Nagy bajba sodorhatják magukat a Jegesmedvék

   

A második miskolci playoff-kvalifikációs mérkőzést úgyszólván kötelező megnyerniük a piros-fehéreknek.

Meglepő magabiztossággal nyerte pénteken az Extraliga-negyeddöntőbe jutásról szóló első találkozót a MAC Újbuda. A DVTK Jegesmedvéknek is voltak helyzeteik bőven, eleve több időt töltöttek támadásban, de azon túl, hogy a kapuban pénteken Bálizs Bence nyújtotta a kiemelkedőbb teljesítményt, meglátásunk szerint volt még három meghatározó momentum, amiben Majoross Gergely tanítványai ellenfelük fölé nőttek. Az egyik a sebesség, a másik a fegyelem, a harmadik a speciális játékok. A MAC támadói villámgyorsan mentek át védekezésből támadásba, kontráik nemcsak veszélyesek, eredményesek is voltak. Emellett igaz ugyan, hogy – miként vezetőedzőjük is említette – felesleges kiállításokat is kaptak többször, az idegek harcát mégis megnyerték. Végezetül mindent elmond egy 1-3-as eredményről, hogy a győztes emberhátrányos és -előnyös találatot is szerzett, miközben a vesztes egyetlen egy fórját sem tudta gólra váltani.

Világos tehát, hogy milyen téren kell szó szerint egyik napról a másikra javulniuk a Jegesmedvéknek. Ha meg akarják nyerni a minden bizonnyal ismét felfokozott hangulatú csatát, muszáj lesz pontosabbnak és koncentráltabbnak lenniük, kihozva magukból a maximumot, de mindenképpen mellőzve a kontraproduktív durvaságot. Illetve azt a lélekkel és lendülettel teli jégkorongot lenne fontos játszaniuk, amelyet igen jó volt nézni magyar szurkolóként az alapszakasz nagy részében. Ezt pénteken nem tudták reprodukálni, szemben a MAC-cal, amely viszont sokkal ritkábban volt képes azelőtt ilyen színvonalú hokira a bajnokságban. Persze nyilván korai lenne messzemenő következtetéseket levonni arról, hogy kinek hogyan sikerült a formaidőzítés. Az okoskodásnak egyelőre nincs helye, a sorozat három nyert találkozóig tart, tehát egyetlen meccs mindent a visszájára fordíthat. A kérdés most az, hogy ezt az egy meccset képesek-e hozni szombaton Magosi Bálinték.

A második playoff-kvalifikációs összecsapást is adja a Digi Sport, de ezúttal sajnos nem élőben, hanem csúsztatva, 19 órai kezdettel.

mismac2

fotó: dvtk.eu

DVTK Jegesmedvék–MAC Újbuda 2-3

   

A vendégcsapat kétgólos hátrányból fordítva ismét nyerni tudott Miskolcon, ezzel 2-0-ra vezet a három győzelemig tartó párharcban.

Az Extraliga playoff-kvalifikációjának második magyar rangadóját a pénteki lendülettel kezdték a csapatok, így már az első percekben bemelegítették mindkét kapust a csatárok. Abszolút kiegyenlített csata folyt a jégen, egyik gárdára sem lehetett volna mondani, hogy többet vagy veszélyesebben támad. Éppen letelt a miskolciak első emberelőnye a 9. percben, amikor Galanisz középre akart passzolni, ám a korong Macaulay lábáról a saját kapujába pattant (1-0). Fél perc sem telt el, amikor újra emberelőnybe kerültek a Jegesmedvék, de ezt sem tudták gólra váltani. A 15. percben újabb szerencsés góllal növelte előnyét a házigazda: Vas a hátsó palánktól tette a kapu elé a pakkot, amely ezúttal is Macaulay korcsolyájáról csorgott Bálizs elé. A kapus ezt nem vette észre, Pance viszont igen, és a gólvonal mögé tuszkolta a korongot (2-0). A 18. percben gyors MAC-kontra végén Burt közeli lövését védte bravúrral Vay. A következő másfél percben felváltva jöttek a nagyobbnál nagyobb helyzetek, ám az állás nem változott.

A második harmad hasonló tempóban folytatódott, újabb nagy miskolci lehetőséggel. A 23. percben Harrison erőszakosan tört be a vendégkapu előterébe, ám az onnan leadott lövése a kapuvason csattant. Az első miskolci szabálytalanságot a 25. percben fújták be a játékvezetők, de ebben a vendégelőnyben a legnagyobb helyzet Galanisz előtt adódott, aki szólója végén a felső vasról szedett le egy kis festéket. Ismét egymást követték a kiállítások, azonban egyik gárda sem tudta újabb bejegyzéssel gazdagítani a jegyzőkönyv gól rovatát. A meccs sebessége némileg csökkent, több lett a hiba mindkét oldalon, így a kapusoknak is kevesebb dolguk akadt. A 34. percben szépítettek a vendégek: Bodó az alapvonalon túlról centerezett, Langkow kapásból vágta a korongot a hálóba Vay mamutjai között (2-1). Három perccel később Hajós lőhetett közelről kecsegtető helyzetben, de néhány centit tévedett.

A harmadik játékrészt nagy elánnal kezdte a vendégcsapat, beszorították a Jegesmedvéket, és a nyomás a 44. percben góllá érett. Dudás oldalról nagy bombát eresztett meg, a korong Vayt is érintve vágódott a kapuba (2-2). A 47. percben Pance ugrott ki egyedül, elsodorták, be is fújták a büntetőt. A rávezetésnek Galanisz indult neki, de lövését védte Bálizs. A 49. percben jött az újabb miskolci emberelőny, az eddigi legveszélyesebb, és bár több meleg pillanatot is megéltek a vendégek, végül kihúzták. Nagy küzdelem folyt a győztes gólért, de egyik csapat sem tudott tartósan a másik fölé nőni, impulzív, izgalmas játékot láthattak a szurkolók. Két perccel a vége előtt hatalmas tumultus során Loiseau a vendégkapuba küldte a korongot. A játékvezetők hosszasan videóztak, majd nem adták meg a találatot. A hátralévő időben már nem történt érdemleges dolog, így jöhetett a hosszabbítás.

A túlórát érdekes közjáték előzte meg, Glen Hanlon a kinyomtatott szabályzatot mutatta a játékvezetőknek, vita támadt ugyanis, hogy hány játékos léphet jégre hány percen át. Végül tíz perc és 4-4 játékos lett a megfejtés. Az első nagy helyzetet 25 másodperc elteltével Vas hagyta ki, amikor közelről Bálizsba lőtt. A 63. percben Orbán nagy löketére ért vissza a másik oldalról Vay. A 66. percben előnybe kerültek a vendégek, és ezt 26 másodperc alatt ki is használták, Brown a harmad közepéről kegyetlenül kilőtte a jobb felső sarkot (2-3).

A fővárosi csapat óriási fegyvertényt hajtott végre, hiszen idegenben felállt kétgólos hátrányból, és megfordította a mérkőzést. Ezzel nagyon kedvező helyzetbe kerültek a párharcban az újbudaiak, az egyik fél három győzelméig tartó sorozatban ugyanis már 2-0 arányban vezet a MAC.

mismac

fotó: dvtk.eu

Talán a szerencséből is visszakaptunk valamennyit

   

Így látták a vezetőedzők a második miskolci playoff-kvalifikációs mérkőzést.

Glen Hanlon, DVTK Jegesmedvék: “Ismét jól kezdtük az első harmadot, éppúgy, mint az előző mérkőzésen, és kétgólos előnyre tettünk szert. A második harmadban a MAC nagy nyomást helyezett ránk, akkor szerencsénk volt, hogy csak egy gólt kaptunk. Kettő-kettő után úgy éreztem, visszavettük az irányítást, ám a hosszabbításban mégis veszítettünk.”

Majoross Gergely, MAC Újbuda: “Laposabban kezdtük a mérkőzést, mint szerettem volna, úgy tűnt, bennünk nagyobb nyomot hagyott a pénteki mérkőzés. Két furcsán pattanó korong került a kapunkba, de az utána következő 50 percben nemcsak azt bizonyítottuk, hogy gyors és képzett csapat vagyunk, hanem azt is, hogy jó személyiségjegyekkel is rendelkezünk. Nem álltunk le egy pillanatra sem, és talán a szerencséből is visszakaptunk valamennyit a meccs elejéhez képest. Nagyon örülök a győzelemnek.”

Extraliga, 2019. márc. 2., szombat.
Vay: 90,3%
K
Bálizs: 94,4%
Crawford, Kiss, Pance, Vas, Kulmala
1
Pozsgai, Macaulay, Orban, Langkow, Bodo
Szirányi, Vojtkó, Loiseau, Magosi, Harrison
2
Negrin, Dudas, Klempa, Brown, Dansereau
Láda, Milam, Galanisz, Miskolczi, Somogyi
3
Garát, Burt, Pápa, Majoross, Terbócs
Albert, Hajós, Ritó
4
Vokla, Bugár, Kreisz, Odnoga, Szigeti
Glen Hanlon
E
Majoross Gergely
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:12 MIS Galanisz Magosi Loiseau
2-0 14:09 MIS Pance Vas Kulmala
2-1 33:49 MAC Langkow Bodo Orban
2-2 43:46 MAC Dudas Brown Dansereau
2-3 65:39 MAC Brown Langkow Dudas
36 Kapura lövések száma 31
6 Kiállításpercek 8

Így győzte le másodszor is a Jegesmedvéket a MAC

 

Az újbudaiak 2-0-ra vezetnek a párharcban. Videó-összefoglaló.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Partnerünk