DAB?Olimpija Ljubljana 3-2

   

Három magyar gólnak örülhetett a szép számú nézősereg Dunaújvárosban, egyet a csapatkapitány szerzett, a másik kettőt két fiatal tehetség: Silló Arnold és Godó Dániel.

A DAB első felkészülési mérkőzését játszotta, sok új arc volt a csapatban. A szlovénok szereztek vezetést, a 10. percben egy késleltetett kiállítás alatt Nik Petek talált be Rok Stojanovic kapujába. Az első harmadban nem nagyon tudott kibontakozni a hazai csapat, ami azonban egy csapásra megváltozott az álomszerűen kezdődő második játékrészre. A 23. percben Silló Arnold lőtt gyönyörű gólt, Odnoga Mátyással és Németh Péterrel játszották sakk-mattra a szitut. 75 másodperccel később a csapatkapitány Azari Zsolt a vezetést is megszerezte, a gólpasszt Daniel Rzavsky jegyezte. Rákapcsoltak a szlovénok, de nem sokra mentek ezzel, egyetlen játékelemben volt látványos a különbség, az emberelőnyeik sokkal veszélyesebbek voltak, ám ebből sem tudtak gólt szerezni. A meccs a 48. percben eldőlni látszott, Godó Dániel lőtte be Jakub Izacky és Daniel Nageler passzát, kétgólosra növelve a DAB előnyét.

Ez persze nem tetemes hátrány a jégkorongban, de a külső szemlélő számára úgy tűnt, a végét a dunaújvárosiak bírják jobban, agresszív letámadásukkal a fáradó vendégek nem tudtak mit kezdeni. A meccs felénél az egy év kihagyás után az olimpiára visszatérni igyekvő Robert Kristant váltó Tilen Spreitzernek akadt dolga bőven, míg a túloldalon ugyanez nem volt elmondható. Nemhiába állnak ott azonban a szlovénok, ahol állnak, elég volt egyetlen kihagyás, hogy visszajöjjenek a meccsbe, a húszesztendős bekk, Luka Zorko lőhetett viszonylag közelről elég tisztán. Így aztán maradt izgalom a végére is, az utolsó percben még a kapust is lehozta az Olimpija, azonban ez sem segített, 3-2-re nyert a DAB. A meccs után büntetőpárbajra is sor került, az első 5-5 próbálkozóból csak egy-egy gól született, a ráadás harmadik körében Borbás Gergely góljával ebben a műfajban is az Acélbikák bizonyultak jobbnak.

“Az első meccs volt, új a csapat, újak a sorok, így nem volt meglepő, hogy az első tíz percben kicsit megilletődötten játszottunk, de a második harmadtól úgy érzem, átvettük a kezdeményezést ? nyilatkozta a meccs után David Musial, a DAB vezetőedzője a csapat Facebook-oldalán. ? Azt gondolom, hogy sokat tanultunk ebből az első meccsből, ami pedig külön öröm, hogy sok pozitívumot láttam. Sok idő nincs a pihenésre, két nap múlva ugyanis indulunk Poprádra, ahol a Tátra Kupán igazán kemény ellenfelek várnak ránk.”

A két csapat összeállítása:

DAB: Stojanovic (Duschek) ? Erdélyi T., Hetényi P., Ogrizek, Azari, Rzavsky ? Magosi E., Skripets, Nageler, Novotny, Izacky ? Lencsés, Hruby, Nagy M., Borbás, Léránt ? Godó, Tanka, Németh P., Silló, Odnoga ? Török V.

Olimpija Ljubljana: Kristan (Spreitzer) ? Selan, Zorko, Kralj, Hebar, Sitar ? Groznik, Zibelnik, Koren, Zajc, Ulamec ? Scap, Cepon, Petek, Uduc, Znoj ? Grahut, Batic, Kuhar, Chvatal.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum