Gyerehokizni Legyen egyformán fontos az iskola és a jégkorong!

 

Rengetegszer hallottuk: az iskola a legfontosabb! Gyerekfejjel azért nem olyan könnyű ezt átérezni, főleg, ha a jégkorong is az élet része. Milyen ma a viszony a hoki és a tanulás között?

Mivel a jégkorongból csak kevesen tudnak rendesen megélni, és még kevesebben képesek összehokizni az életük végéig elegendő pénzt, így sosem árt, ha van B-terv. Ez gyerekkorban nem is lehet más, mint a suli. Ha hokisok vagyunk, ha nem, a tanulást nemhogy nem lehet megúszni, tényleg nem is érdemes. Szerencsére a tudományos kutatások is azt bizonyítják, hogy nem kell a sport és a iskola között választani. Legalábbis sokáig nem, és utána is inkább csak az a kérdés, melyiknek jusson hangsúlyosabb szerep.

A legtöbb tanulmány arról számol be, hogy a rendszeresen mozgó gyerekek jobban teljesítenek az iskolában, mint nem sportoló társaik. Az Amerikai Pszichológiai Társaság egy 2012-es nagy felmérésén az derült ki, hogy a sportoló gyerekek mind az olvasási, mind a matematikai teszteken jobb eredményt értek el. Persze idősebb korban egyre több időt vesz el az iskola és a sport is, így sok múlik a gyerekek szorgalmán és a szülők elhivatottságán.

Az általános iskolai testnevelő-tanárként dolgozó Keresztes Zsókának két hokis fia is van: Zsombor U14-ben, Levente U16-ban és U18-ban játszik a MAC-ban. Szerinte összeegyeztethető a sport az iskolával. “Az U8-as és az U10-es korosztályokban még nem túl magas az edzésszám, és csak havi egy hétvégi torna van. U12-ben már sűrűsödik a program. Kisebb korosztályban még a szülő elszántságán múlik, hogy a gyerek hány edzésen tud részt venni, de nagyon fontos, hogy ő is szeressen és akarjon járni. Ha ez így jól működik, akkor a gyerekeknek természetes lesz, hogy először óvoda, majd később iskola után a jégpályára vezet az útjuk.”

Rendes bajnokság U14-ben van először. A meccsszámok minden korosztályban nőnek, a feljátszás pedig külön megdobja a hiányzásszámot az iskolában. Jánosi Csaba, a magyar válogatott egykori játékosa jelenleg a Vasasnál U14-es edző és egy gimnáziumban testnevelő-tanár. Szerinte az iskola és a sport összehangolásában nagyon fontos a szülők szerepe. “A szülőkön múlik, hogy értékrenddé és szokássá váljon az, hogy szeressenek jó jegyeket elérni, és ne teherként éljék meg az iskolát. Nagyon kell figyelni az elején. Ha akkor nem tanulnak eleget, akkor az alapok nem lesznek elég erősek. Ráadásul minél fiatalabb egy játékos, annál többet álmodozik arról, hogy milyen nagy sztár lesz. Aztán ahogy idősödik, egyre reálisabban ítéli meg az esélyeit, a gimnázium vége felé pedig már átlátja, hogy mi a legjobb neki. Ekkor sokan választják a továbbtanulást.”

Egy jégkorongosnak tehát egyre több elfoglaltságot jelent a sport, de az iskolai elvárások is nőnek. A megoldáshoz a szülők mellett mindenképpen szükséges az iskola rugalmassága is, Zsóka kiemelte a szülő, iskola, edző hármas együttműködésének fontosságát. “Az elején a hiányzások még nem okoznak gondot, de később, a mérkőzésszámok növekedésével több hiányzás is előfordul. Ha a szülő, az edző és az iskola nem egymás ellenében cselekszik, akkor a gyerekek is jobban veszik az akadályokat.” Jánosi Csaba azt mondja, “nagyon is iskolafüggő, mennyire toleránsak a sok hiányzás miatt. Viszont ha azt látják, hogy a gyerek együttműködő, igyekszik pótolni a tananyagot, és nem él vissza a helyzettel, akkor szívesen elengedik. Ráadásul az információáramlás már nagyon jó, hamar megkapják a feladatokat online, így pótolni is lehet.”

