Magyarország–Lengyelország 3-0

   

A magyar U18-as válogatott Gergely Hunor vezetésével lenullázta a lengyeleket a győri felkészülési torna nyitányán.

A magyar kapuban Gergely Hunor kezdett, aki hátul végig komoly támaszt adott a csapatnak. Hiába az első harmad 13:5-ös lövésaránya a lengyelek javára, 1-0-s vezetéssel a mieink vonulhattak a szünetre: első emberelőnyünket rögtön kihasználtuk a 9. perc elején Léhi révén, majd öttel később kivédekeztünk egy túl sok emberért megítélt kisbüntetést. A lengyelek a második játékrészben is többet lőttek, de ebből is a magyar csapat jött ki jobban, a 27. minutumban egy kevert sorunk volt eredményes Tardi befejezése révén. Az állás a meccs második felében sokáig nem változott, dacára a kiállításoknak, végül az 59. percben Lőczi üres kapura állította be a 3-0-s végeredményt. A magyar válogatott ötből öt emberhátrányt kivédekezve nyert, a kapuban Gergely végül 26 védéssel ért el shutoutot.

Az U18-as válogatott mérkőzései a győri tornán:

Augusztus 24., csütörtök, 18:30: Magyarország–Lengyelország 3-0
Augusztus 25., péntek, 18:30: Magyarország–Ukrajna
Augusztus 26., 14:30: Magyarország–Románia

Az U18-as válogatott kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Gergely Hunor 2006 UTE JA
Hajdu Martin 2006 FEHA19
Pásztor Viktor 2006 Tuto (FIN)
Hátvédek
Balogh Ádám 2006 FEHA19
Borsos Barna 2005 BJA
Horváth Dániel 2006 FEHA19
Léhi Kristóf 2006 Lehel HC
Mártonffy Máté 2006 Vasas SC
Mátyás Máté 2006 UTE JA
Mura Milán 2006 DVTK JJSA
Palla Félix 2006 FEHA19
Szongoth Döme 2006 ERC Ingolstadt (GER)
Csatárok
Almás Zétény 2006 UTE JA
Dobos Boldizsár 2006 BJA
Hiezl Martin 2007 Vasas SC
Karaisaridis Georgios 2006 FEHA19
Kuminka Zsombor 2006 Lehel HC
Lőczi Barnabás 2006 UTE JA
Mayer Marcell 2007 UTE JA
Molnár Botond Levente 2006 Lidingo Vikings (SWE)
Nagy András 2006 UTE JA
Palla Xavér 2006 FEHA19
Pallag-Bozsák Róbert 2006 Tuto (FIN)
Sári Barnabás 2006 FEHA19
Schwartz Gergő 2006 Tuto (FIN)
Szongoth Domán 2008 KooKoo (FIN)
Tardi Máté 2007 Mount St.Charles Acad. (USA)
Vörös Henrik 2006 DVTK JJSA

Az U18-as válogatott stábja:

Szövetségi edző: Svasznek Bence
Edzők: Tokaji Viktor, Strenk Hunor
Kapusedző: Kecskeméti Áron
Fizioterapeuta: Szirányi Daniel
Felszerelésmenedzser: Magyar Péter
Csapatvezető: Imre Lajos

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum