Első körben draftolt hátvéd érkezik Miskolcra

 

A 30 éves Nick Ross az EBEL-es Innsbrucktól igazolt át a DVTK Jegesmedvékhez.

A kanadai Lethbridge-ben született bekk már egészen fiatalon megmutathatta magát a világ egyik legjobb juniorligájában, a WHL-ben, ahol kiváló teljesítményt nyújtott, így az 1. kör 30. helyén draftolta őt a Phoenix Coyotes. Az NHL-ig ugyan nem jutott el, viszont az AHL-ben több mint száz mérkőzést játszhatott. Európába 2012-ben érkezett, első itteni klubja a Red Bull Salzburg volt. Játszott emellett az elmúlt években a DEL-ben és az olasz bajnokságban is, de a legtöbbet Innsbruckban, ahol összesen négy szezont töltött. Nick Ross védő létére rendkívül ponterős, és jó formát is mutat, hiszen legutóbb 52 mérkőzésen 9+31 pontot gyűjtött. Nem ismeretlen számára az Extraliga sem, a 2017/18-as idényt a HKM Zvolennél töltötte igen eredményes hokival.

“Nagyon boldog vagyok, hogy a DVTK Jegesmedvék játékosa lehetek ? nyilatkozta Nick Ross a miskolci Extraliga-klub hivatalos honlapjának. ? Családommal régi vágyunk vált valóra azzal, hogy a következő évet Magyarországon tölthetjük, hiszen a feleségem és a közös kisfiunk is magyar állampolgár. Támadó típusú hátvéd vagyok, aki szereti jó passzokkal helyzetbe hozni a társakat. A bajnokság tophátvédei közé tartoztam az előző Tipsport Liga-évem alatt, és ezt itt is tartani szeretném. A legfőbb célom, hogy a csapattal bejussunk a rájátszásba, és ott is minél tovább meneteljünk.”

“Nick egy rengeteg tapasztalattal rendelkező játékos ? mondta róla ugyanott Marcel Rodman vezetőedző. ? Összetett, remek tulajdonságokkal rendelkező hátvéd, aki jól ismeri a ligát. Korábban is sikeres volt ebben a bajnokságban. A védekező zónában stabilitást fog nyújtani számunkra, és hozzá fog járulni a támadásokhoz is.”

ross

fotó: dvtk.eu

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 5-3VÉGE
AL 19:30 FTCVAS ÉLŐ
AL 19:30 ÓHADBF ÉLŐ
AL 20:00 LHLIKO ÉLŐ
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 18:30 DEBFTC 
Partnerünk
Archívum