Matjaz Kopitar mégsem tér vissza a szlovén padra

 

A Los Angeles Kingsnél vállalt feladatai miatt lemondott hazája válogatottjának vezetéséről..

A Szlovén Jégkorong Szövetség (HZS) bejelentette: a korábbi tervekkel ellentétben mégsem Matjaz Kopitar irányítja ősztől a válogatottat. Az 52 éves trénernek játékosmegfigyelői munkát ajánlott az NHL-ben játszó fia, Anze klubja, a Los Angeles, amit el is fogadott. A szlovén válogatottat 2011 és 2015 irányító szakember elmondta: “Miután megbeszéltük a Los Angeles-iekkel a feladataimat, megállapítottam, hogy a munkám meglehetősen kiterjedt lesz. Ez lehetetlenné tette volna számomra a válogatott melletti munkát, mert a nemzeti csapatban játszókra nem tudtam volna szezon közben százszázalékosan figyeli. A válogatott teljes elkötelezettséget igényel. Nehéz döntés volt, de jobb, hogy még most meghoztam, mintha később megállapítanám, hogy a két feladat egyszerűen nem összeegyeztethető.”

Szlovéniának rajtunk kívül Fehéroroszországgal, Dél-Koreával, Litvániával, valamint a házigazda Kazahsztánnal kell megküzdenie az A csoportba jutásért a 2019-es asztanai divízió 1/A-s világbajnokságon.

kopitar

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN INFO
Partnerünk
Archívum