11 év után lesz újra észak-amerikai döntő az U18-as vb-n
Az Egyesült Államok és Kanada 2005 és 2013 után harmadik alkalommal vív finálét az ifjúsági világbajnokságon. James Hagens megdöntötte Nyikita Kucserov pontrekordját.
Szombaton lejátszották az elődöntőket a finnországi A csoportos ifjúsági világbajnokságon. A délutáni találkozón az Egyesült Államok és Szlovákia mérte össze erejét. A csoportkörben 9-0-s USA-győzelem született, most picit szolidabb, 7-1-es sikernek örülhettek a tengerentúliak. Max Plante 2+2 ponttal emelkedett ki az amerikaiak közül, ám ki kell emelni a három gólpasszt kiosztó James Hagenst is, aki immáron 9+13 ponttal áll a táblázaton, amivel megdöntötte Nyikita Kucserov 2011-ben felállított 21 pontos rekordját. Az esti összecsapáson Kanada azzal a Svédországgal csapott össze, akit a csoportkörben 6-3-ra vert. A kanadaiak az elődöntőben már 4-0-ra vezettek az első harmad után, ám végül csak 5-4-re nyertek a skandinávokkal szemben. A svéd vasak között Love Harenstam 26 lövésből csak 21-et védett.
Vasárnap Svédország a hatodik, Szlovákia a második bronzérméért száll harcba, míg a címvédő Egyesült Államok a 17., míg Kanada a hatodik fináléjára készülhet.
fotó: iihf.com