DVTK Jegesmedvék?Besztercebánya 1-4

   

Vay Ádámmal a kapuban mind a 3 pontot elvitte a Népkertből a HC Banska Bystrica, amely így megközelítette a tabellán a miskolciakat.

A csapatok nagy elánnal kezdtek, az első komolyabb védést egy perc elteltével az immár vendégként érkezett Vaynak kellett bemutatnia. Ezt követően inkább a hoki küzdelmes jellege domborodott ki. A védelmek mindkét oldalon jól zártak, ugyanakkor hibáktól sem volt mentes a játék, így kevés nagy helyzet alakult ki, a kisebb lehetőségekkel pedig elbántak a kapusok. Az első emberelőny a vendégeké volt a 9. percben, azt a Jegesmedvék kivédekezték. A harmad második felére alaposan bemelegedtek a felek, több lett a helyzet, és a hálóőröknek immár egy-két bravúros mozdulatra is szükségük volt. A szünet előtti utolsó három percre fordult az óra, amikor a hazaiak kerültek létszámfölénybe, ők sem tudtak élni a lehetőséggel.

A második harmad áthúzódó besztercebányai előnnyel indult, az eredmény azonban nem változott. A 24. percben kettős előnybe kerültek a Jegesmedvék, Vay biztos hátteret adott csapatának. Először Sojka lépett a jégre a büntetőpadról, azonnal szólóban mehetett el, és kilőtte a rövid sarkot (0-1). Végül a szimpla fórt is kihúzta a szlovák gárda. A 30. percben emberelőnyben növelte előnyét a Besztercebánya: a Kiss Bencéről kipattanó korongot a kapuvas mellett álló Lamper vágta kapásból fonákkal a hosszú sarokba (0-2). Teljes létszámban maradt a gyors és élvezetes játék, és bár a miskolciak jó néhány helyzetet kidolgoztak, Vay Ádám továbbra is kitűnően védett.

A harmadik játékrész elején ismét a vendégek játszhattak fórban, ez igazán veszélyes helyzet nélkül pergett le. Kőkemény csata zajlott ezután, a játékosok megküzdöttek minden korongért, és ütközésből sem volt hiány. A 48. percben szépítettek a Jegesmedvék: miskolci emberelőnyben a kapusról lecsorgó korongot a vendégek védője, Breton ki akarta vágni, de a saját kapujába lőtt. A gólt Jordan neve mellé jegyezték fel (1-2). A Jegesmedvék nagy energiákat mozgósítottak az egyenlítés érdekében, mégis a vendégek lőttek újabb gólt. Az 55. percben Winquist a hátsó palánktól centerezett, a kapu előtt egyedül maradt Breton egyből a jobb felső sarokba lőtt, javítva a miskolci gólt eredményező hibáját (1-3). Egy perc sem telt el, és végleg eldöntötte a meccset a Besztercebánya. Emberelőnyben ezúttal Breton volt az előkészítő, remekül passzolt keresztbe, az érkező Drew egy lépésről passzolt a kapuba (1-4). A végén még kimaradt egy újabb hazai emberelőny.

A Besztercebánya a legjobb időszakát idéző Vay Ádám parádés teljesítményének is köszönhetően győzött Miskolcon, és egy pontra megközelítette előtte álló riválisát.

A DVTK Jegesmedvék sorösszetétele: Kiss B. ? Wehrs, Szirányi, Jordan, Vas, Rokaly ? Kiss D., Wolff, Részegh, Galanisz, Magosi ? Láda, Vojtkó, Csányi, Osterberg, Lövei ? Rauhauser, Ritó, Miskolczi, Révész.

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

misbby

fotó: DVTK Jegesmedvék

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum