Fehéroroszország?Szlovákia 2-5

   

A legutóbbi világbajnokság házigazdája az első harmadban eldöntötte az A csoportba visszajutott válogatott elleni mérkőzését.

A találkozót Szlovákia kezdte aktívabban, a 4. percben meg is szerezte a vezetést: a 17 éves Nemec passzát Pospisil verte be kapásból, így mindketten pontot szereztek pályafutásuk első felnőtt vb-meccsén. A bekapott gól után erőre kaptak a fehéroroszok, de a harmad közepén 2+2 perces büntetést kaptak. Craig Ramsay csapata Cehlarík révén gyorsan kihasználta a fór első felét, míg a második részében Pospisil verte be a második gólját. A harmadik bekapott találat után Sosztak helyét a honosított Taylor vette át a kelet-európai csapat kapujában. A 16. percben Komarov teljesen ártalmatlan helyzetben levadászta a rácsos sisakban játszó Nemecet, a fehérorosz számára véget ért a mérkőzés egy végleges kiállítással, a szlovák hátvéd szerencsére tudta folytatni a meccset. Az ötperces fórban eredménytelen maradt Szlovákia.

A második harmad elején is folytatódott Taylor remek kapusteljesítménye, amivel meccsben tartotta válogatottját. A fehéroroszok emberelőnyben szépíthettek volna, nem sikerült, ahogyan Platt is hiába cselezte ki Konrádot, a kapu előtt keresztben elcsúszott a lövése. Úgy tűnt, Mihail Zaharov csapatának a 36. percben összejön a szépítés, de a játékvezetők érvénytelenítették a találatot, miután Sarangovics lövésénél Belevics korcsolyája érintette a kapu előtti kék területet.

A harmadik felvonás áthúzódó fehérorosz fórral indult, de Konrád továbbra is hibátlanul védett. A 45. percben megszületett a 4. szlovák gól, Hrivík lendületből kicselezte Taylort és a kapuba juttatta a korongot. Az esetet lest gyanítva videobírózásra kérte a fehérorosz stáb, nem volt az, ezért kétperces büntetést kaptak. Pár perccel később fordult a kocka, a kelet-európai csapat közel két percen át 5 a 3 ellen támadhatott Sztefanovics révén meglőtte a becsületgólját. Egy perc sem telt el, amikor Sarangovics korongot szerzett a támadó harmadban és 4-2-re módosította az állást. A végjátékban emberelőnyben hajthatott a még tovább zárkózásért a fehérorosz együttes, a kapusát is lehozta, majd okozta az izgalmakat, hogy ütőeldobásért büntetőhöz jutott Fehéroroszország, de Sarangovics rávezetését Konrád védte. A végeredményt Cehlarík állította be egy üres kapus góllal.

Szlovákia 5-2-re nyert, vasárnap Nagy-Britannia vár rá, míg Fehéroroszország ugyanazon a játéknapon Svédországgal csap össze.

Az A csoportos világbajnokság mérkőzései:

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2021. május 21., 15:15 Oroszország?Csehország 4-3
2021. május 21., 15:15 Németország?Olaszország 9-4
2021. május 21., 19:15 Fehéroroszország?Szlovákia 2-5
2021. május 21., 19:15 Kanada?Lettország 0-2
2021. május 22., 11:15 Dánia?Svédország
2021. május 22., 11:15 Norvégia?Németország
2021. május 22., 15:15 Nagy-Britannia?Oroszország
2021. május 22., 15:15 Finnország?USA Sport 2
2021. május 22., 19:15 Csehország?Svájc Sport 2
2021. május 22., 19:15 Lettország?Kazahsztán
2021. május 23., 11:15 Nagy-Britannia?Szlovákia
2021. május 23., 11:15 Norvégia?Olaszország
2021. május 23., 15:15 Svédország?Fehéroroszország
2021. május 23., 15:15 Kazahsztán?Finnország
2021. május 23., 19:15 Dánia?Svájc
2021. május 23., 19:15 Kanada?USA Sport 2
2021. május 24., 15:15 Szlovákia?Oroszország Sport 1
2021. május 24., 15:15 Lettország?Olaszország
2021. május 24., 19:15 Csehország?Fehéroroszország
2021. május 24., 19:15 Németország?Kanada Sport 2
2021. május 25., 15:15 Nagy-Britannia?Dánia
2021. május 25., 15:15 USA?Kazahsztán
2021. május 25., 19:15 Svájc?Svédország  Sport 2
2021. május 25., 19:15 Finnország?Norvégia
2021. május 26., 15:15 Oroszország?Dánia Sport 1
2021. május 26., 15:15 Kazahsztán?Németország
2021. május 26., 19:15 Fehéroroszország?Nagy-Britannia
2021. május 26., 19:15 Kanada?Norvégia
2021. május 27., 15:15 Svájc?Szlovákia
2021. május 27., 15:15 USA?Lettország Sport 1
2021. május 27., 19:15 Svédország?Csehország Sport 1
2021. május 27., 19:15 Finnország?Olaszország
2021. május 28., 15:15 Svédország?Nagy-Britannia
2021. május 28., 15:15 Kazahsztán?Kanada
2021. május 28., 19:15 Dánia?Fehéroroszország
2021. május 28., 19:15 Lettország?Norvégia
2021. május 29., 11:15 Csehország?Nagy-Britannia
2021. május 29., 11:15 Olaszország?Kazahsztán
2021. május 29., 15:15 Svájc?Oroszország
2021. május 29., 15:15 Norvégia?USA
2021. május 29., 19:15 Szlovákia?Dánia
2021. május 29., 19:15 Németország?Finnország
2021. május 30., 15:15 Fehéroroszország?Svájc
2021. május 30., 15:15 Olaszország?Kanada
2021. május 30., 19:15 Svédország?Szlovákia Sport 2
2021. május 30., 19:15 Finnország?Lettország
2021. május 31., 15:15 Csehország?Dánia
2021. május 31., 15:15 USA?Németország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Oroszország?Svédország Sport 2
2021. május 31., 19:15 Norvégia?Kazahsztán
2021. június 1., 11:15 Svájc?Nagy-Britannia
2021. június 1., 11:15 Kanada?Finnország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Szlovákia?Csehország Sport 1
2021. június 1., 15:15 Olaszország?USA
2021. június 1., 19:15 Oroszország?Fehéroroszország Sport 2
2021. június 1., 19:15 Németország?Lettország
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 15:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 3., 19:15 negyeddöntő Sport Tv
2021. június 5., 13:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 5., 17:15 elődöntő Sport Tv
2021. június 6., 14:15 bronzmérkőzés Sport Tv
2021. június 6., 19:15 döntő Sport Tv

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum