Norvégia–Dánia 3-2

   

A norvégok nyerték a paprikás hangulatú skandináv rangadót.

Norvégia már a második perc elején megszerezte a vezetést, miután Mathis Olimb betört a dán harmadba, Mats Trygg pedig gólra váltotta a passzt. A bekapott góltól felpörögtek a dánok, ám gólt nem tudtak szerezni, Lars Haugen remekül védett. A második harmad kiegyenlítettebb játékot hozott, három perccel a játékrész vége előtt Anders Bastiansen kék vonalról megeresztett lövésénél esélytelen volt Patrick Galbraith, így kétgólosra nőtt a norvégok előnye. A záró húsz percben a Bödker-testvérek sora remekelt, előbb Mads Christensen és Mikkel Bödker passzát Stefan Lassen váltotta gólra, majd pedig a két előbbi gólpasszos Mads Bödkert szolgálta ki, így egyenlítettek a dánok. A norvégok gondját tetézte, hogy három perccel a vége előtt fejjel csúszott a palánknak a csapatkapitány Ole-Kristian Tollefsen, aki sérülése miatt bement az öltözőbe, ám nem sokkal később Patrick Thoresen váratlan és varázslatos fonáklövésével újra vezetett Norvégia. A végén Galbraith lekorcsolyázott, több gól nem esett, Norvégia 3-2-re nyert.

Norvégia–Dánia 3-2
G.: Trygg, Bastiansen, Thoresen ill. Lassen, Mads Bödker
Kapusok: Haugen ill. Galbraith

Világbajnokság, 2013
Sorsolás
Statisztikák
Csapatok
Képek
Erőrangsor

május 3. Helsinki FRA SVK 2-6 tudósítás videó
május 3. Stockholm CZE BLR  2-0 tudósítás videó
május 3. Helsinki FIN GER  4-3 tudósítás videó
május 3. Stockholm SWE SUI  2-3 tudósítás videó
május 4. Helsinki USA AUT  5-3 tudósítás videó
május 4. Stockholm NOR SLO  3-1 tudósítás videó
május 4. Helsinki RUS LAT  6-0 tudósítás videó
május 4. Stockholm CAN DEN  3-1 tudósítás videó
május 4. Helsinki FIN  SVK  2-0 tudósítás videó
május 4. Stockholm CZE  SWE  1-2 tudósítás videó
május 5. Helsinki FRA AUT  3-1 tudósítás videó
május 5. Stockholm BLR SLO  4-3 tudósítás videó
május 5. Helsinki GER RUS  1-4 tudósítás videó
május 5. Stockholm SUI CAN  3-2 tudósítás videó
május 5. Helsinki LAT USA  1-4 tudósítás videó
május 5. Stockholm NOR DEN  3-2 tudósítás videó
május 6. Helsinki GER SVK  15:15 tudósítás videó
május 6. Stockholm SUI  CZE 16:45 tudósítás videó
május 6. Helsinki FIN  FRA  19:15 tudósítás videó
május 6. Stockholm SWE BLR 20:15 tudósítás videó
május 7. Helsinki AUT  LAT  15:15 tudósítás videó
május 7. Stockholm SLO DEN 16:15  tudósítás videó
május 7. Helsinki RUS  USA  19:15  tudósítás videó
május 7. Stockholm CAN  NOR  20:15  tudósítás videó
május 8. Helsinki AUT GER  15:15  tudósítás videó
május 8. Stockholm SLO  SUI  16:15  tudósítás videó
május 8. Helsinki USA  FIN  19:15  tudósítás videó
május 8. Stockholm NOR  SWE  20:15  tudósítás videó
május 9. Helsinki RUS  FRA  15:15  tudósítás videó
május 9. Stockholm CZE  DEN  16:15  tudósítás videó
május 9. Helsinki SVK  LAT  19:15  tudósítás videó
május 9. Stockholm SWE  CAN  20:15  tudósítás videó
május 10. Helsinki SVK  AUT  15:15  tudósítás videó
május 10. Stockholm SLO  CZE  16:15  tudósítás videó
május 10. Helsinki RUS  FIN  19:15  tudósítás videó
május 10. Stockholm BLR  CAN  20:15  tudósítás videó
május 11. Helsinki USA  FRA  11:15  tudósítás videó
május 11. Stockholm SUI  DEN  12:15  tudósítás videó
május 11. Helsinki FIN  AUT  15:15  tudósítás videó
május 11. Stockholm SWE SLO  16:15  tudósítás videó
május 11. Helsinki GER  LAT  19:15  tudósítás videó
május 11. Stockholm NOR  BLR  20:15  tudósítás videó
május 12. Helsinki USA  GER  15:15  tudósítás videó
május 12. Stockholm CAN  CZE  16:15  tudósítás videó
május 12. Helsinki SVK  RUS  19:15  tudósítás videó
május 12. Stockholm NOR  SUI  20:15  tudósítás videó
május 13. Helsinki LAT  FRA  15:15  tudósítás videó
május 13. Stockholm DEN  BLR  16:15  tudósítás videó
május 13. Helsinki AUT  RUS  19:15  tudósítás videó
május 13. Stockholm CAN  SLO  20:15  tudósítás videó
május 14. Helsinki SVK  USA  11:15  tudósítás videó
május 14. Stockholm BLR  SUI  12:15  tudósítás videó
május 14. Helsinki FRA  GER  15:15  tudósítás videó
május 14. Stockholm CZE  NOR  16:15  tudósítás videó
május 14. Helsinki LAT  FIN  19:15  tudósítás videó
május 14. Stockholm DEN  SWE  20:15  tudósítás videó
május 16. Helsinki   12:00  tudósítás videó
május 16. Stockholm     14:45  tudósítás videó
május 16. Helsinki     17:30  tudósítás videó
május 16. Stockholm     20:15  tudósítás videó
május 18. Stockholm 15:00 tudósítás videó
május 18. Stockholm 19:00 tudósítás videó
május 19. Stockholm 16:00 tudósítás videó
május 19. Stockholm 20:30 tudósítás videó

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 19., vasárnap
U18 17:10 AVSMAC 4-2VÉGE
március 20., hétfő
MOL 18:00 MACMIS 3-4VÉGE
    • M4 SPORT
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
NHL 00:05 CBJTML 
    • SPÍLER TV
NHL 03:00 ANAEDM 
    • SPÍLER TV
U18 16:40 KMHPEF 
KHL 17:30 SZKLOK 
    • SPORT 2
március 24., péntek
NHL 00:05 WSHCBJ 
    • SPÍLER TV
NHL 03:30 LAKWPG 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAKB 
    • SPORT 2
U16 18:40 MACAVS 
március 25., szombat
U20   DHKAVS 
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20* 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18   UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk