Galanisz: Ez az a kihívás, amire szükségünk van

   

Sokat kell még tanulnunk, de pont azért megyünk oda – mondta blogunknak a DVTK Jegesmedvék klasszis csatára.

Az elmúlt évtized magyar hokijának meghatározó alakja az 1988-as születésű Galanisz Nikandrosz, aki július 14-én ünnepelheti kereken 30. születésnapját. Most nagy kaland előtt áll a kiváló támadó: csapatával, a DVTK Jegesmedvékkel a szlovák Extraligában kell helytállnia szeptembertől.

Ha egy jégkorongozó – játsszon bármely bajnokságban – tíz szezonon keresztül pont/meccs átlagon vagy akár messze efölött produkál, akkor nehéz nem azt mondani rá: klasszis. A magyar hokiban sem tapossák sűrűn egymás korcsolyáját az ilyen teljesítményre képes játékosok. Galanisz Nikandrosz közéjük tartozik. 2006-ban alig 18 évesen mutatkozott be a felnőttek között a magyar bajnokságban, rögtön a fentiekhez közelítő eredményességgel, amennyiben a Dunaújvárosi Acélbikáknál 34 meccsen 29 pontot (12 gól, 17 assziszt) íratott a neve mellé. A két évvel később indult MOL Liga nem kis részben róla is szólt, hullámvölgyek nélkül hozta a tőle várt teljesítményt rendre. Néhány kiragadott adat: 2009/10-ben 21 meccsen 44 pontig jutott a DAB-ban, 2012/13-ban 66 alapszakasz- és 12 rájátszáspontig, valamint második ligagyőzelméig, a Jegesmedvék második bajnoki címéhez 58+7, a harmadikhoz 53+14 egységgel járult hozzá. Két csapatában – 2015-ben jött el anyaegyesületétől – összesen négy első helyet hódított el a ligában, így aztán van rálátása arra, mennyit fejlődött a magyar bázisú nemzetközi pontvadászat a start óta eltelt évtizedben.

“Amikor 12 éve felkerültem a felnőttek közé, teljesen más hokit játszottunk, mint most. Manapság sokkal gyorsabb a játék, technikásabbak a hokisok, ez a fejlődés Magyarországon egészen látványos. Akkor olyan játékosok mellé kerültem, mint Ladányi, Szélig, Vas Márton, és belecsöppentem a nagyon éles Dunaferr–Volán-rivalizálásba. Ráadásul sokkal nagyobb volt a szakadék az utánpótlás- és a felnőttcsapatok színvonala között. Szóval nem volt könnyű hozzászokni.”

A körülmények nagyságrendekkel voltak rosszabbak, a jelenlegi 8-10 helyett csupán 6-7 hónapig tartott a szezon. “Az akkori nyári felkészülés mai szemmel már viccesnek tűnik. Eljártunk a strandra lábtengózni, esetleg teniszeztünk is mellette, de igazából egy-másfél hónapig pihentünk, és csak augusztusban kezdtük a felkészülést. Nem volt erőnléti edző, nem kaptunk a nyári hónapokra egyéni edzéstervet, a csapat mellett csak egy gyúró és egy orvos volt, minden bajunkkal őket kerestük. Manapság profik a körülmények, remek edzők irányítása, útmutatása mellett készülünk ilyenkor is. Nem is tehetünk mást, ha a szezon alatt megfelelően akarunk majd teljesíteni.”

A kívülállónak úgy tűnhet, Galanisz másodszor került hasonló helyzetbe: olyan csapatban játszik, amelyre a szurkolók egy része azt mondja, tovább kellett lépnie. A DAB Docler a 2011/12-es szezonban – miután az EBEL-hez nem sikerült csatlakoznia – az osztrák másodosztályban is próbálkozott. “Megmondom őszintén: én akkor nem éreztem úgy, hogy kinőttük volna a MOL Ligát, igaz, az előrelépést jó ötletnek tartottam. Abban a szezonban az igazi kihívást az jelentette számunkra, hogy a magyar alapszakasz mellé rengeteg osztrák mérkőzés is jött, meg persze a Kontinentális Kupa, és ez a rájátszásokkal együtt összességében a korábbinál jóval nagyobb terhelést jelentett számunkra, rengeteg utazással. Ám akkor tényleg olyan edzőnk volt Stephan Lundh személyében, akivel szintet tudtunk lépni. Személy szerint nem éreztem erősebbnek az osztrák másodosztályt, hiába estünk ki a negyeddöntőben, majd nyertük meg a MOL Ligát. A jelenlegi helyzet kicsit más. Három éve folyamatosan a MAC Budapesttel vívtuk a döntőt, emiatt ez a két csapat mindenképpen kiemelkedett. Remélem, nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom: most tényleg helybenjárás lett volna az Erste Ligában maradnunk.”

fotó: Mudra László (jégkorong blog)

Nyilvánvaló, hogy a szlovák Extraliga másfajta minőséget képvisel, amelynek fordulatszámát nem lesz könnyű felvenni. “Tavaly tíz mérkőzést játszottunk a Visegrád Kupában extraligás ellenfelekkel. Ezek időben elszórtan követték egymást, így megfelelően fel tudtuk magunkat szívni, és az eredmények bennünket igazoltak. Döntőbe jutottunk, ott is csak büntetőkkel kaptunk ki. Most azonban csak az alapszakaszban 55 ilyen szintű mérkőzés vár ránk. Azaz hetente 2-3 alkalommal kellene magunkat úgy felspannolni, ahogy tavaly összesen tízszer. Az Erste Ligában – nem megbántva senkit – a szezonban talán 18-20 igazán kőkemény meccsünk volt. A különbség tehát nagy. Őszintén szólva el sem tudom képzelni még, hogyan fogunk teljesíteni, miként bírjuk fizikailag, mentálisan, fejben a sorozatterhelést. De ez pont az a kihívás, amire szerintem most szükségünk van. Nekünk és a magyar hokinak is. Biztos vagyok benne, hogy lesznek hullámvölgyek, vereségek, minden mérkőzésen nem leszünk, nem lehetünk a topon. Sokat kell még tanulnunk, de hát pont azért megyünk oda.”

A szlovák hoki híres arról, hogy technikás, a helyüket az NHL-ben is megálló játékosokat nevel hosszú ideje. Akkor ez ideális terep egy olyan típusú hokisnak, mint Galanisz Nikandrosz? “Fogalmam sincs, hogy milyen szezonom lesz. Itthon masszívan tudtam hozni a pont/meccs átlagot, de hogy mindez mire lesz elég az Extraligában, nem tudnám megmondani. Szerintem természetes, hogy mindenkiben munkálnak kétségek is, aki a korábbinál nagyobb feladatot kap. Így én is gondolkodom azon, fogom-e fizikálisan bírni, ott leszek-e mindig fejben, helyzetbe tudok-e kerülni, és így tovább. Abban azonban nagyon bízom, hogy meccsről meccsre fejlődhetek, apró lépésekkel jobb és jobb lehetek.”

Ehhez nem akármilyen segítséget kaphat nemcsak ő, hanem az egész csapat, hiszen a DVTK Jegesmedvék szerződtetni tudták Glen Hanlont, aki játékosként és edzőként is nevet szerzett magának a világ legerősebb bajnokságában, az NHL-ben, dolgozott az orosz bázisú KHL-ben, A csoportos világbajnokságon vezette a szlovák és a fehérorosz válogatottat. “Sokan el sem hiszik, milyen edzőt igazoltak a klubunk vezetői. Igazából én is elképedtem. Hogy mindenki értse, mekkora dologról van szó, futballpéldát hoznék. Ez szinte olyan, mintha a DVTK labdarúgócsapatának José Mourinho lenne a vezetőedzője. Nagyon várom a közös munkát, egészen biztos vagyok benne, hogy rengeteget tanulunk majd tőle, taktikailag és erőnlétben is rendben leszünk. Az ő idehozatala nemcsak nekünk jelent rengeteget, a magyar hokinak is, és ha nem használnánk ki minden szinten a szaktudását, az igazi bűn lenne a hazai jégkorong ellen.”

A magyar hoki történéseit szorosan követők 2012 óta minden tavasszal bekészíthették a popcornt, hogy végignézzék évről évre ugyanazt a szappanoperát. A világbajnoki felkészülés előtt a szurkolók – mondhatni, klubhovatartozás nélkül – a különböző fórumokon szinte követelték Galaniszt a válogatottba, akit a felkészülés során aztán minden alkalommal kirostáltak a keretből. “Nem tagadom, a válogatottság kérdése fájó pont számomra. Utoljára 2012-ben szerepeltem világbajnokságon, utána jött Rich Chernomaz, akivel az első pillanattól nem voltunk egy hullámhosszon. Nem tetszett neki a testalkatom, azt mondta, nem illek az általa elképzelt csapatba, mindig ki is hagyott. Pedig akkoriban úgy éreztem – látva a válogatott összetételét –, hogy lett volna helyem és ellátható feladatom. Mindezt úgy két éve engedtem el. Azóta nem stresszelek azon, hogy nem válogatnak be. Az idén ráadásul már azt éreztem, hogy olyan karakterek vannak a nemzeti csapatban, hogy onnan kiesni nem szégyen.”

Segíthet-e egy jó Extraliga-szezon abban, hogy Galanisz Nikandrosz esetleg ismét magára húzhassa a címeres mezt vb-meccseken? “Nehéz ezt megmondani. Úgy gondolom, ez a fajta terhelés, ez a színvonal abban segíthet, hogy a hoki minden elemében kisebb-nagyobb mértékben javuljak. Gondolok itt a védekező munkára, a gondolkodás, a reakció gyorsaságára, a játék sebességére, a fizikai állapotomra. Ha sikerül magasabb szinten is jó teljesítményt nyújtanom, akkor talán az asztanai világbajnokság sem lesz elérhetetlen. Az biztos, hogy mindent megteszek érte.”

A DVTK Jegesmedvék tehát szeptembertől a szlovák elitligában méretik meg magukat. A vezetőedző mellett egyre-másra látnak napvilágot az újonnan igazolt játékosok nevei, úgy tűnik, illusztris társaság áll össze Miskolcon. Mire lehetnek képesek? “Az már látszik, hogy a vezetők valóban olyan játékosokat hoznak, akik tényleg erősítést jelentenek. De ahogy mondani szokás, sok jó játékos nem alkot feltétlenül jó csapatot. Nagyon sok múlik az edzőn, a csapaton belül összhangon, és még sorolhatnám. Nekünk ez lesz a tanulóévünk. Szerintem nem is kell túl messzire néznünk, meccsről meccsre kell építkeznünk. Nem tudok tippelni sem, hogy a csapat vagy akár személy szerint én mire leszünk képesek az Extraligában. A lényeg egyelőre az, hogy rég vártam már ilyen izgalommal a szezonkezdetet. Biztosan nagy kaland lesz ez a számunkra.”

dvtkjegesmedvekmez

DVTK Jegesmedvék:

maradt:
Galanisz Nikandrosz (csatár)
Magosi Bálint (csatár)
Vas János (csatár)
Adorján Attila (kapus)
Láda Balázs (hátvéd)
Vojtkó Mátyás (hátvéd)
Hajós Roland (csatár)
Miskolczi Márk (csatár)
Ritó László (csatár)
Rasmus Kulmala (FIN, csatár)
Jed Rusk (hátvéd)

érkezett:
Vincze Péter (csatár, Fehérvár)
Duschek Dávid (kapus, Dunaújvárosi Acélbikák)
Somogyi Balázs (csatár, MAC Budapest)
Kiss Dániel (hátvéd, UTE)
Szirányi Bence (hátvéd, Fehérvár)
Strenk Hunor (edző, DVTK Jegesmedvék)
Glen Hanlon (CAN, vezetőedző, Vancouver Giants, WHL)
Jamie Milam (USA, hátvéd, HK Nitra, SVK)
Nick Crawford (CAN, hátvéd, Esbjerg Energy, DEN)

távozott:
Pavuk Attila (csatár, Ferencváros)
Tóth Adrián (csatár, Ferencváros)
Tóth Gergő (csatár, Ferencváros)
Mikael Tisell (SWE, vezetőedző)
Anssi Rantanen (FIN, hátvéd, Ferencváros)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 13., csütörtök
EIHC 16:00 HUNFRA 0-3VÉGE
NU18 18:00 HUNSVK 4-3VÉGE
U18 18:00 EHCETO 2-6VÉGE
U18 19:00 HUNUKR 4-2VÉGE
EIHC 20:00 NORBLR 6-1VÉGE
december 14., péntek
U18 15:30 UKRDEN 5-4VÉGE
EIHC 16:00 FRABLR 1-0VÉGE
VB20 16:30 HUNPOL 2-4VÉGE
NU18 18:00 HUNCZE 2-5VÉGE
U18 19:00 HUNSVK 5-4 HVÉGE
EIHC 20:00 HUNNOR 2-3VÉGE
december 15., szombat
EIHC 12:00 HUNBLR 1-8VÉGE
U18 12:00 SVKUKR 3-2 BVÉGE
NU18 13:30 HUNPOL 6-0VÉGE
U18 13:30 ETOMIS 5-7VÉGE
U18 15:30 HUNDEN 2-4VÉGE
EIHC 16:00 NORFRA 4-3VÉGE
december 16., vasárnap
U18 17:00 ZNOMIS 6-3VÉGE
december 17., hétfő
U20 18:20 MISDAB 5-2VÉGE
december 18., kedd
EBEL 18:00 AVSKAC 5-4VÉGE
    • DIGI SPORT 2
U18 18:30 VASDHK INFO
december 19., szerda
EL 17:50 VC2HKB 
EL 18:00 DABUTE 
EL 18:00 DEBFTC 
EXL 18:00 DTRMIS 
U20 18:25 UTEAVS 
EL 18:30 TITVAS 
U18 18:30 VASFTC 
EXL 19:00 MACDTV 
december 20., csütörtök
KHL 15:00 BAALOK 
    • SPORT 2
U20 15:20 KMHMIS 
Partnerünk