudolf ? felszerelésmenedzser
Bagonya Imre ? fizioterapeuta
Majzik Ernő ? orvos
Imre Lajos ? csapatvezető
Kangyal Balázs ? ügyvezető

Ausztria jelenlegi világbajnoki kerete:

Kapusok: David Kickert (Vienna Capitals), Bernhard Starkbaum (Brynas, SWE), René Swette (Klagenfurt).

Védők: Mario Altmann (Villach), Stefan Bacher (Villach), Maximilian Isopp (Klagenfurt), Daniel Mitterdorfer (Linz), Patrick Peter (Vienna Capitals), Markus Schlacher (Vienna Capitals), Martin Schumnig (Klagenfurt), Andreas Wiedergut (Graz).

Támadók: Mario Fischer (Vienna Capitals), Manuel Ganahl (Graz), Manuel Geier (Klagenfurt), Stefan Geier (Klagenfurt), Thomas Hundertpfund (Timra, SWE-2), Matthias Iberer (Linz), Thomas Koch (Klagenfurt), Daniel Oberkofler (Linz), Benjamin Petrik (Villach), Nicolas Petrik (Dornbirn), Kevin Puschnik (Vienna Capitals), Alexander Rauchenwald (Villach), Michael Schiechl (Vienna Capitals).

Tartalékok: Nico Brunner (Villach), Johannes Bischofberger (HC Davos, SUI), Marius Göhringer (Villach), Patrick Platzer (Villach), Rupert Strohmeier (Graz).

A 15 biztos hiányzó:
Személyes okok miatt: Robert Lukas, André Lakos, Oliver Setzinger, Matthias Trattnig, Manuel Latusa, Sven Klimbacher.
NHL-rájátszás: Michael Raffl, Thomas Vanek.
Sérülés: Daniel Welser, Rafael Rotter, Mathias Lange, Thomas Raffl, Michael Grabner.
Visszavonultak a válogatottságtól: Gerhard Unterluggauer, Thomas Pöck.

Az EIHC-torna programja:

2014. április 10. Ausztria?Szlovénia 2-3 hosszabbítás után
2014. április 12. 16.00 Magyarország?Ausztria (Digi Sport 2, élő)
2014. április 13. 18.00 Magyarország?Szlovénia (Digi Sport 2, élő)

A világbajnokság programja (magyar idő szerint):

2014. április 20. 12.30 Dél-Korea?Magyarország
2014. április 21. 09.00 Magyarország?Ukrajna
2014. április 23. 05.30 Szlovénia?Magyarország
2014. április 24. 09.00 Magyarország?Ausztria
2014. április 26. 05.30 Magyarország?Japán

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum