USA?Oroszország 5-3

   

Az amerikaiak megverték az oroszokat, ezzel megnyerték a kölni csoportot. A tengerentúliak sikerével az is eldőlt, hogy Svájc?Svédország negyeddöntőt rendeznek.

A mérkőzést az Egyesült Államok kezdte jobban, Zub szabálytalanságával pedig emberelőnybe került a 4. percben. Az amerikaiak a kihagyott 5 a 4 elleni lehetőség után másfél perccel kaptak egy újabbat, a nagy nyomást Vasziljevszkij vezetésével kibírták az oroszok. A meccs második orosz kaput eltalált lövése gólt hozott, Kiszelevics kiugratta Guszevet, a piros mezes csatár pedig belőtte a szólóját Howardnak (0-1). Fél percen belül emberelőnybe került Oroszország, ám Plotnyikov szabálytalankodott egy amerikaival, így vérző seb miatt 2+2 percet kapott az orosz csatár. A 4 a 4 elleni helyzet majdnem európai találatot hozott, Andronov középre tett korongjára Tyelegin jött jó ütemben, de az amerikai kapusba lőtt. A három és fél perces USA-előnyt kibekkelte Oroszország.

Ami nem jött össze az Egyesült Államoknak az első harmadban, az összejött a második harmad elején. Egy áthúzódó orosz kiállítás során a Nelson lövése utáni kipattanót Hayes belőtte (1-1). A következő percek izgalmas játékot hoztak, a nyílt csatából Oroszország jött ki jobban. A 28. percben Andronov kapu mögüli passza Belovhoz került, akik bebombázta Howardnak (1-2). Öt perccel később újra egyenlített az USA, Larkint nem vették komolyan az orosz védők, váratlanul lőtt, meglepte Bobrovszkijt (2-2). Egy perccel később Murphy szabálytalankodott, ezt az oroszok góllal büntették, Dadonov korongot szerzett, Sipacsov és Guszev megugrottak, utóbbi fejezte be góllal az akciót (2-3). Másfél perc múlva megint egált mutatott az eredményjelző, az újabb orosz védelmi hibát Hayes használta ki (3-3).

A záró húsz percben folytatódott a pörgős csata, a 46. percben egy amerikai kapuvas után nem sokkal Lee odacsapott Barabanovnak, Oroszország emberelőnybe került. Az 5 a 4 elleni helyzetet nem használták ki, a harmad felénél pedig az oroszok is lőttek egy kapuvasat. Az 53. percben Kuznyecov támadás közben kiütötte ellenfele kezéből a botot, amiért büntetést kapott, az emberelőnyt pedig szinte azonnal kihasználta az USA Lee révén (4-3). Kuznyecov egy percen belül újra a büntetőpadon találta magát, az emberhátrányban Panarin kiugrott, Howard védett. A végjátékban Vasziljevszkij lekorcsolyázott, az oroszok nem tudtak felállni 6 az 5 ellen, Andronov elbotlott a palánk mellett, Nelson pedig betalált az üresen maradt kapuba (5-3). A végén Copp elszakította Tyelegin mezét, mindkét játékos kétperces büntetést kapott. Az USA 5-3-ra győzött, ezzel megnyerte a kölni csoportot, Oroszország a 2. helyen végzett. Előbbi együttes a párizsi csoport 4. helyezettjével, míg utóbbi a 3.-kal találkozik. Svédország visszacsúszott a csoport 3. helyére, a háromkoronásokra a párizsi csoportban 2. helyezett Svájc vár.

Hivatalos honlap
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2017. május 5., 16:15 Svédország?Oroszország 1-2 b.
2017. május 5., 16:15 Finnország?Fehéroroszország 3-2
2017. május 5., 20:15 USA?Németország 1-2
2017. május 5., 20:15 Csehország?Kanada 1-4
2017. május 6., 12:15 Lettország?Dánia 3-0
2017. május 6., 12:15 Svájc?Szlovénia 5-4 b.
2017. május 6., 16:15 Szlovákia?Olaszország 3-2 h.
2017. május 6., 16:15 Fehéroroszország?Csehország 1-6
2017. május 6., 20:15 Németország?Svédország 2-7
2017. május 6., 20:15 Norvégia?Franciaország 3-2
2017. május 7., 12:15 Olaszország?Oroszország 1-10
2017. május 7., 12:15 Szlovénia?Kanada 2-7
2017. május 7., 16:15 USA?Dánia 7-2
2017. május 7., 16:15 Finnország?Franciaország 1-5
2017. május 7., 20:15 Lettország?Szlovákia 3-1
2017. május 7., 20:15 Norvégia?Svájc 0-3
2017. május 8., 16:15 Németország?Oroszország 3-6
2017. május 8., 16:15 Fehéroroszország?Kanada 0-6
2017. május 8., 20:15 USA?Svédország 4-3
2017. május 8., 20:15 Finnország?Csehország 3-4 b.
2017. május 9., 16:15 Olaszország?Lettország 1-2
2017. május 9., 16:15 Szlovénia?Norvégia 1-5
2017. május 9., 20:15 Szlovákia?Dánia 3-4 b.
2017. május 9., 20:15 Svájc?Franciaország 3-4 b.
2017. május 10., 16:15 USA?Olaszország 3-0
2017. május 10., 16:15 Svájc?Fehéroroszország 3-0
2017. május 10., 20:15 Szlovákia?Németország 2-3 b.
2017. május 10., 20:15 Finnország?Szlovénia 5-2
2017. május 11., 16:15 Oroszország?Dánia 3-0
2017. május 11., 16:15 Csehország?Norvégia 1-0 h.
2017. május 11., 20:15 Svédország?Lettország 2-0
2017. május 11., 20:15 Kanada?Franciaország 3-2
2017. május 12., 16:15 Svédország?Olaszország 8-1
2017. május 12., 16:15 Csehország?Szlovénia 5-1
2017. május 12., 20:15 Dánia?Németország 3-2 h.
2017. május 12., 20:15 Franciaország?Fehéroroszország 4-3 b.
2017. május 13., 12:15 Lettország?USA 3-5
2017. május 13., 12:15 Norvégia?Finnország 2-3 h.
2017. május 13., 16:15 Oroszország?Szlovákia 6-0
2017. május 13., 16:15 Szlovénia?Fehéroroszország 2-5
2017. május 13., 20:15 Olaszország?Németország 1-4
2017. május 13., 20:15 Kanada?Svájc 2-3 h.
2017. május 14., 16:15 Szlovákia?USA 1-6
2017. május 14., 16:15 Franciaország?Csehország 2-5
2017. május 14., 20:15 Dánia?Svédország 2-4
2017. május 14., 20:15 Svájc?Finnország 2-3 h.
2017. május 15., 16:15 Dánia?Olaszország 2-0
2017. május 15., 16:15 Kanada?Norvégia 5-0
2017. május 15., 20:15 Oroszország?Lettország 5-0
2017. május 15., 20:15 Franciaország?Szlovénia 4-1
2017. május 16., 12:15 Svédország?Szlovákia 4-2
2017. május 16., 12:15 Fehéroroszország?Norvégia 4-3
2017. május 16., 16:15 Oroszország?USA 3-5
2017. május 16., 16:15 Csehország?Svájc 1-3
2017. május 16., 20:15 Németország?Lettország Sport 2 (élő)
2017. május 16., 20:15 Kanada?Finnország
2017. május 18., 16:15 negyeddöntő Sport 1 (élő)
2017. május 18., 16:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2017. május 18., 20:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2017. május 18., 20:15 negyeddöntő Sport 1 (23:30)
2017. május 20., 15:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2017. május 20., 19:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2017. május 21., 16:15 bronzmérkőzés Sport 2 (élő)
2017. május 21., 20:45 döntő C8 (élő), Sport 2 (22:00)

További lehetőségek a vb megtekintésére:

CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum