Gólgazdag meccsel kezdett a bajnok

, HSz    

Háromból egy Erste ligás csapat nyert, a DVTK ? a Ferencváros és a Csíkszereda gólt sem lőtt.

MsHK Zilina?SC Csíkszereda 4-0

“Letudta első felkészülési mérkőzést a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata, amely csütörtök este a szlovák extraligás MsHK Zsolna vendége volt, vagyis a tavalyi szlovák bajnoki elődöntős ? áll a csíki klub beszámolójában. ? A csapat megilletődötten kezdett és már az első harmadban tetemes hátrányba került, amikor is a 7., a 13., illetve a 15. percekben három gólt kaptak. A mérkőzés második fele kiegyenlített volt, végül a hazaiak az utolsó előtti percben újabb gólt szerezve 4-0-ra nyertek. A kék-fehérek pénteken este 19 órától a szintén extraligás HK Popraddal mérkőznek meg.”

Hozó Levente (másodedző, SC Csíkszereda): “Látszott, hogy az első meccs volt, tompán kezdtünk, megilletődtünk az ellenféltől és ezt hamar kihasználták. A második harmadtól úgy gondolom, hogy végig partiban voltunk és akár egy kis szerencsével egy-két gólt tudtunk volna szerezni. Összességében elégedett vagyok a látottakkal. Mindkét kapusunk jól védett, továbbá ami külön öröm, hogy úgy tempóban, mint fizikálisan sikerült felvenni velük a harcot. Végig négysoroztunk, mindenkinek megadtuk a lehetőséget a bizonyításra. A légiósok közül Rusnák hiányzott, aki csak Fehérváron csatlakozik a kerethez. Holnap újabb extraligás ellenfél következik, valószínű fáradtabbak leszünk, de az ilyen meccseken jönnek ki azok a hibák, amelyeket ki kell javítanunk.”

MsHK Zilina?SC Csíkszereda 4-0 (3-0, 0-0, 1-0)
SC Csíkszereda: Onodi (a második felétől Ruczuj) ? Papp, Hudec, Valchar, Farkas, Antal ? Brňák, Salló, Biró T., Fabuš, Fodor ? Gecse, János, Antal N., Rokaly, Moldován (C) ? Győrfy, Orbán, Molnár, Bors, Egyed.
Gól: Klimenta (7.), Pitt (13.), Konecnyi (15.), Stupka (59.). ill. ?

(Forrás: Darvas Attila ? SC Csíkszereda)

 

DVTK Jegesmedvék?HK Michalovce 4-3 b.

A miskolci szurkolók számára is véget ért végre a nyári szünet, hiszen csütörtökön este lejátszotta első felkészülési mérkőzését a DVTK Jegesmedvék csapata. Az ellenfél a szlovák másodosztályból érkező HK Mihalovce volt, amely két nappal korábban a lengyel Nowy Targtól szoros meccsen csak 1-0-ra kapott ki. A hazaiak rögtön belekezdtek, hiszen már a 2. percben Lukacevic egyedül vezethette a korongot a kapusra, el is húzta mellett, de végül mellé csúsztatott. Az idő előrehaladtával jelentős fölényt harcoltak ki a Jegesmedvék, de ezt csak kisebb helyzetekre sikerült átkonvertálni. Inkább a küzdelem dominált, érezhető volt, hogy a csapatok a felkészülés elején járnak. A 15. percben végül megtört a gólcsend: Lukacevic adta vissza a korongot az alapvonalról a középen érkező Vasnak, aki egyből kilőtte a jobb sarkot (1-0). A 18. percben 2 az 1 ellen vihették a korongot a vendégek, de ennek végén a nem túl erős lövést védte Adorján.

A második harmad első percei hazai fölényt hoztak, igazán nagy lehetőségek nélkül. A Michalovce masszívan védekezett, jól zárták a területeket, így lövést is keveset láthattak a nézők. Öt perc elteltével lazult a Jegesmedvék szorítása, és immár Adorjánnak is akadt védeni valója. A 30. percben egy gyors kontra végén a vendégek csilingelő kapuvasat lőttek. Egyre bátrabban támadott a szlovák csapat, ekkor már sorozatban kapta a lövéseket Adorján, de állta is jeget. A 36. percben megduplázták előnyüket a Macik: Miskolczi maradt egyedül a kapu előtt, és Magosi passzát nem is hibázta el (2-0).

A harmadik harmad vendégelőnnyel indult, amelyet ki is használtak, miután a 42. percben Hancák talált be nem túl távolról (2-1). Gyorsan jött a válasz, alig fél perc múlva Lukacevic közelről állította vissza a kétgólos előnyt (3-1). A 8. percben Oravec lőtt nagy gólt a kék vonal közeléből (3-2). Kicsit felpörgött a mérkőzés, a játék hullámzó lett, így mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. Ebből a szlovákok jöttek ki jobban, miután a 15. percben Banovsky az üresen maradt kapuba lőtte a korongot (3-3). Az utolsó percekben mindkét csapat eldönthette volna a meccset, ám mivel ez nem sikerült, jöhetett a hosszabbítás. A 3 a 3 elleni játék öt perce igazán izgalmasra sikerült, hatalmas helyzeteket alakultak ki a kapuk előtt, de valami apróság mindig hiányzott a gólhoz. A büntetők során fantasztikus gólokat húztak elő a zsákból a játékosok, de végül csak az ötödik körben, Galanisz sikeres rávezetése hozza el a pontot a meccs végére.

DVTK Jegesmedvék?HK Michalovce 4-3 b. (1-0, 1-0, 1-3, 0-0, 1-0)
Miskolci jégcsarnok, 680 néző
DVTK Jegesmedvék: Adorján ? Gőz, Rusk, Rautanen, Galanisz, Lukacevic, Kulmala, Szopos, Pavuk, Bernáth, Karda, Laczkó, Láda, Ritó, Tóth, Albert, Vass, Leppanen, Vojtkó, Miskolczi, Magosi, Kiss(k). Edző: Mikael Tisell.
HK Michalovce: Pajpach ? Favarin, Borov, Valecko, Veres, Oravec, Balko, Banovsky, Lesniak, Dolgos, Cvengros, Toma, Gaspar, Limet, Durac, Brezniak, Jasso, Kolba, Fajcak, Hancak, Dzur(k). Edző: Miroslav Ihnacak.
Gól: Vas, Miskolczi, Lukacevic, Galanisz ill., Hancak, Oravec, Banovsky
Kiállítás: 6 ill. 6 perc

Mikael Tisell (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): “Habár csak az első felkészülési mérkőzésünk volt a mai, már sok jó játékelemet láttam. Az első harmadban sok helyzetünk volt, itt több gólt is kellett volna lőnünk. Tipikus hokimeccs volt, ahol bebizonyosodott, hogy egy pillanatra sem lehet kiengedni. A harmadik harmad elejét elrontottuk, rögtön gólt is kaptunk, és ekkor sok hibát vétettünk, amit az ellenfél azonnal büntetett. Ma igazából a támadójátékkal voltam elégedett, a védekezésen még dolgoznunk kell. Jó volt látni, hogy ilyen fantasztikus büntetőket tudtunk lőni, tényleg kiváló csatáraink vannak.”

(HSz)

 

HC Nové Zámky?Ferencvárosi TC 5-0

Az FTC Érsekújváron játszotta le első felkészülési mérkőzését. A találkozó a korábbi MOL Liga-csapat sikerét hozta, a szlovák Extraligában szereplő együttes 5-0-ra győzött a zöld-fehérek ellen, még úgy is, hogy nagyjából a B csapatával állt ki a mérkőzésre. A felvidékieknél nem játszott egy magyar válogatott sem, Orbán Attila és Jesse Dudas is pihent ezúttal.

HC Nové Zámky?Ferencvárosi TC (1-0, 2-0, 2-0)
HC Nové Zámky: Romancík (Pavlas) ? Siska, Vidovic, Simek, Bílek, Kuzmin, Bozhko, Trávnicek, Gábor ? Tibensky, Simun, Zboril ? Lantosi, Piacka, Fábry ? Slávik, Klenko, Matejov ? Suba, Kovács, Vydúrek
FTC: Sevela (Pleszkán) ? Lakatos, Jaborník, Owen, Tuominen, Jászai, Lengyel, Korbuly, Hietamaki ? Bödök, Kolena, Dubek, Kovács, Fliszár, Tendler, Németh, Rafaj, Szappanos, Virág, Könczei, Tóth
Gól: Kovács (13.), Lantosi (22.), Tibensky (39., 47.), Klenko (48.). ill. ?

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum