Ausztria–Magyarország 3-2

   

Női válogatottunk hiába vezetett két góllal, egy első harmad végi rövidzárlat és a büntetőpárbaj miatt alulmaradt. Az A csoportba visszajutásról a szombati, Franciaország elleni összecsapás dönt.

Magyarország női válogatottja hét ponttal a tarsolyában úgy lépett jégre péntek este, hogy tudta, Franciaország a koreaiak legyőzése után tíz, míg Norvégia a hollandok szétlövéses legyűrésével kilenc egységgel várja a szombati zárónapot. Nemzeti együttesünk kapujában ezúttal is Németh Anikó kezdett, míg a házigazdánál az a Magdalena Luggin kapott lehetőséget, aki az osztrákok Dél-Korea elleni, kapott gól nélküli sikere során állt a vasak között. A harmadik percben emberelőnybe kerültünk, villámgyorsan éltünk vele, Kiss-Simon lövésébe Seregély ért bele védhetetlenül (0-1). A kiegészülés után is a magyar válogatott játszott fölényben, a hetedik minutumban jött is a következő találat, Németh Bernadett kapura emelt korongját nem tudta lereagálni Magdalena Luggin (0-2). A nyitó harmad második fele kiegyenlítettebb játékot hozott, de továbbra is nekünk voltak veszélyesebb helyzeteink. A felvonás utolsó percei az osztrákoké voltak, gólra is váltották a fölényüket, a kapuval szemben üresen maradó Fazokas ellőtte a korongot Németh Anikó lepkés kesztyűje mellett (1-2). Fél perc sem telt el, amikor már döntetlen volt az állás, Artner volt közelről eredményes (2-2).

A második felvonás elején mindkét csapat pörgős játékot vitt a jégre, az első komolyabb lehetőségünk Metzler fonákkal kapura tett korongja volt, a kipattanóra nem ért oda időben Báhiczki-Tóth. A 27. percben emberhátrányba került Magyarország, Baker akasztotta félpályánál ellenfelét. Az osztrákok egyből beszorították lányainkat, jól védekeztünk. A mérkőzés közepén eladtuk a saját harmadunkban a korongot, szerencsére a hazaiak nem büntették góllal a hibánkat, Németh Anikó bravúrral védett. A 32. minutumban Odgona végigrobogott a pályán, nem sikerült góllal zárnia a szólóját, ellenben a játékvezetők szabálytalannak látták és kiküldték két percre. A második négy az öt elleni szituációnkat is kibekkeltük, sőt Huszák kapura is törhetett, de a vendéglátók – a játékvezetők szerint szabályosan – megállították. A harmad hajrájra a miénk volt, Gengeliczky jól készített le Seregélynek, de Magdalena Luggin lepkéssel védett, majd ezt követően is okoztunk zavart az osztrák kapu előtt.

A harmadik húsz perc Seregély-lehetőséggel indult, aztán a másik oldalon Németh Anikónak kellett figyelnie. A 43. minutumban Metzler korongot szerzett, kapura tört, fonákpróbálkozását az osztrák kapus lepkéssel védte, aztán a következő shiftben egy szép akció végén Huszák juttathatta volna újra vezetéshez Magyarországot, ám Magdalena Luggin átért. A következő percekben is nekünk volt több lehetőségünk, ám egy súlyos védelmi hiba miatt majdnem hátrányba kerültünk, szerencsénkre Schafzahl lövésénél Németh Anikó a gólvonalon elcsípte a korongot. A harmad derekán emberelőnybe kerültünk, próbálkoztunk becsülettel, de a második fórunk kimaradt. A kiegészülés után elcserélték magukat az osztrákok, kettő az egyre megléptünk, Báhiczki-Tóth a kapusba lőtt. Az 54. percben Seregély korongot szerzett, ám sem Huszák, sem Dabasi nem tudta bekotorni a pakkot, majd a következő shift az osztrák próbálkozásokról és Németh Anikóról szólt. A harmad hajrája nyílt sisakos küzdelmet hozott, aztán emberhátrányba kerültünk Taylor Baker szabálytalansága miatt. A hátrányban Odnoga és Dabasi kiugrott, arra jó volt, hogy teljen az idő. A rendes játékidő végén Huszák megindult, eredménytelenül.

Hosszabbításra került sor, a három a három elleni játék során Huszák kapura tört két osztrák között, megállították, nekicsúszott a kapusnak, a játkvezetők kisles miatt kivitték a korongot a harmadból. A folytatásban volt egy ígéretes Dabasi-Huszák összjáték, valamint egy osztrák kapuvas. A büntetőlövéseknél Metzler belőtte, Grascher és Huszák kihagyta, Trummer egyenlített, Pázmándi, Fazokas, Kreisz és Schafzahl nem volt eredményes. Az ötödik párban Dabasi próbálkozása kimaradt, ellenben Meixneré nem, így az osztrákok örülhettek.

Magyarország büntetőkkel 3-2-re kikapott, jelenleg nyolc ponttal áll, a szombati zárónapon 16 órától a tíz ponttal bíró Franciaországgal vív ki-ki mérkőzést az A csoportba visszajutásért.

A női válogatott mérkőzései a klagenfurti divízió 1/A-s világbajnokságon:

Április 21., vasárnap, 15:00: Magyarország–Dél-Korea 2-0
Április 22., hétfő, 12:30: Magyarország–Hollandia 2-0
Április 24., szerda, 12:30 Magyarország–Norvégia 1-2 b.
Április 26., péntek, 20:25: Magyarország–Ausztria 2-3 b.
Április 27., szombat, 16:00: Magyarország–Franciaország (AMC Mikro)

A női válogatott világbajnoki kerete:

Kapusok: Németh Anikó (Björklöven, SWE), Révész Zsuzsa (MAC Budapest)

Hátvédek: Taylor Baker (New York, USA), Gengeliczky Dorottya (Trine University, USA), Kiss-Simon Franciska (HKB), Márton Adél (OHA, CAN), Mayer Fruzsina (HKB), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (SDE, SWE)

Csatárok: Báhiczki-Tóth Boglárka (HKB), Dabasi Réka (HKB), Fehér Nikolett (HKB), Gondos Tamara (MAC Budapest), Horváth Imola (MAC Budapest), Huszák Alexandra (MAC Budapest), Jókai-Szilágyi Kinga (Skelleftea, SWE), Kreisz Emma (University of Minnesota, USA), Metzler Regina (OHA, CAN), Mozolai Berta (Stanstead College, CAN), Pázmándi Zsófia (Plattsburgh, USA), Seregély Míra (University of Maine, USA), Hayley Williams (HKB)

A női válogatott szakmai stábja:

Pat Cortina szövetségi kapitány, Delaney Collins másodedző, Kis András másodedző, Fodor Zoltán másodedző, Budai Krisztián kapusedző, Gallyas Gabriella erőnléti edző, Dénes Veronika rehabilitációs edző, Falvi Zsófia masszőr, Jasó Judit csapatvezető, Tornyi Gábor felszerelés-menedzser, Speier Kálmán felszerelés-menedzser, dr. Kolbenheyer Zsuzsanna szakági vezető, dr. Módy Tóbiás csapatorvos, Kaposi Dávid médiamunkatárs

authun_metzler_w_2024

fotó: Vörös Dávid/MJSZ

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN INFO
Partnerünk
Archívum