Tabellaszomszédok találkoznak Trencsénben
A Dukla 9. az Extraliga-tabellán, a DVTK 10., egyikük péntek este üldözőbe veheti a HC Kosicét.
Kedden megtört a jég, a Jegesmedvék három 1 pontos mérkőzés és 3 rendes játékidős vereség után megszerezték első győzelmüket, nem is akármilyet, két harmad alatt kiütötték az utolsó helyezett Liptószentmiklóst, a vége 7-2 lett. A piros-fehérek nemcsak eredményesen, hanem fantáziadúsan és frissen is játszottak, ebben nyilván sokat segített, hogy a koronavírus-járvány hullámai után ? melynek során elveszítették a súlyosan megbetegedő Mikko Pukkát ? végre négy teljes sorral tudtak felállni. Emellett nagyon úgy tűnik, hogy a tengerentúlról kölcsönzött fiatal légiósok ? Nick Wolff, Alec Rauhauser, Zach Jordan ? komoly segítséget jelenthetnek, esetükben már csak az a kérdés, hogy meddig maradhatnak a szlovák bajknokságban.
Az emelkedést a Dukla Trencin otthonában folytathatja a miskolci Extraliga-gárda, ami akkor sem lesz egyszerű, ha egyelőre nem villognak különösebben a vendéglátók. A trencséniek 6 meccsen hozták össze a 6 pontjukat, két rendes játékidős győzelemmel, ezek közül az egyiket épp Miskolcon aratták még október közepén. Koronavírus-szünetüket követően a héten kétszer is jégre léptek Danóék ? a Winnipeg játékosa kölcsönben szerepel nevelőegyesületénél ?, nem sok sikerrel, a Zólyomtól és a Poprádtól is kikaptak.
“Nagyon nehéz meccset várok, erős ellenféllel fogunk játszani, ráadásul hosszú buszút is vár ránk ? idézi a hivatalos klubhonlap Dave Allison vezetőedzőt. ? Fontos lesz, hogy az első perctől kezdve nagy intenzitással, koncentráltan játsszunk. Ebben segíthet, hogy a keretünknek most már van mélysége, így tudunk gyors cserékkel magasabb tempót diktálni akár négy sorral is. Úgy gondolom, jó úton járunk, egyre erősebb csapattá válunk. Bízom benne, hogy a legutóbbi fordulóban aratott sikerrel átszakadt egy gát nálunk. Az első hazai győzelmünk már megvan, most a célunk az, hogy az első idegenbeli sikert is begyűjtsük.”
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Nem lehet megállítani a Trinecet
- Elszakadt egy izom Vay Ádám combjában
- Remélhetőleg nem súlyos Vay Ádám combsérülése
- Vay Ádám lett február legjobbja az Extraligában
- Brunya nagyon jól helytállt, kiválóan tartott minket végig
- Ezúttal a kapuba igazolt korábbi extraligás csehet a DVTK
- Itt van idejük és terük a fiataloknak a fejlődésre, és a külföldi kapcsolatok is összehasonlíthatatlanul jobbak
- Megszakad-e valamelyik pontszerzőszéria Káposztásmegyeren?
- A Sörgyári capriccio találkozása Karel Gottal