Hétfőn észak-európai rangadó lesz a vb-n

 

Az esti programban a címvédő Finnország a tizenegyszeres világbajnok Svédországgal méri össze erejét.

Hétfőn négy mérkőzést rendeznek az A csoportos világbajnokságon. A negyedik nap első tamperei meccsén a finn és a magyar válogatottat is legyőző Egyesült Államok a svédekkel és a finnekkel szemben is alulmaradó Németországgal találkozik. Az esti programban a házigazda, egyben címvédő Finnország – amely mint azt fentebb említettük, kikapott az amerikaiaktól, de aztán legyőzte a németeket – a legutóbb 2018-ban világbajnok Svédországgal csap össze, a rangadó a Sport 2-n lesz látható. A háromkoronások remekelnek az idei tornán, a németek és az osztrákok sem tudtak gólt lőni ellenük. A két észak-európai válogatott 2022-ben is egy csoportban szerepelt, akkor ők végeztek az első és a második helyen, kettejük csörtéjéből a svédek jöttek ki jobban büntetőkkel, ez volt a finnek egyetlen veresége a csoportkörben.

Rigában a délutáni találkozón a két győzelemmel álló Kanada a csehekkel szemben alulmaradó, de a letteket legyűrő Szlovákiával játszik – a mérkőzést közvetíti a Sport 2 –, aztán este a veretlen Csehország a nyeretlen házigazda, Lettország ellen lép jégre. A nem tévés meccseket az IIHF videócsatornája közvetíti élőben.

2023. május 15., hétfő:

15:20: Németország–Egyesült Államok
15:20: Szlovákia–Kanada (Tv: Sport 2)
19:20: Finnország–Svédország (Tv: Sport 2)
19:20: Csehország–Lettország

A 2023-as A csoportos világbajnokság mérkőzései (magyarországi idő szerint):

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2023. május 12., 15:20 FIN–USA 1-4
2023. május 12., 15:20 SVK–CZE 2-3
2023. május 12., 19:20 SWE–GER 1-0
2023. május 12., 19:20 LAT–CAN 0-6
2023. május 13., 11:20 FRA–AUT 2-1 h.
2023. május 13., 11:20 SUI–SLO 7-0
2023. május 13., 15:20 HUN–DEN 1-3
2023. május 13., 15:20 NOR–KAZ 3-4 b.
2023. május 13., 19:20 GER–FIN 3-4
2023. május 13., 19:20 SVK–LAT 2-1
2023. május 14., 11:20 USA–HUN 7-1
2023. május 14., 11:20 SLO–CAN 2-5
2023. május 14., 15:20 FRA–DEN 3-4 h.
2023. május 14., 15:20 NOR–SUI 0-3
2023. május 14., 19:20 SWE–AUT 5-0
2023. május 14., 19:20 CZE–KAZ 5-1
2023. május 15., 15:20 GER–USA
2023. május 15., 15:20 SVK–CAN Sport 2
2023. május 15., 19:20 FIN–SWE Sport 2
2023. május 15., 19:20 CZE–LAT
2023. május 16., 15:20 DEN–AUT Sport 1
2023. május 16., 15:20 SLO–NOR
2023. május 16., 19:20 FRA–HUN Sport 1
2023. május 16., 19:20 SUI–KAZ
2023. május 17., 15:20 USA–AUT Sport 2
2023. május 17., 15:20 LAT–NOR
2023. május 17., 19:20 FIN–FRA Sport 2
2023. május 17., 19:20 CAN–KAZ
2023. május 18., 15:20 HUN–SWE Sport 1
2023. május 18., 15:20 CZE–SLO
2023. május 18., 19:20 DEN–GER
2023. május 18., 19:20 SUI–SVK
2023. május 19., 15:20 HUN–FIN Sport 1
2023. május 19., 15:20 LAT–SLO
2023. május 19., 19:20 AUT–GER Sport 2
2023. május 19., 19:20 KAZ–SVK
2023. május 20., 11:20 USA–DEN Sport 2
2023. május 20., 11:20 NOR–CZE
2023. május 20., 15:20 AUT–FIN Sport 2
2023. május 20., 15:20 CAN–SUI
2023. május 20., 19:20 SWE–FRA Sport 2
2023. május 20., 19:20 KAZ–LAT
2023. május 21., 15:20 GER–HUN Sport 1
2023. május 21., 15:20 SLO–SVK
2023. május 21., 19:20 USA–FRA Sport 2
2023. május 21., 19:20 CZE–SUI
2023. május 22., 15:20 DEN–SWE Sport 1
2023. május 22., 15:20 CAN–NOR
2023. május 22., 19:20 AUT–HUN Sport 1
2023. május 22., 19:20 KAZ–SLO
2023. május 23., 11:20 GER–FRA Sport 2
2023. május 23., 11:20 SVK–NOR
2023. május 23., 15:20 SWE–USA Sport 2
2023. május 23., 15:20 CAN–CZE
2023. május 23., 19:20 FIN–DEN Sport 2
2023. május 23., 19:20 SUI–LAT
2023. május 25., 15:20 negyeddöntő
2023. május 25., 15:20 negyeddöntő
2023. május 25., 19:20 negyeddöntő
2023. május 25., 19:20 negyeddöntő
2023. május 27., 13:20 elődöntő
2023. május 27., 17:20 elődöntő
2023. május 28., 14:20 bronzmérkőzés
2023. május 28., 19:20 döntő

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum