Olaszország–Románia 6-1
A divízió 1/A-s torna házigazdája mindegyik harmadban két-két gólt szerezve aratott győzelmet Roberto Gligáék ellen.
A nyitónap utolsó mérkőzésén a házigazda Olaszország kapuját Bernard védte, míg Románia vasai között Tőke állt. Az első harmadban nagy fölényben játszott a vendéglátó – ezt a 22-6-os kapura lövési mutató is jól jelzi –, ám sokáig meddő maradt a nyomás a Corona Brasov hálóőrének remeklése miatt. A játékrész hajrájában aztán kétszer is megtört a jég: előbb Trivellato lövésébe ért bele Salinitri, majd Catenacci tett be közelről egy elé perdülő korongot, így 2-0-s olasz előnnyel vonultak az első szünetre a csapatok. A 27. percben Részegh korongot szerzett emberhátrányban, kiugrott, szólóját sikerrel zárta, majd a középső harmad folytatásában Frank egy buli után visszaállította a kétgólos különbséget, aztán Románia emberhátrányban eladta a korongot, ezt Salinitri fóros góllal büntette a kettő az egy elleni akció végén. A záró húsz perc még két olasz találatot hozott: Marchetti blokkolt, megindult és 5-1-re módosította az állást, valamint a végeredményt Kostner állította be közelről.
Olaszország 6-1-re győzött, kedden Japánnal találkozik, míg Romániára Szlovénia vár majd.
A bolzanói divízió 1/A-s világbajnokság menetrendje:
Április 28., vasárnap:
12:30: Dél-Korea–Szlovénia 4-2
16:00: Japán–Magyarország 1-3
19:30: Románia–Olaszország 1-6
Április 30., kedd:
12:30: Szlovénia–Románia
16:00: Magyarország–Dél-Korea (Sport 1)
19:30: Olaszország–Japán (Sport 1)
Május 1., szerda:
12:30: Magyarország–Románia (Sport 1)
16:00: Japán–Dél-Korea (Sport 2)
19:30: Szlovénia–Olaszország (Sport 2)
Május 3., péntek:
12:30: Dél-Korea–Románia (Sport 1)
16:00: Szlovénia–Japán (Sport 1)
19:30: Olaszország–Magyarország (Sport 1)
Május 4., szombat
12:30: Románia–Japán
16:00: Olaszország–Dél-Korea
19:30: Magyarország–Szlovénia (Sport 2)
fotó: Vanna Antonello/IIHF
További cikkek
- Minket csak az érdekelt, hogy a srácoknak biztonságot tudjunk nyújtani
- Csehországban még a villamos is vb-lázban ég
- Idénre szerintem pont a jégen kívül, mentális téren erősödtem a legtöbbet
- Magyarország–Kanada 0-4
- Voltak pillanatok, hogy azon kaptam magam, már én is átmentem szurkolóba
- Csapattársként alapvető kötelességem, hogy kiálljak a többiekért
- A bolzanói hullámvölgy öt videón
- Ez most nagyon közel van a krakkói csodaérzéshez
- Kanada nyerte az U18-as világbajnokságot