Utánpótlás Mindenki lépdel a lépcsőn a saját helyén és ütemében

Kell az iskolázottság, de kell a sport is, komoly energiákkal minden megfér egymással ? mondja Mayer Péter. A DVTK Jegesmedvék szakmai igazgatóját a miskolci utánpótlás helyzetéről kérdeztük.

Zsinórban harmadszor nyert MOL Ligát a DVTK Jegesmedvék, a miskolci jégcsarnok előtt mégsem tolonganak a hokizni vágyó tömegek. Azaz ahogy a klub szakmai igazgatója, Mayer Péter mondja: tolonganának, csakhogy a jégkorong továbbra is költséges sportág, Borsodban miközben kevesebben rendelkeznek olyan egzisztenciával, hogy a gyerek állandó ide-oda szállítását vagy a mindenkori jégidőhöz való családi igazodást megengedhessék magunknak. Különösen kisebb korban elengedhetetlen ez a támogatás, amikor a hokis még messze nem önálló.

“Tapasztalt edzőként pontosan tudom, milyen jó lenne néha öt-hat gyereket lecserélni ügyesebbre, esetleg ugyanennyit hozzáadva komolyabb versenyhelyzetet generálni, mert bár nem értek vele egyet, és nem is szeretem, versenysportról lévén szó döntően mindenki helyezésekben méri az eredményességet ? mondja Mayer. ? Miskolcon minden optimális ahhoz, hogy jól dolgozzunk, szuper a csarnokunk, van második pálya, Egri István elnök rendkívül innovatív, keresi és használja a lehetőségeket, az edzői stáb helyi kötődésű, szereti és fontosnak tartja a miskolci hokit.

A rendszerünk egységesen működik mind szervezeti, mind szakmai értelemben. Kétszázharminc körüli a sportolóink száma, azt a kritikát azonban sokszor halljuk, hogy a befolyt tao-pénzekhez, a felsorolt lehetőségekhez mérten nem termel a fejlesztési programunk olyan arányban értékeket, ahogyan kellene. Ha utánpótlás-bajnoki címekben mérjük ezt, akkor jogos. De ha arról az oldalról nézzük, hogy a helyi lehetőségeket hogyan igyekszünk a lehető legjobban kihasználni, és a fiatal játékosok hogyan haladnak előre, akkor jóval árnyaltabb a kép. Megtehetnénk, hogy az erőforrásainkat extrém módon átcsoportosítva félcsapatnyi tehetség igazolására fordítjuk, de ebben az útban nem hiszünk. Olyan aránytalanságokat generálna, ami csak ugyanilyenek állandó használatával tartható fenn.”

Mayer szerint a térségben a fiatalok és családjaik a hokiban való boldogulás lehetőségét és súlyát másképpen látják.

“Szerencsére a gyerekeink döntő része jól tanul, sokuk egyetemre, nívós iskolákba készül, folyamatosan vannak lehetőségeik az élet több területén. Ennek megfelelően döntenek a sportról is, és a hokis elkötelezettségi szintjük ezeken a pontokon csorbulhat leginkább. Sport vagy tanulás? Én úgy érzem, ezen a dogmatikus gondolkodáson túlhaladt a világ, kell az iskolázottság ? bármilyen szintű is legyen az ?, de kell a sport is, és bizony komoly energiákkal, de megfér minden egymással. A középszerűség nem kifizetődő sem a pályán, sem az életben. Ebben nincs különbség. Ez a kiemelten hokibolond mentalitás a sportolóink harmadára igaz, amivel a mindennapokban nehéz szembesülni a szakembernek.”

A másik fajta általános hozzáállás illusztrálására a székely játékosokat hozta fel Mayer Péter, akik ha a sport miatt elkerülnek otthonról, azzal a szándékkal teszik, hogy kiváló jégkorongozók legyenek. Ehhez családilag és egyénileg is mindent alárendelnek, mindaddig, amíg csak lehetséges. Ez különösen kontrasztos lehet akkor, mikor egy 95%-ban helyi, mindig helyben sportoló közegbe kerülnek be új impulzusokat generálva.

“Miskolcon korábban szinte csak a stabilabb anyagi hátterű családok engedhették meg, hogy a gyerek jégkorongozzon. A tao-val természetesen jobb lett a helyzet, de tömeges, egyenesen az utcáról érkező gyerekbeáramlás nincs. Ezt úgy értem, hogy a birkózók és az ökölvívók között is akadt nem egy olyan világ- és Európa-bajnok, akire kiváló szemű edzője a téren egy verekedés közben figyelt fel, és szinte onnan vitte edzésre. A városban a labdarúgás is igen népszerű, a gyerekek egészen fiatalon elkezdik, és mire kiderül, hogy nem lesz belőlük focista, akkor a hokihoz már rég késő. Ezért van, hogy évek óta helyben toporgunk bizonyos fokig, nem nagyon tudunk az érmes helyezésekért küzdeni. Márpedig, ahogy már említettem, sajnos a legtöbbször ez az elsődleges mérce.”

Mayer úgy véli, a DVTK Jegesmedvék utánpótláscsapatai a realitásoknak megfelelően szerepelnek a különböző korosztályos bajnokságokban. Az U20-asok a várakozásoktól elmaradva szerényebben teljesítettek a hazai bajnokságban Nikola Glavonjic kezei alatt, és a Debrecennel közös csapat is hullámzó teljesítményt nyújtott az EBYSL-ben. Ennek oka, hogy a juniorok húzóemberei a felnőttekkel készültek, ott kaptak kisebb-nagyobb szerepeket állandó jelleggel. Az U20-as csapat vékonyabb létszámmal, a legjobbjait nélkülözve játszott sok fontos mérkőzést. Ez a fiatalabb feljátszóknak lehetőséget adott, ami jó, az eredményeknek azonban nem kedvezett.

Büszkeséget jelentett az ugyancsak a Debrecennel közös EBJL-csapat szereplése, amely bejutott az osztrák ifjúsági liga legjobb nyolc csapata közé, és ott nagy kihívás elé állította a végül ezüstérmet szerző UTE-t. Mindkét klub pozitívan értékelte ezt az eredményt.

“A magyar bajnokságban korlátozott erőforrásaink miatt a vártnál rosszabbul szerepeltünk ? magyarázza Mayer, aki vezetőedzőként irányította az U18-as együttest is. ? Azok a csapatok, amelyek önálló jogon vettek részt az EBJL-ben 12-14 mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint mi. A közös indulásnak ez az egyik árnyoldala. Ez leginkább a hazai bajnokságban ütött vissza, mert annyira nem vagyunk masszív csapat, hogy ujjgyakorlat legyen egy-egy meccs, ezért a szorosabb összecsapásokon, a sorsdöntő mérkőzéseken túl sokszor maradtunk alul.”

A másik pozitívum az Urbán Péter vezette U16-os csapat szereplése volt, amely a hatodik helyen végzett a bajnokságban, az European Rookie Cup miskolci selejtezőtornáján pedig második lett. Utóbbin az osztrák, szlovén, olasz ellenfelekkel szemben mutatott játék arról adott bizonyságot, hogy a játékosok sokat fejlődtek, és alapvetően sikeres szezont zártak.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

“Ahogy megyünk lejjebb a korosztályokban, úgy egyre nagyobb a versengés országos szinten. A MOL Liga-győztes DVTK Jegesmedvék utánpótláscsapatai természetesen nem elégedhetnek meg a hatodik-hetedik helyezésekkel, de a rendkívül kiegyenlített mezőnyben, amely a néhány kiemelkedő csapat mögött alakult ki, az U14-es bajnokság esetében azt kell mondanom, hogy Láda Péter fiai a helyükön végeztek. Az U12-esek záró hatos tornáján Bíró Ignác és Verba Gábor tanítványai negyedikek lettek, és ahogy a kölyökbajnokságban, úgy itt is A és B csapatot is indítottunk, hogy azoknak is biztosítsuk a játéklehetőséget, akik lassabban fejlődnek. Az U8-asok és az U10-esek bajnoki rendszere kiválóan szolgálta a célt, hogy minden gyerek megfelelő időt töltsön a jégen versenyhelyzetben. Náluk elsősorban az egyéni képességek fejlesztése a fontos. Pont a kapusok egyéni képességei terén volt érezhető ugrásszerű javulás, ami Farkas Tamás érkezésével a kapusképzésben idén elindult. Ezt szeretnénk tartani a jövőben is.”

A DVTK Jegesmedvék a következő szezonban is mindegyik hazai korosztályos bajnokságban indít csapatot. Az EBYSL-ben nem vesznek részt, a junioroknak más pontokon igyekeznek új impulzusokat adni. Az EBJL-ben egyedül veszik fel a harcot az ellenfelekkel, és amennyiben jövőre is szerepelnek az U16-os Carpathian Junior Hockey League-ben, már ott sem a Debrecennel közös csapattal állnak ki.

“Az edzői stábban is hasonló a helyzet, mint amit a játékosok esetében elmondtam. Egyre több a helyi exjátékos, aki edzőként folytatja a pályafutását, ami öröm, de ha van üresedés, nem állnak sorba az ajtó előtt a tapasztalt, iskolázott, valós időben is jó szakemberek. Mindenki lépdel a lépcsőn a saját helyén és ütemében, ami persze időigényesebb folyamat. Visszatérve a játékostoborzásra, idén elindítottuk a Korizz velünk! programunkat, amellyel 1-3. osztályos általános iskolásokat akartunk bevonni. Csaknem négyszáz gyereket mozgattunk meg, tanítottunk meg korizni. Szeretnénk itt is kitörési pontot keresni, hogy pár év alatt minél több helyi gyerek kapcsolódjon be a hokis életbe.”