Fehérvári Titánok?Csíkszereda 4-5

   

A kis-Volán elbukta az első felkészülési meccsét, a Sportklub a harmadikon először nyert.

A Zilinától és a Popradtól elszenvedett vereség után Székesfehérváron nyert a Csíkszereda, a gólerős emberelőnyös játékának köszönhetően. Két azonos tudású csapat találkozóján a második harmadtól már pörgős kis meccset láthatott a C pálya százfős közönsége.

2-2-es első harmadot követően a másodikban néhány percen belül szerzett három gólt a vendégcsapat, ezzel el is dőlt a mérkőzés. A hazaiak a végén kapuslehozatallal szépítettek, de egyenlíteniük nem sikerült, a Szereda pedig csak vasat talált, így maradt az egygólos vendéggyőzelem.

A meccset Kornakker Dániel védte végig, mivel Scola az EBEL-csapattal volt, az 1999-es születésű Szeles Martin ült a kispadon. Két újabb csíkszeredai fiatal mutatkozott be a Titánoknál. Péter Balázs 21 éves csatár, évek óta Németországban játszott, legutóbb a felnőtt negyedosztályban szórta a pontokat. Részegh Tamásról korábban többször is írtunk, ő a legjobb cseh juniorligában nyújtott kiemelkedőt.

Hozó Levente, a Csíkszereda edzője így értékelte a látottakat csapata honlapján: ?Fontos volt, hogy győzelmet arassunk a két elveszített meccs után. Mindkét csapat nagyon akart és ez visszatükröződött a jégen is. Ők is öt légióssal játszottak, bár meccslapot nem vezettek a találkozó során. Igazi, hajtós kaparós meccs volt. A speciális játékunk, vagyis az emberelőnyös helyzetek kihasználása, jól működött ezúttal és három gólt is sikerült szerezni. Összességében elégedett vagyok a látottakkal. Mind a négy sorunk jól játszott, odatette a csontot. Ezúttal végig Ruczuj Gellért védett. Holnap a Nagytapolcsány ellen tovább csiszolhatjuk a játékot, mert bár győzelmet értünk el, javítani való még akad.?

Fehérvári Titánok?SC Csíkszereda 4-5 (2-2, 1-3, 1-0)

A Fehérvári Titánok összeállítása: Kornakker (Szeles M.) ? Vehmanen, Imre P., Schoenmakers, Ainsworth, Vizi ? Reiter A., Sándor F., Szita, Mazzag, Hamvai ? Antal A., Takács B., Részegh T., Péter Balázs, Kiss P. ? Varga B., Balogh B., Erdei Z., Prácser, Anttila.

Gólszerzők: Imre P., Szita 2, Schoenmakers, illetve Rusnak, Fabus, Hudec, Antal Zs., Antal N.

 

Felkészülési mérkőzések:

2017. augusztus 10., csütörtök
17:00 MsHK Zilina (SVK-1)?SC Csíkszereda (Zsolna) 4-0
18:00 DVTK Jegesmedvék?Dukla Michalovce (SVK-2) (Miskolc) 4-3 b.
19:00 HC Nové Zámky (SVK-1)?FTC (Érsekújvár) 5-0

2017. augusztus 11., péntek
18:00 Fehérvár AV19?HC Banska Bystrica (SVK-1) 7-0
18:00 HC Topolcany (SVK-2)?FTC (Nagytapolcsány) 7-1
18:00 HK Poprad (SVK-1)?SC Csíkszereda (Poprád) 8-2

2017. augusztus 12., szombat
19.00: MAC?Vienna Capitals (Tüskecsarnok) 1-2

2017. augusztus 15., kedd
17.00: DAB?Olimpija Ljubljana (Alpesi Liga) (Dunaújváros) 3-2
18.00: FTC?HC Nové Zámky (SVK-1) (Pesterzsébet) 4-1
18:00 Fehérvári Titánok?SC Csíkszereda (Székesfehérvár) 4-5

2017. augusztus 16., szerda
17.00: HC Topolcany (SVK-2)?SC Csíkszereda (Nagytapolcsány)

2017. augusztus 17., csütörtök
12:00 HC 07 Detva (SVK)?ASC Corona Brassó (Pavel Zabojnik emléktorna, Zólyom)
15:00: DAB?Junoszty Minszk (BLR-1) (Tátra Kupa, Poprád)
17:00 HK 36 Skalica (SVK-2)?UTE (Szakolca)
18:00 DVTK Jegesmedvék?Vienna Capitals II. (Miskolc)

2017. augusztus 18., péntek
Fehérvári Titánok?Vienna Capitals II. (Székesfehérvár)
12:00 ASC Corona Brassó?GKS Katowice (Pavel Zabojnik emléktorna, Zólyom)
18:00: HC Topolcany (SVK-2)?UTE (Nagytapolcsány)

2017. augusztus 19., szombat
15:00: DAB?HC Kosice (SVK-1) (Tátra Kupa, Poprád)
19:00 HKM Zvolen (SVK-1)?ASC Corona Brassó (Pavel Zabojnik emléktorna, Zólyom)

2017. augusztus 20., vasárnap
DAB???? (Tátra Kupa, Poprád, helyosztó)

2017. augusztus 24., csütörtök
HK Skalica?DAB (Szakolca)

2017. augusztus 25., péntek
17.00: Fehérvári Titánok?FTC (Székesfehérvár)
20.00: Les Gothiques d’Amiens?Corona Brassó (Napoleon Kupa, Amiens)
HC Topolcany?DAB (Nagytapolcsány)

2017. augusztus 26., szombat
19:30 Vienna Capitals II.?EC KAC II. (Alpesi Liga) (Bécs)
20.00: Les Dragons de Rouen?Corona Brassó (Napoleon Kupa, Amiens)

2017. augusztus 27., vasárnap
19:00 EC KAC II. (Alpesi Liga)?Vienna Capitals II. (Klagenfurt)

2017. augusztus 31. csütörtök
18:00 HC Orli Znojmo (EBEL)?MAC Budapest (Znojmo)

Szeptember 1., péntek
Medvescak Zagreb?HC Nové Zámky (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
18.00: FTC?Fehérvári Titánok (Pesterzsébet)
19:15: Fehérvár AV19?Lausitzer Füchse (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

Szeptember 2., szombat
HC Nové Zámky?Lausitzer Füchse (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
19:15: Fehérvár AV19?Medvescak Zagreb (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

Szeptember 3., vasárnap
MAC Budapest?Vienna Capitals II. (Tüskecsarnok)
Lausitzer Füchse?Medvescak Zagreb (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
17:00 DVTK Jegesmedvék?HC 07 Detva (SVK-2) (Miskolc)
18:30: Fehérvár AV19?HC Nové Zámky (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

A Visegrádi Kupa sorsolása

Csoportmérkőzések

2017. augusztus 15.

19:00 HK Poprad?Fehérvár AV19 4-3

2017. augusztus 18.

19:00 MAC Budapest?HC Nové Zámky

2017. augusztus 22.

18:00 HK Nitra?MAC Budapest
18:00 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19
18:00 DVTK Jegesmedvék?HK Poprad
18:00 UTE?MsHK Zilina

2017. augusztus 25.

17:00 MsHK Zilina?MAC Budapest
18:00 DVTK Jegesmedvék?HC Nové Zámky
19:00 Fehérvár AV19?HK Nitra
19:00 HK Poprad?UTE

2017. augusztus 27.

18:00 HK Nitra?DVTK Jegesmedvék
18:00 HC Nové Zámky?UTE
18:00 MAC Budapest?HK Poprad
19:00 Fehérvár AV19?MsHK Zilina

2017. augusztus 29.

17:00 MsHK Zilina?DVTK Jegesmedvék
18:00 UTE?HK Nitra

Negyeddöntők:
2017. október 4. és 11.

Elődöntők:
2017. november 15. és 29.

Döntő:
2018. január 10. és 17.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum