A Gyetva ma lezárhatja a Zámky elleni párharcot

 

Egy ilyen véglkifejletre még kevesebben fogadtak volna, mint arra, hogy a MAC söpréssel jut tovább a magyar–magyar playoff-kvalifikációból.

Az első mérkőzést még némi nehézségek árán behúzta az Extraliga-alapszakasz hetedik helyezettje, ám a másodikat már elvesztette túlórában, majd az első gyetvai összecsapáson is kikapott 4-2-re. Az első játékrész még az Érsekújváré volt, ám a másodikban két gólt ütve fordított a HC 07, majd a harmadikban el is lépett 3-1-re. Innen még szépített a Zámky, egyenlíteni viszont nem tudott, és a 60. percben megkapta a kegyelemdöfést is, 2-1-re áll ezzel a párharc. Ha a Gyetva megnyeri a második hazai összecsapást is kedden este, bejut a negyeddöntőbe, ha nem, az ötödik meccset Érsekújváron játsszák le csütörtökön.

Mindennek magyar szemmel azért is van jelentősége, mert amennyiben a HC 07 Detva jutna tovább, akkor alacsonyabban rangsorolt csapatként az alapszakaszgyőztes Besztercebányát kapná ellenfélül, míg a MAC Újbudának a Zólyommal szemben kellene megméretnie magát. Az eddig látottak alapján a HKM-mel lényegesen jobban járna Majoross Gergely együttese.

Extraliga, 2019. márc. 4., hétfő.
Petrik: 93,3%
K
Kosaristan: 88,0%
Betker, Chovan Martin, Scurko, Murcek, Pulis
1
Kudla, Andersons, Strauch, Urban, Bajtek
Sladok, Golian, Hodgson, Fekiac V., Zilka
2
Zatko, Hain, Jakúbek, Zboril, Rogon
Fekiac F., Kuklev, Král, McLean, Tibensky
3
Hatala, Ordzovensky, Pospisil, Simun, Hruska
Jendrol D., Gachulinec, Daloga, Chovan Matus, Török
4
Dundácek, Nejezchleb, Novák, Ondrusek, Fábry
Josef Turek
E
Milan Jancuska
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 16:18 NZÁ Urban Bajtek Kudla
1-1 20:28 DTV Pulis Murcek
2-1 39:22 DTV Scurko Pulis Chovan Martin
3-1 46:07 DTV Scurko Betker
3-2 48:13 NZÁ Simun Hatala Hruska
4-2 59:27 DTV Pulis
27 Kapura lövések száma 30
12 Kiállításpercek 14
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum