Csehország–Lettország 3-4

 

Egy feszült hangulatú, végletekig kiélezett találkozón a társházigazda lettek túlórában szerezték meg első győzelmüket a világbajnokságon.

Cseh oldalon Kari Jalonen változtatást eszközölt kapusposzton, ezúttal Hrubec kapott lehetőséget a vasak között. A letteknél Silovs sorozatban másodszor bizonyíthatott kezdőként. Házigazdához méltóan, pokoli tempóban kezdtek a lettek, a baltikumiak óriási lehetőségeket puskáztak el, amit a csehek meg is büntettek a 9. minutumban: Beranek kaparta ki a pakkot a palánk mellől, majd keresztpassz formájában a hátrébb helyezkedő Nemecekhez tálalt, a Sparta Praha bekkje némi távolságlopás után a baloldali bedobókörből védhetetlenül a kapuba zúdított (1-0).

A második harmadban két ízben is felrobbant a rigai aréna: elsőnek a 23. percben egy bulielhozatalt követően Cibulskis forgolódott a palánk mellett, ezután a kék vonal magasságában várakozó Bukartshoz készített vissza, a fehérvári szurkolók által is jól ismert klagenfurti támadó kék vonal közeléből eleresztett lapos bombája pedig utat talált a hálóba – Hrubec nem sokat láthatott az eseményekből (1-1). Picivel több mint egy perccel később Freibergs ugratta ki saját védőzónájából Dzierkalst, aki először bravúrosan utolérte az indítást, majd elszáguldott a jobb oldalon, megnézte a rövid felsőt, s irgalmatlan erővel ki is pókhálózta azt (1-2). Úgy látszott, a csehek mindig megtalálták a módját, miként reagáljanak a nyomasztó lett-fölényre, ugyanis a 30. percben Cervenka vette észre a hosszún érkező Kubalíkot, a cseh támadó pedig közelről a ketrecbe juttatta a korongot Silovs szétnyíló mamutjai között (2-2).

Remekül tüzeltek a lett játékosok a kék vonalról az este folyamán – a 46. minutumban ezúttal most Andersons passzolt vissza Cibulskishoz, a Kladno veterán védőjének kapáslövése – egy cseh játékos korcsolyájának hathatós közreműködésével – védhetetlenül a ketrecbe vágódott (2-3). Mikor már a hazai szurkolók kis híján elkönyvelhették kedvenceik első győzelmét, akkor három perccel a vége előtt Cervenka szerzett korongot a támadó harmadban, majd remekül vette észre a túloldalt őrizetlenül álldogáló Kempnyt, a prágai támadónak már csak az üresen tátongó kaput kellett eltalálnia – Silovsnak esélye sem volt visszaérni a hosszúra (3-3). A végén a vendégek kerültek elképesztően közel a győzelemhez, végül a feszült hangulatú találkozó a túlórában dőlt el: a hosszabbítás 5. percében egy kipattanót Batna kotort estében a gólvonalon túlra, így büntetőlövésekre nem kerülhetett sor (3-4). Lettország válogatottja történelmi győzelmet aratott, ugyanis a baltikumiak még soha nem győzték le Csehország csapatát világbajnokságon.

A 4-3-as túlórás sikert arató lettek szerdán Norvégiával mérhetik össze erejüket, a Kari Jalonen együttese pedig Szlovénia ellen javíthat.

A 2023-as A csoportos világbajnokság mérkőzései (magyarországi idő szerint):

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2023. május 12., 15:20 FIN–USA 1-4
2023. május 12., 15:20 SVK–CZE 2-3
2023. május 12., 19:20 SWE–GER 1-0
2023. május 12., 19:20 LAT–CAN 0-6
2023. május 13., 11:20 FRA–AUT 2-1 h.
2023. május 13., 11:20 SUI–SLO 7-0
2023. május 13., 15:20 HUN–DEN 1-3
2023. május 13., 15:20 NOR–KAZ 3-4 b.
2023. május 13., 19:20 GER–FIN 3-4
2023. május 13., 19:20 SVK–LAT 2-1
2023. május 14., 11:20 USA–HUN 7-1
2023. május 14., 11:20 SLO–CAN 2-5
2023. május 14., 15:20 FRA–DEN 3-4 h.
2023. május 14., 15:20 NOR–SUI 0-3
2023. május 14., 19:20 SWE–AUT 5-0
2023. május 14., 19:20 CZE–KAZ 5-1
2023. május 15., 15:20 GER–USA 2-3
2023. május 15., 15:20 SVK–CAN 1-2 b.
2023. május 15., 19:20 FIN–SWE 1-2 b.
2023. május 15., 19:20 CZE–LAT 3-4 h.
2023. május 16., 15:20 DEN–AUT Sport 1
2023. május 16., 15:20 SLO–NOR
2023. május 16., 19:20 FRA–HUN Sport 1
2023. május 16., 19:20 SUI–KAZ
2023. május 17., 15:20 USA–AUT Sport 2
2023. május 17., 15:20 LAT–NOR
2023. május 17., 19:20 FIN–FRA Sport 2
2023. május 17., 19:20 CAN–KAZ
2023. május 18., 15:20 HUN–SWE Sport 1
2023. május 18., 15:20 CZE–SLO
2023. május 18., 19:20 DEN–GER
2023. május 18., 19:20 SUI–SVK
2023. május 19., 15:20 HUN–FIN Sport 1
2023. május 19., 15:20 LAT–SLO
2023. május 19., 19:20 AUT–GER Sport 2
2023. május 19., 19:20 KAZ–SVK
2023. május 20., 11:20 USA–DEN Sport 2
2023. május 20., 11:20 NOR–CZE
2023. május 20., 15:20 AUT–FIN Sport 2
2023. május 20., 15:20 CAN–SUI
2023. május 20., 19:20 SWE–FRA Sport 2
2023. május 20., 19:20 KAZ–LAT
2023. május 21., 15:20 GER–HUN Sport 1
2023. május 21., 15:20 SLO–SVK
2023. május 21., 19:20 USA–FRA Sport 2
2023. május 21., 19:20 CZE–SUI
2023. május 22., 15:20 DEN–SWE Sport 1
2023. május 22., 15:20 CAN–NOR
2023. május 22., 19:20 AUT–HUN Sport 1
2023. május 22., 19:20 KAZ–SLO
2023. május 23., 11:20 GER–FRA Sport 2
2023. május 23., 11:20 SVK–NOR
2023. május 23., 15:20 SWE–USA Sport 2
2023. május 23., 15:20 CAN–CZE
2023. május 23., 19:20 FIN–DEN Sport 2
2023. május 23., 19:20 SUI–LAT
2023. május 25., 15:20 negyeddöntő
2023. május 25., 15:20 negyeddöntő
2023. május 25., 19:20 negyeddöntő
2023. május 25., 19:20 negyeddöntő
2023. május 27., 13:20 elődöntő
2023. május 27., 17:20 elődöntő
2023. május 28., 14:20 bronzmérkőzés
2023. május 28., 19:20 döntő

latcze_abols_cervenka

fotó: IIHF

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum