Finnország?Svájc 3-2

   

A finnek többek között egy kapuscserének köszönhetően hosszabbításban legyűrték a svájciakat, így pedig mindkét együttes hatalmas lépést tett a negyeddöntő felé.

Már a meccs elejétől érződött, mindkét csapat számára nagy téttel bír a találkozó, nagy tempót diktáltak a felek. Finnország a 3. percben emberelőnybe került, ami nagyon rosszul sült el számukra, ugyanis a büntetőpadról visszatérő Richard Herzognak passzolt, aki egy szép csel után bevágta a korongot a lepkés kesztyű mellett (1-0). A harmad közepén Hollenstein előtt adódott nagy lehetőség, a kaput megkerülve akarta behúzni ki a korongot Korpisalónak, de a finn hálóőr odaért mamuttal. A 11. percben kétgólosra nőtt a svájci előny, a finnek nem tudtak felszabadítani, Genazzi pedig egy bombagólt vert (2-0). Marjamaki kapust cserélt, Korpisalo helyét Sateri vette át. A KHL-es hálóőr egyből a mély vízben találta magát, két perc múlva többek között egy 40 másodperces kettős emberhátrányban kellett tartást adnia csapatának. A 19. percben Ambühl keményen leütközte Kukkonent, a svájci játékos fejre irányuló támadásért 2+10 perces büntetést kapott. A finnek kihasználták az előnyt, Hietanen lőtte be közelről a pakkot (2-1).

A középső játékrész elején Finnország akarata érvényesült, a svájciakon némileg kijött a Kanada elleni szombat esti mérkőzés fáradtsága. A találkozó felénél Pihlström gáncsolt, Svájc kihagyta az előnyt. A kiegészülés után nem sokkal Malgin és Honka összeakaszkodtak, a játékvezetők elejét vették az agressziónak és 2-2 perccel jutalmazták őket, így 4 a 4 ellen zajlott a játék. A finnek hiába játszottak jobban, nem jött össze nekik az egyenlítés a középső húsz percben.

A harmadik harmadban a finnek hajtottak az egyenlítésért, a svájciak az ellentámadásokra építkeztek. A 44. percben Jani Lajunen a kék vonalnál szabálytalankodott, Svájc emberelőnybe került, de nem tudtak érdemben felállni 5 a 4 ellen. Egy perccel a kiegészülés után Finnország került előnybe, a korongjáratás végén Ville Lajunen kék vonalas bombájába Rantanen beleért (2-2). A rendes játékidő utolsó 12 percének így döntetlen állással vágtak neki a felek. Az 52. percben Richard szabálytalankodott, a svájciak kibekkelték a hátrányt. Három perccel a vége előtt Finnország csúnyán elcserélte magát, Svájc nem élt a lehetőséggel.

Hosszabbításra került sor, amiből a finnek jöttek ki jobban. Savinainen fonákkal hátrahagyta a korongot Filppulának, aki betört Genoni kapuja elé és belőtte a győztes gólt. Finnország 3-2-re győzött, ezzel 11 pontos, míg Svájc 12 ponttal áll. Mindkét csapat játék nélkül juthat negyeddöntőbe, ugyanis ha Norvégia hétfő délután nem szerez pontot Kanada ellen, akkor a finnek és a svájciak is bejutnak a legjobb 8 közé.

Hivatalos honlap
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2017. május 5., 16:15 Svédország?Oroszország 1-2 b.
2017. május 5., 16:15 Finnország?Fehéroroszország 3-2
2017. május 5., 20:15 USA?Németország 1-2
2017. május 5., 20:15 Csehország?Kanada 1-4
2017. május 6., 12:15 Lettország?Dánia 3-0
2017. május 6., 12:15 Svájc?Szlovénia 5-4 b.
2017. május 6., 16:15 Szlovákia?Olaszország 3-2 h.
2017. május 6., 16:15 Fehéroroszország?Csehország 1-6
2017. május 6., 20:15 Németország?Svédország 2-7
2017. május 6., 20:15 Norvégia?Franciaország 3-2
2017. május 7., 12:15 Olaszország?Oroszország 1-10
2017. május 7., 12:15 Szlovénia?Kanada 2-7
2017. május 7., 16:15 USA?Dánia 7-2
2017. május 7., 16:15 Finnország?Franciaország 1-5
2017. május 7., 20:15 Lettország?Szlovákia 3-1
2017. május 7., 20:15 Norvégia?Svájc 0-3
2017. május 8., 16:15 Németország?Oroszország 3-6
2017. május 8., 16:15 Fehéroroszország?Kanada 0-6
2017. május 8., 20:15 USA?Svédország 4-3
2017. május 8., 20:15 Finnország?Csehország 3-4 b.
2017. május 9., 16:15 Olaszország?Lettország 1-2
2017. május 9., 16:15 Szlovénia?Norvégia 1-5
2017. május 9., 20:15 Szlovákia?Dánia 3-4 b.
2017. május 9., 20:15 Svájc?Franciaország 3-4 b.
2017. május 10., 16:15 USA?Olaszország 3-0
2017. május 10., 16:15 Svájc?Fehéroroszország 3-0
2017. május 10., 20:15 Szlovákia?Németország 2-3 b.
2017. május 10., 20:15 Finnország?Szlovénia 5-2
2017. május 11., 16:15 Oroszország?Dánia 3-0
2017. május 11., 16:15 Csehország?Norvégia 1-0 h.
2017. május 11., 20:15 Svédország?Lettország 2-0
2017. május 11., 20:15 Kanada?Franciaország 3-2
2017. május 12., 16:15 Svédország?Olaszország 8-1
2017. május 12., 16:15 Csehország?Szlovénia 5-1
2017. május 12., 20:15 Dánia?Németország 3-2 h.
2017. május 12., 20:15 Franciaország?Fehéroroszország 4-3 b.
2017. május 13., 12:15 Lettország?USA 3-5
2017. május 13., 12:15 Norvégia?Finnország 2-3 h.
2017. május 13., 16:15 Oroszország?Szlovákia 6-0
2017. május 13., 16:15 Szlovénia?Fehéroroszország 2-5
2017. május 13., 20:15 Olaszország?Németország 1-4
2017. május 13., 20:15 Kanada?Svájc 2-3 h.
2017. május 14., 16:15 Szlovákia?USA 1-6
2017. május 14., 16:15 Franciaország?Csehország 2-5
2017. május 14., 20:15 Dánia?Svédország 2-4
2017. május 14., 20:15 Svájc?Finnország 2-3 h.
2017. május 15., 16:15 Dánia?Olaszország
2017. május 15., 16:15 Kanada?Norvégia Sport 2 (élő)
2017. május 15., 20:15 Oroszország?Lettország Sport 2 (élő)
2017. május 15., 20:15 Franciaország?Szlovénia
2017. május 16., 12:15 Svédország?Szlovákia Sport 1 (élő)
2017. május 16., 12:15 Fehéroroszország?Norvégia
2017. május 16., 16:15 Oroszország?USA Sport 2 (élő)
2017. május 16., 16:15 Csehország?Svájc
2017. május 16., 20:15 Németország?Lettország
2017. május 16., 20:15 Kanada?Finnország Sport 2 (élő)
2017. május 18., 16:15 negyeddöntő Sport 1 (élő)
2017. május 18., 16:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2017. május 18., 20:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2017. május 18., 20:15 negyeddöntő Sport 1 (23:30)
2017. május 20., 15:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2017. május 20., 19:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2017. május 21., 16:15 bronzmérkőzés Sport 2 (élő)
2017. május 21., 20:45 döntő Sport 1 (élő)

További lehetőségek a vb megtekintésére:

CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum