Kiss Dávid a Fehérvár vezetőedzője

   

A több mint évtizede a fehérvári csapatok mellett dolgozó fiatal magyar szakember 33 évesen kapja meg a nagy lehetőséget.

A Hydro Fehérvár AV19 bejelentette: Kevin Constantine távozása után Kiss Dávid irányítja az ICEHL-es nagycsapatot, aki így másodedzőből lép elő főedzővé. A 33 éves szakember tősgyökeres székesfehérvári, aki rövid játékospályafutása – a Titánokban kettő szezon, az EBEL-ben és a felnőttválogatottban 3 meccs jutott neki – 2012-es lezárása óta végig a Volán rendszerében edzősködött. Volt az U20-as és az U18-as csapat vezetőedzője, többek között két-két EBJL- és EBYSL-bajnoki címmel, emellett a korosztályos magyar válogatottak másodedzője, majd a felnőttválogatott videoelemzője, 2018-ban pedig megkapta a Titánok kispadját. Két szezon után lett az osztrák pontvadászatban érdekelt nagycsapat segédedzője, ebbéli minőségében dolgozott az utóbbi két évben Kevin Constantine keze alá (az idei, tamperei vb-n a válogatott mellett is), s szerzett érdemeket a bajnoki ezüstéremmel végződő idényben is. Kiss Dávid kinevezésével a 2017/18-as évad után lesz ismét hazai vezetőedzője a magyar EBEL/ICE-csapatnak: akkor Énekes Lajos megbízott trénerként ugrott be a menet közben menesztett Benoit Laporte helyére Clint Thorntonnal együtt.

Az újdonsült vezetőedző a klubhonlapon elmondta egyebek mellett: „Ez a lehetőség pont olyan hirtelen jött, mint az, hogy abbahagyom a jégkorongot és elkezdek edzősködni. Akkor még nem volt tervem, csak motiváltságom, most pedig, amellett, hogy reménykedtem és bíztam benne, hogy megkapom a lehetőséget, már tíz év edzői tapasztalattal a hátam mögött tudom, mire vállalkozom. 2012-ben tudtam, hogy a jégkorongban szeretnék maradni, visszaadni a klubomnak mindazt, amit tőlük kaptam, majd fiatal edzőként célom volt fiatal játékosokat a mai elfogadott értékrendeknek megfelelően nevelni. Az egész eddigi edzői karrierem során közel álltam korban a játékosaimhoz, de mindig sikerült megoldanunk azt, hogy az egymás iránti tiszteletet kivívjuk. (…) Mondhatnánk, hogy rizikót vállalok, hiszen abban is van kockázat, ha az ember kilép a házból és tudom, hogy milyen pedigréjű edzők mellett kell helyt állnom, de az elmúlt években azért dolgoztam, képeztem magam és bizonyítottam minden szinten, ahol feladatot kaptam, hogy egy nap megkapjam ezt a lehetőséget. Egy-két év múlva sem lennék tapasztaltabb, az edzői filozófiám már kialakult, remek edzőktől tanultam, másodedzőként pedig mindent igyekeztem ellesni és beépíteni a saját programomba. Ha nem próbálnék meg előrelépni, akkor életem végéig bánnám, hogy nem vágtam bele. (…) Kevin remek szakember, óriási munkabírással, úgy gondolom, kiváló alapokat fektetett le. A következőkben egy-két helyen némi frissítéssel és igazítással az általunk követett szabályok nagy részét megtartjuk, hiszen az idő rövid, a csapat kerete és szerkezete nagyjából ugyanaz, nincs időnk nekiállni egy teljesen új játékrendszer bevezetésének. A felkészülés során a játékosokat véleményét is bevonva szeretnénk finomhangolni, hogy mik azok a területek, amik nehézséget okoztak az elmúlt időszakban. Számomra edzőként az a legfontosabb, hogy fenn tudjuk tartani a természetes rajongást és extázist a játékosokban, hogy úgy jöjjenek a csarnokba minden nap, hogy szeretik ezt csinálni.”

dudu

fotó: Soós Attila

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum