

Dunaújvárosba látogat az Érsekújvár
Két mérkőzéssel folytatódik az Erste Liga csapatainak felkészülési programja.
A Csíkszereda örök nagy riválisát, a Steauát fogadja újabb nyilvános edzés keretében. A bukarestiekről nem nagyon lehet tudni semmit, de mivel hamarosan kezdődik a román bajnokság, lassanként nekik is készen kell állniuk. A Szereda legutóbb az előző hét végén lépett jégre, kétszer is legyőzve a magyar bázisú bajnokságot elhagyó Galati-ot.
A Dunaújváros az Érsekújvárt fogadja. Az Újvár kedden a cseh Havirov vendégeként nyert, várhatóan abból a csapatból többen pihenőt kapnak. De a hírek szerint ennek ellenére sem a szlovák másodosztályra készülő B csapat érkezik, minden bizonnyal egy vegyes összetételű társaság lép jégre Azariék ellen. A héten két újabb játékos, Rastislav Spirko és Radek Deyl csatlakozott a csapathoz, közülük Deyl Havirovban jégre is lépett, Spirko nem, így az ő játékára lehet számítani, ahogy akár a Havirov ellen pihenő Dudaséra is. Az Újváros utoljára Nagytapolcsányban meccselt az elmúlt pénteken, akkor szó szerint az utolsó percben fordított a Topolcany. Sokat tanulhattak abból a 60 percből az Acélbikák, meglátjuk, hogy alkalmazzák mindezt a gyakorlatban.
fotó: HC Topolcany
Felkészülési mérkőzések:
2017. augusztus 10., csütörtök
17:00 MsHK Zilina (SVK-1)?SC Csíkszereda (Zsolna) 4-0
18:00 DVTK Jegesmedvék?Dukla Michalovce (SVK-2) (Miskolc) 4-3 b.
19:00 HC Nové Zámky (SVK-1)?FTC (Érsekújvár) 5-0
2017. augusztus 11., péntek
18:00 Fehérvár AV19?HC Banska Bystrica (SVK-1) 7-0
18:00 HC Topolcany (SVK-2)?FTC (Nagytapolcsány) 7-1
18:00 HK Poprad (SVK-1)?SC Csíkszereda (Poprád) 8-2
2017. augusztus 12., szombat
19.00: MAC?Vienna Capitals (Tüskecsarnok) 1-2
2017. augusztus 15., kedd
17.00: DAB?Olimpija Ljubljana (Alpesi Liga) (Dunaújváros) 3-2
18.00: FTC?HC Nové Zámky (SVK-1) (Pesterzsébet) 4-1
18:00 Fehérvári Titánok?SC Csíkszereda (Székesfehérvár) 4-5
2017. augusztus 16., szerda
17.00: HC Topolcany (SVK-2)?SC Csíkszereda (Nagytapolcsány) 2-4
2017. augusztus 17., csütörtök
15:00: DAB?Junoszty Minszk (BLR-1) (Tátra Kupa, Poprád) 3-7
17:00 HK 36 Skalica (SVK-2)?UTE (Szakolca) 2-3
18:00 DVTK Jegesmedvék?Vienna Capitals II. (Miskolc) 2-4
2017. augusztus 18., péntek
18:00: HC Topolcany (SVK-2)?UTE (Nagytapolcsány) 4-0
18:00 Fehérvári Titánok?Vienna Capitals II. (Székesfehérvár) 6-0
2017. augusztus 19., szombat
15:00: DAB?HC Kosice (SVK-1) (Tátra Kupa, Poprád) 1-6
2017. augusztus 20., vasárnap
DAB?Bayreuth (Tátra Kupa, Poprád, helyosztó) 2-6
2017. augusztus 24., csütörtök
17:00 HK Skalica?DAB (Szakolca) 3-3
18:00: Fehérvári Titánok?FTC (Székesfehérvár) 4-3
2017. augusztus 25., péntek
17:00 SC Csíkszereda?Dunarea Galati (ROM-1) (Csíkszereda) 6-4
18:00 HC Topolcany?DAB (Nagytapolcsány) 5-4
20.00: Les Gothiques d?Amiens?Corona Brassó (Napoleon Kupa, Amiens) 5-0
2017. augusztus 26., szombat
17:00 SC Csíkszereda?Dunarea Galati (ROM-1) (Csíkszereda) 7-3
19:30 Vienna Capitals II.?EC KAC II. (Alpesi Liga) (Bécs) 3-4 bü. (1-0, 2-1, 0-2, 0-0, 0-1)
20.00: Les Dragons de Rouen?Corona Brassó (Napoleon Kupa, Amiens) 7-1
2017. augusztus 27., vasárnap
19:00 EC KAC II. (Alpesi Liga)?Vienna Capitals II. (Klagenfurt) 7-0 (1-0, 2-0, 4-0)
2017. augusztus 30., szerda
16:20 SC Csíkszereda?Steaua Bucuresti (ROM-1) (Csíkszereda)
18:00 DAB?HC Nové Zámky
2017. augusztus 31. csütörtök
18:00 HC Orli Znojmo (EBEL)?MAC Budapest (Znojmo)
Szeptember 1., péntek
Medvescak Zagreb?HC Nové Zámky (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
18.00: FTC?Fehérvári Titánok (Pesterzsébet)
19:15: Fehérvár AV19?Lausitzer Füchse (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
Szeptember 2., szombat
HC Nové Zámky?Lausitzer Füchse (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
19:15: Fehérvár AV19?Medvescak Zagreb (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
Szeptember 3., vasárnap
MAC Budapest?Vienna Capitals II. (Tüskecsarnok)
Lausitzer Füchse?Medvescak Zagreb (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
17:00 DVTK Jegesmedvék?HC 07 Detva (SVK-2) (Miskolc)
18:30: Fehérvár AV19?HC Nové Zámky (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
A Visegrád Kupa sorsolása
Csoportmérkőzések
2017. augusztus 15.
19:00 HK Poprad?Fehérvár AV19 4-3
2017. augusztus 18.
19:00 MAC Budapest?HC Nové Zámky 1-2
2017. augusztus 22.
18:00 HK Nitra?MAC Budapest 5-1
18:00 DVTK Jegesmedvék?HK Poprad 4-3 h.u.
18:00 UTE?MsHK Zilina 1-2 h.u.
18:30 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 4-3 h.u.
2017. augusztus 25.
17:00 MsHK Zilina?MAC Budapest 5-2
18:00 DVTK Jegesmedvék?HC Nové Zámky 4-0
19:00 Fehérvár AV19?HK Nitra 1-2 bü.
19:00 HK Poprad?UTE 4-2
2017. augusztus 27.
17:00 HC Nové Zámky?UTE 1-0
18:00 HK Nitra?DVTK Jegesmedvék 6-1
18:00 MAC Budapest?HK Poprad 3-4
19:00 Fehérvár AV19?MsHK Zilina 5-2
2017. augusztus 29.
17:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék
18:00 UTE?HK Nitra
Negyeddöntők:
2017. október 4. és 11.
Elődöntők:
2017. november 15. és 29.
Döntő:
2018. január 10. és 17.
További cikkek
- Mattyasovszky Gergely is DVTK-s marad
- Az Alpesi Ligából igazolt finn hátvédet az UTE
- Gönczi Lajos továbbra is a DEAC-ban
- Somogyi Balázs továbbra is DAB-os lesz
- Vojtkó Mátyás a 11. miskolci idényére készülhet
- Molnár Dávid Debrecenben marad
- Galajda Zsombor az FTC-Telekomban
- Továbbra is Miskolczi Márk a DVTK csapatkapitánya
- Öt jégkorongozójától elköszönt az UTE