U14

Jánosi Csaba úgy látja, a gyerekek iskolai teljesítménye változó. “Ez egyénfüggő is, valakinek elég, ha átolvassa az anyagot, másnak többet kell készülni, és lehet, hogy nem marad elég ideje. Az iskolák erőssége is eltérő, és nagyon látszik, melyik gyerek szülei mennyire figyelnek oda a tanulásra és a jegyekre.” A Keresztes családban nem vita tárgya a tanulás: “Szeretnénk, ha egyformán fontos lenne a fiúk számára az iskola és a sport, és hogy önmagukhoz képest jól teljesítsenek, majd valamilyen irányban továbbtanuljanak. Azon vagyunk, hogy mindkét oldalon tudjanak teljesíteni. Természetesen jobban szeretik a jégkorongot, mint a tanulást, de szerencsére arra is van igényük, hogy az iskolában is megállják a helyüket.”

Jánosi Csaba szerint figyelni kell arra is, hogy a szülői elvárások ne legyenek túl magasak. “Az se jó, ha túl nagy a nyomás, és elvárják, hogy mindenből kitűnően vizsgázzon valaki, és közben persze a hoki is menjen neki. A motivációban sok múlik a szülőn, de mi, edzők is részt veszünk ebben. A meccsektől való eltiltás már drasztikus megoldás, de valakinél ez válik be. Ez már a végső lépés szokott lenni. Előfordul, hogy a szülők szólnak nekem, mert például túl sok a pótlás a suliban, és emiatt egy-két edzést, akár meccset is ki kell hagynia a gyereknek. Ha ír egy szülő, abszolút elfogadom és támogatom a döntést. Fontos, hogy mindannyian a gyerek szempontját nézzük. Fontos a jövője a srácoknak, így a tanulás is az.”

Zsóka az eltiltással nem ért egyet. “Mi sohasem büntettük egyik gyereket sem edzéseltiltással, mert nem értünk egyet azzal, hogy az egész nap iskolapadban ülő gyereket mozgásmegvonással kellene szankcionálni. Inkább megbeszéljük a felmerülő problémát, és igyekszünk közösen megoldást találni. Az egyesületünkben az edzők folyamatosan nyomon követik a játékosok iskolai előmenetelét, félévkor és év végén bekérik a bizonyítványokat, szükség esetén elbeszélgetnek a játékosokkal, és segítenek a szülőknek az esetlegesen felmerülő problémák megoldásában. Idén a korosztályos válogatottaknál is bekapcsolódtak ebbe, a szövetségi edzők is nyomon követik a játékosok iskolai teljesítményét.”

Nem egyszerű tehát a kérdés, de nem is lehetetlen kezelni a dolgokat. Tudományos vizsgálatok is bizonyítják, hogy a mozgás jót tesz az agynak, és még segíteni is tudja a jobb iskolai teljesítményt. Persze ha valaki komolyabb szintre ér, akkor sűrűsödnek a feladatok, és a hokis, edző, szülő hármas mindegyik tagja kell a haladáshoz. A tanulás szuper dolog, és rengeteg ajtót kinyit, ráadásul másmilyeneket, mint a jégkorong. A kettő szerencsére nem zárja ki egymást, bár kétségtelenül nem egyszerű az összehangolás, főleg a gimnáziumban. De amelyik gyerek már beleszeretett a jégbe, az úgyis mindent megtesz a céljaiért, és mindent megold, akadályokat nem ismerve. Mert ilyen az igazi hokis.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 16., csütörtök
FEL 16:00 SEWBRA 1-3VÉGE
FEL 19:00 MACVIC 1-2VÉGE
    • DIGI SPORT 3
FEL 19:15 PRBDEB 5-2VÉGE
augusztus 17., péntek
FEL 17:00 ZILAVS 3-5VÉGE
FEL 17:30 KL2VC2 6-1VÉGE
FEL 17:30 SNVHKB 3-4 BVÉGE
FEL 19:00 JESTIT 6-4VÉGE
FEL 19:00 KAPBRA 0-8VÉGE
FEL 19:15 DEBJST 1-3VÉGE
augusztus 18., szombat
FEL 11:00 DEBS20 1-4VÉGE
FEL 15:00 KL2TIT 1-3VÉGE
FEL 16:00 OLLBRA 7-6 HVÉGE
augusztus 19., vasárnap
FEL 18:30 DABNIT 0-3VÉGE
augusztus 21., kedd
FEL 18:00 NITMAC 
augusztus 22., szerda
FEL   VASDAB 
augusztus 23., csütörtök
FEL 17:00 SKLHKB 
FEL 18:00 MISKOS 
FEL 18:00 NITUTE 
Partnerünk