Gyerehokizni A Vasas nem bírt a Győrrel

 

Meglepetéssel indult az új év, miután az U20-as bajnokságban a fővárosiak nem bírtak az ETO-val, amely végül szétlövésben győzött. Az angyalföldiek szombaton rangadót játszanak a listavezető Fehérvárral, míg az EBJL-ben lezárul az alapszakasz.

EBYSL/U20-as bajnokság

Meglepetéssel indult az új év az U20-as bajnokságban. A második helyen álló Vasas csupán egyszer vezetett a hetedik helyezett Győr ellen a második harmad első felében, egyébként négyszer egyenlített, utoljára három másodperccel a rendes játékidő vége előtt. De ezzel is csak egy pontot mentettek meg, miután a meccset szétlövésben a Győr nyerte meg 6-5-re.

Bár a KMH is vezetést szerzett az első harmad felénél a listavezető Fehérvár ellen, utóbbi nem jutott a Vasas sorsára. Miután egyenlített, fokozatosan növelte előnyét, s végül 6-2-re nyert. Mindkét meccs egyben osztrák juniorliga-találkozó is volt.

A hétvégén két rangadót is rendeznek, a Fehérvár a Vasassal, a MAC a DHK-val csap össze.

Az EBYSL-ben a Győr a Znojmót fogadja.

EBYSL/U20-as bajnokság

Eredmények:

2018. január 4., csütörtök:

*Győr–Vasas 6-5 b.
*Hokiklub Budapest–Fehérvár AV19 2-6

Program:

2018. január 6., szombat:

*13:40 Fehérvár AV19–Vasas

2018. január 7., vasárnap:

*14:00 MAC Budapest–DHK
16:00 Győr–Orli Znojmo

*EBYSL és U20-as bajnoki is

 

EBJL/U18-as bajnokság

Nem zárult jól a Győrnek az óév az EBJL-ben, miután 11-3- ra kikapott a Znojmótól. Az új év azonban annál jobban indult, hiszen kettős meccsen 15-1-re nyert a KMH ellen. Az UTE 2-0-

ra, majd 3-1-re is vezetett a Vasas ellen, az angyalföldiek azonban egyenlítettek, s miután a rendes játékidő 3-3-mal zárult, a hosszabbítás pedig nem hozott találatot, a lilák csak szétlövésben tudták megnyerni a meccset 4-3-ra.

Az EBJL alapszakasza a hétvégén zárul: a DVTK a Znojmóhoz látogat, a Győr a Fehérvárt, az UTE a KMH-t, a MAC a Vasast fogadja – utóbbi három meccs U18-as bajnoki is.

Eredmények:

2017. december 30., szombat:

Orli Znojmo–Győr 11-3

2018. január 3., szerda:

*Hokiklub Budapest–Győr 1-15
*Vasas–UTE 3-4 b.

Program:

2018. január 6., szombat:

*12:30 Győr–Fehérvár AV19
17:45 Orli Znojmo–DVTK Jegesmedvék
*18:30 UTE–Hokiklub Budapest
*19:10 MAC Budapest–Vasas

*EBJL és U18-as bajnoki is

 

U16-os bajnokság

Az U16-os bajnokság az A csoportban a karácsonyi szünet után két mérkőzéssel folytatódik vasárnap. Az UTE a Győrt, a DHK a DVTK-t fogadja.

A B csoportban az Ifj. Ocskay Gábor JA a Dunaújvárost, a KMH az Egerszeget látja vendégül.

A C csoportban a Gepárd az UTE-val, a Kaposvár a Fradival, a Szeged a Kazincbarcikával mérkőzik.

Program:

A csoport, középszakasz

2018. január 7., vasárnap:

12:25 UTE–Győr
18:30 DHK–DVTK Jegesmedvék

B csoport, középszakasz

2018. január 7., vasárnap:

12:00 Ifj. Ocskay Gábor JA B–Dunaújvárosi Acélbikák
17:00 KMH–Egerszegi Titánok

C csoport, középszakasz

2018. január 7., vasárnap:

10:30 Gepárd–UTE
11:30 Kaposvár–Ferencváros
15:00 Szeged–Kazincbarcikai Ördögök

 

U14-es bajnokság

Az U14-es bajnokságban az újév előtt még két meccset játszottak. A Pesterzsébet a szoros első harmad után – amelyben még hátrányba is került – viszonylag simán nyert 5-2-re a KMH ellen. A MAC és a Gepárd mérkőzésén az első két harmadban nem esett gól, a harmadik elején az óbudaiak szerezték meg a vezetést, de a végül a MAC nyert 3-1-re.

Szombaton a Gepárd a DHK-val, a MAC a DVTK-val játszik. A Pesterzsébet az UTE-t, az Ifj. Ocskay Gábor JA a Győrt, a Vasas a KMH-t fogadja.

I. csoport

Eredmények:

2017. december 30., szombat:

KMH–Pesterzsébet 2-5
MAC Budapest A–Gepárd A 3-1

Program:

2018. január 6., szombat:

11:30 Gepárd–DHK
11:30 Pesterzsébet–UTE
13:00 Ifj. Ocskay Gábor JA–Győr
14:20 DVTK Jegesmedvék–MAC Budapest A
17:30 Vasas–KMH

A II. Nyugati csoportban a MAC B a Dunaújvárossal, a KMH az Ifj. Ocskay Gábor JA B-vel, a KSI a Veszprémmel méri össze tudását.

A II. Keleti csoportban a Ferencváros a Jászberényt, a Sportország a DVTK-t, a Kiskőrös az UTE B-t fogadja.

Program:

II. Nyugati csoport

2018. január 6., szombat:

13:25 MAC Budapest B–Dunaújvárosi Acélbikák
13:30 KMH–Ifj. Ocskay Gábor JA B
14:00 KSI–Veszprémi Jéglovagok

II. Keleti csoport

2018. január 6., szombat:

11:00 Ferencváros–Jászberény
11:35 Sportország–DVTK Jegesmedvék
16:20 Kiskőrös–UTE B

A III. csoportban csütörtökön a Ferencváros 12-1- re múlta felül az ESMTK-t. Szombaton a Szeged a Kaposvárhoz, a Szigeti Bikák a Hatvanhoz, a DHK a Gepárd B-hez látogat.

III. csoport

Eredmény:

2018. január 4., csütörtök:

Ferencváros–ESMTK 12-1

Program:

2018. január 6., szombat:

12:00 Kaposvár–Szeged
12:00 Hatvan–Szigeti Bikák
14:30 Gepárd B–DHK

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 7., kedd
FEL 18:00 KOSMIS 
augusztus 10., péntek
FEL   CRADAB 
FEL 18:00 NITAVS 
augusztus 11., szombat
FEL   CRADAB 
augusztus 14., kedd
FEL   NTAAVS 
FEL 17:30 TREUTE 
FEL 18:00 MACVIC 
augusztus 15., szerda
FEL 17:00 KMHLVC 
FEL 17:30 MCHMIS 
Partnerünk