Eddig is mi voltunk a liga legfiatalabb csapata

   

Utoljára szerezhet pontot a Slovantól a MAC.

Az újbudai Extraliga-klub a vezetőedző szerint még nem mondott le arról, hogy miként tavaly, úgy idén is elérje a playoffot, ám erre az ismert körülmények – minden együttes magával viszi az összes pontját a középszakaszba – és eddigi teljesítménye miatt egyre csekélyebbek az esélyei. Arról nem is beszélve, hogy két kulcsjátékosát is elengedte a MAC, előbb Chris Langkow távozott Csehországba – majd esett ki a sorból szinte azonnal bordatörés miatt –, majd Patrick McNally igazolt a HK Nitrához. Emellett betegségek és sérülések is sújtják az együttest, így nem lesz könnyű dolga, ha végre pontot akar szerezni a pozsonyi favorittól. A Slovannak az idény során nem okozott gondot az újbudaiak legyőzése, sem otthon, sem idegenben, sorrendben 3-0-s, 5-1-es és 4-0-s pozsonyi sikerek születtek. ”Mindig különleges élmény a pozsonyi pályán és ilyen körülmények közt jégkorongozni – idézi a MAC hivatalos közösségi oldala Majoross Gergelyt. – Szeretnénk élni az utolsó lehetőségünkkel az idei alapszakaszban, és pontot szerezni a Slovantól, úgyhogy mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. Eléggé megtizedelődött a csapat, bár Nagy Krisztián már hadra fogható, hátul van egy kérdőjel betegség miatt. Azt már biztosan tudjuk, hogy Fejes Nándor nem áll rendelkezésre, de igyekszünk a Hokiklub Budapestből lehetőséget adni új fiataloknak. Eddig is mi voltunk a liga legfiatalabb csapata, ez ma fokozottan igaz lesz.”

macslo

Slovan–MAC 4-3

   

Pontot szerzett az úbudai Extraliga-csapat a Slovan ellen. Kétszer is vezetett, de a pozsonyiak húzták be a hosszabbítást.

Miként Majoross Gergely ígérte, több fiatalt is elvittek Pozsonyba az újbudaiak a Hokiklubból, így Bugár Gábor és Lőczi Árpád mellett idén először nézték meg Lakatos Leventét is. A MAC ezúttal nem ijedt meg jobb képességű ellenfelétől, és egyrészt lehozta az első harmadot 0-0-val, másrészt a másodikban Sofron és Strech révén kétgólos előnyre tett szert. A pozsonyiak azonban gyorsan válaszoltak, Zigo szépített, Bácik egyenlített, 2-2 a 34. percben. A vendégcsapat ezt követően sem adta könnyen magát, a harmadik játékrész elején a hosszú sérülésből visszatérő Nagy Krisztián újólag vezetést szerzett. Ám egy perc sem telt el, és jött Jendek, 3-3. A harmad derekát kiállítások jellemezték, Pozsgai 2+2-jét is ki kellett bekkelni, sikerült. A ráadást egy kiállítás döntötte el, Sersen ugyanis emberelőnyben belőtte a pluszpontot jelentő gólt. A MAC három sima vereség után ponttal térhet haza a Slovan otthonából.

macsba-191115-pa

fotó: archív

Extraliga, 2020. feb. 12., szerda.
Sabo: 89,3% (Habal)
K
Bernard: 90,2% (Halasz)
Sersen, Bacík, Abdul, Zigo, Pance
1
Pozsgai, Orbán, Orban, Pitt, Terbócs
Hudec, Stajnoch, Bondra, St. Pierre, Basaraba
2
Carlisle, Bugár, Klempa, Stretch, Sofron
Kucny, Sedivy, Sloboda, Kytnár, Jendek
3
Garát, Macaulay, Kreisz, Majoross, Bodo
Demo, Viedensky, Urbanek, Matousek, Petrás
4
Nagy, Szigeti, Lőczi
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 27:15 MAC PP Sofron Pozsgai Klempa
0-2 28:15 MAC PP Stretch Klempa Bodo
1-2 31:00 SBA Zigo Sersen
2-2 33:51 SBA Bacík St. Pierre Basaraba
2-3 45:24 MAC Nagy Szigeti
3-3 46:09 SBA Jendek Sedivy Sloboda
4-3 63:40 SBA PP Sersen Stajnoch
41 Kapura lövések száma 28
24 Kiállításpercek 26

A Slovan–MAC mérkőzés összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 24., hétfő
EL 17:30 BRAGYE 3-2VÉGE
EL 18:00 DEBSCC 1-0VÉGE
    • M4 SPORT
EL 18:00 FTCTIT 1-2 HVÉGE
U18 19:00 MISUTE 5-4 BVÉGE
február 25., kedd
U21 15:30 DABMIS 3-6VÉGE
EL 17:30 BRAGYE 2-3 HVÉGE
EL 18:00 FTCTIT 8-1VÉGE
EXL 18:00 DTVMAC 2-5VÉGE
EXL 18:30 NZÁMIS 3-4VÉGE
február 26., szerda
NŐI 15:30 KMHMAC 6-3VÉGE
U18 16:40 VASPHC 3-1VÉGE
EL 18:00 UTEDAB 5-0VÉGE
U21 18:10 AVSMAC 3-8VÉGE
U21 18:40 KMHFTC 6-4VÉGE
U21 18:40 VASDHK 0-3VÉGE
U21 19:00 MISETO 3-4VÉGE
február 27., csütörtök
KHL 15:00 TRKMMG 
    • SPORT 2
EL 17:30 SCCDEB 3-1VÉGE
EL 18:00 UTEDAB 5-2VÉGE
EBEL 19:15 AVSZNO 4-0VÉGE
február 28., péntek
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCDEB 
EL 18:30 TITFTC 
EXL 18:30 MISDUM 
    • DIGI SPORT 2
EXL 19:00 MACNZÁ 
február 29., szombat
EBEL 17:30 EHLAVS 
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 TITFTC 
március 1., vasárnap
U21   FTCPHC 
U21 12:30 MACDHK 
U21 15:10 VASAVS 
EXL 17:30 DUMMAC 
EXL 18:00 NITMIS 
U21 18:00 ETOUTE 
Partnerünk