Magyarország?Szlovénia 12-2

   

Óriási győzelemmel kezdődött a válogatottak négynapos menetelése, serdülőink kiütötték a szomszédot.

Két gyors góllal vezetést szerzett Magyarország a St. Pölten-i mérkőzésen, a megnyugtató előnyt követően pedig ki más szépített volna a szlovénoktól, mint Török, aki Matic keresztnevet kapott. A középső harmadban 6-0-s rohanást produkált csapatunk, ez egy gyors kapuscserét is eredményezett a riválisnál. 8-1 után nem sok kérdés maradt a záró húsz percre, csak a különbség. Ez pedig további három góllal nőtt, a 4-1-re nyert periódus végén 12-2-t mutatott az eredményjelző.

Németh Kristóf és Schlekmann Márk mesterhármast ért el, a gólözönt elindító Csollák Márkó is duplázott, Ortenszky Tamás pedig négy gólpasszal alkotott maradandót. A kapuban Ollári Zsombor teljesített 90%-osan.

A 2002-es korosztályunk az előző években sikert sikerre halmozott a nemzetközben is, reménykedve figyelhetjük, hová fut ki Schlekmann Márkék menetelése.

21 óra pihenést követően Olaszország következik, minden bizonnyal sokkal nehezebb mérkőzés vár U16-osainkra pénteken.

U16-os válogatott

Az U16-os válogatott mérkőzései a St. Pölten-i Négy Nemzet Tornán:

2017. november 9., csütörtök, 15:40: Magyarország?Szlovénia 12-2
2017. november 10., péntek, 15:40: Magyarország?Olaszország
2017. november 11., szombat, 13:40: Magyarország?Ausztria

Az U16-os válogatott kerete:

Név Klub
Kapusok
Aldahduh Márk KooKoo (FIN)
Monostori Tamás UTE
Ollári Zsombor Backen HC (SWE)
Hátvédek
Bulcsu Levente UTE
Dobmayer Dominik Fehérvár
Jakabfy Sámuel Győri ETO
Mayer Martin MAC Budapest
Nemes Domonkos UTE
Ortenszky Tamás Biel (SUI)
Tornyai Mátyás MAC Budapest
Ujj Zalán DVTK
Csatárok
Banga Nándor UTE
Barna Dávid Dunaújvárosi Acélbikák
Csollák Márkó MAC Budapest
Csölle Dániel Zoltán Pesterzsébeti HC
Galajda Zsombor DVTK
Hódi Krisztián Pesterzsébeti HC
Horváth Pál Győri ETO
Keresztes Levente MAC Budapest
Molnár Bálint MAC Budapest
Németh Kristóf Fehérvár
Schlekmann Márk MAC Budapest
Szalmás Bence MAC Budapest

 

 

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum