Nem ott fogok állni, ahol megszoktak az emberek

A rendszert működőképessé tenni, ez lett a feladatom ? mondja a múlt héten leköszönt Ocskay Gábor. A Volán távozó első emberével érintettük a múltat is, de elsősorban a jelenről és a jövőről beszélgettünk. 

A hokipápa nem távozott a sportágból, de hátrébb lépett. A fehér füst azonnal felszállt, hiszen kész volt a forgatókönyv, a váltás előkészítetten működött. Az új klubmodellt elfogadta a város és a csapat is, hamarosan bejelentik az új székesfehérvári jégkorongklub megalakítását, és munkába áll a háromfős vezetés. Ocskay Gábor szaktanácsadó lesz.

Ocskay 1964-ben kezdett jégkorongozni a KSI-ben. Felnőttként a Bp. Volánban játszott, 25 éves korában, 1975-ben egy mérkőzésen összeszedett gerincsérülés miatt hagyta abba a versenyszerű hokit. A sportirodára került, vezette a csapatot, majd Grosics Gyula klubelnök javaslatára vitte le a szakosztályt Székesfehérvárra 1977-ben. A történet onnan jól ismert, edzőként felnevelte a magyar jégkorong-történelem két korszakos játékosát, ifj. Ocskay Gábort és Palkovics Krisztiánt, klubvezetőként felépítette Magyarország legjobb csapatát, amely zsinórban tízszer lett magyar bajnok, háromszor rendezett nemzetközi kupadöntőt, tíz éve az EBEL-ben is versenyez. A nyitott pályából fedett pálya lett, majd két fedett pálya, és hamarosan elkészül hazánk legnagyobb jégkorongos csarnoka, a több mint hatezer fős Alba Aréna.

Az utolsó szezonok ugyanakkor nem sikerültek jól, a Raktár utcából származó értékelés szerint a legutóbbi tragikusnak nevezhető, de úgy tűnik, a hokihorizont nem szűkül Székesfehérváron. Ellenkezőleg: tágul.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Megkönnyebbült, amikor kimondta, hogy vége?

Az a nyomasztó teher, ami évek óta rajtam volt, megszűnt létezni. Ez jó érzés, régen vágytam erre a megkönnyebbülésre. Nem nevezett ki engem senki, csak ez így alakult az évek folyamán. Szép sorban rám kerültek a feladatok, mint a szamárra a fül. A működőképesség megteremtése és az irányítás jó része az én felelősségem volt, hogy ne legyen beborulás. De az öltözőfelújításoktól a jégidő beosztásáig és ellenőrzéséig minden hozzám került végül. Az egész 10 éves EBEL-sztori külön fejezet, de annak az utolsó 4-5 éve már gazdaságilag is szinte kezelhetetlenül nehézzé vált. Ez a néhány év azért érdekes, mert a tao belépésével egyidejűleg intenzív szponzorációcsökkenés következett be.

De a tao pótolta a lyukakat, vagy mégsem?

Nekünk mindig bepótolta valaki, vagy valami történt. De ez már annyi nyugalomra nem adott okot, mint korábban. Egy hónapból két hét a frusztráltság időszaka volt mindig. Nyolcadikától huszadikáig, tehát amikor adó-, tb- és áfa-befizetés volt. Ezek a határidők szörnyűséges napok voltak, még akkor is, ha mindig történtek csodák, és valahogy befizettük. Az EBEL előtti években sokszor előfordult, hogy hónapokkal tartoztunk játékosoknak, még a Pat Cortina-időszakban is. De soha nem volt tűz belőle, fenyegetőzés vagy ilyesmi. Megértette mindenki, de ez akkor azért jobban beleillett a magyar sportba, így ment mindenhol. Most ez megváltozott, és a gazdasági racionalitások mentén teljesen természetes lett, hogy ha egy menedzserrel aláírunk egy szerződést, abban van egy dátum, és azt tartani kell. Gazdasági vonalon egyetlen pozitívum van ebből a szezonból, hogy egy napot nem csúsztunk a kifizetésekkel.

Említette, hogy kezelhetetlenné váltak a pénzügyek. Mi volt ennek az oka?

Ez az időszak rettenetesen lemerített. Sok nehézség  volt itt az utóbbi 15-20 évben, de a legutóbbi 3-4 év finanszírozási szempontból különösen nehéz volt. És pont ebben az időszakban a szponzorok mellett az anyacég támogatását is elvesztettük. Az EBEL és a MOL Liga-csapat 700-800 milliós költségvetésében gyakorlatilag nem látszik a Volántól érkező összeg. A fő bástya a város, hogy élünk és működünk, neki köszönhető. Reméljük, hogy az utódoknak könnyebb lesz, és megjelenik majd az a szponzor, akire az egész sportág évek óta nagyon vár, és aki másik három látványsportágban már megjelent. Bevallom férfiasan, a végére felőrölt a munkámnak ez a része. 1992/93 óta az edzősködést már háttérbe szorítottam, az utóbbi 20-22 évben már főleg ezt a tevékenységet végeztem. Mindegy a titulus, nevezhetünk menedzsernek vagy pénzszerzőnek akár. A rendszert működőképessé tenni, ez lett a feladatom. Úgy láttam, akkor tudok segíteni még többet, ha magamnál jobb edzőket hozok, és megteremtem számukra a munkafeltételeket.

Csalódás volt az utolsó szezon?

Igen, mindenképpen. Ami január-februárban történt, az vérlázító. Nem tudom megfejteni az okát, az utolsó ilyen sorozatunk az első EBEL-évben volt, de az nem szétesés volt, mint a mostani. A Dornbirn-meccs alatt legszívesebben elmentem volna a mezőgazdasági boltba, és vettem volna egy ásd el magad felszerelést, annyira szégyelltem magam. Az az igazság, hogy idén felháborító teljesítmények voltak a csapatunkban. Kaptak tőlem a játékosok az öltözőben, de nem eleget. Idén már nem akartam úgy rugdalózni, mint fénykoromban, mert én már kifelé megyek innen, és ahogy mondtam is, azért volt részem az idei rossz szereplésben.

Ha sikeresebb lett volna ez a szezon, akkor maradt volna még néhány évet?

Nem, ezt én belül három éve eldöntöttem, de a környezetemnek is jeleztem évekkel ezelőtt. Az lett volna a meglepetés, ha ezt nem lépem meg. Jubileumhoz kötöttem a lelépést. A 65-öt betöltöttem, tavaly elmentem nyugdíjba, 46 évig volt egy munkahelyem, a mostani volt a 40. szezonom Székesfehérváron. A tb-nél pillanatok alatt mindent megtaláltak, és csodálkoztak, hogy ilyen fehér holló nincs is, mert mindenkinek hónapokat kell várnia, mire minden adatot összevadásznak róla. Mentálisan és fizikálisan is úgy érzem, hogy a teljesítőképességem csúcsán túl vagyok. Nekem már az a görbe jön, ami lefelé megy. Úgy látom, hogy a Szélig Viktor, Fekti István, Palkovics Krisztián trió kiválóan alkalmas arra, hogy továbbvigye, sőt az eddigieknél magasabbra emelje az egyesület szakmai munkáját. Gál Péter lesz az új klub elnöke, ő is meg fogja tudni oldani azt a feladatot, amit részben tőlem átvesz. Jó kezekben van a Fehérvár AV19 jövője. Tud ez a sztori továbbmenni, nyugodtan hátraléphetek. Március 20-án meghívom az elmúlt húsz év összes támogatóját búcsúzásképpen. Ott lesz mindenki, aki valaha mellettünk volt, és felvázolom nekik, hogy hogyan megy tovább a történet.

Marad a háttérben?

Nem akarok a nyakukon ülni, mindenre figyelni, mindenbe beleszólni. Most a tíz év leggyengébb EBEL-szezonja után vagyunk, kellenek korrekciós lépések, ez teljesen egyértelmű. Március eleje van, most lehet vetni, aztán az új szezonban, remélem, aratunk. Az új menedzsment könnyebb helyzetben van, ami egy kicsit férgesebb, arra könnyebben fognak nemet mondani. Nekem ez már nehezebben ment az utóbbi időben. Sokan keménykezű vezetőnek tartanak, de sokszor nagyon nehezen, a kelleténél több szempontot figyelembe véve hoztam meg személyi döntéseket. Anno mindenről egyedül döntöttem, de éppen ezért az utóbbi években a döntések nagyon nagy részét, 90%-át már nem egyedül hoztam meg.

Honnan merítette azt az erőt 2009-ben, aminek köszönhetően folytatni tudta a munkát?

Az ténykérdés, hogy Gábor fiam tragédiája után volt egy olyan időszak, amikor megkértem nagyon sok barátomat és a szponzorokat, hogy egy kicsit többet segítsenek nekem. Nem anyagilag, hanem mindenféle szempontból. Lelkileg elsősorban. Időt kértem, hogy visszaépítsem magam arra a szintre, hogy ezt a munkát tovább tudjam folytatni, mert tudtam, hogy csinálnom kell. Nem volt kérdés bennem, tudtam, hogy Gábor is azt akarná, odafentről is azt várja tőlem, hogy folytassam nélküle is. Persze volt egy olyan kritikus év, amit senkinek nem kívánok. Az a seb, a bennem lévő dac és a bizonyítási vágy motivált. Sok kritika ért korábban, hogy az Ocskay csak azért csinálja ezt az egészet, hogy a fiát építse. Akik ilyeneket mondtak, elgondolkozhatnak utólag.

Mi motiválta?

A folyamatos munka. Azért minden évben értünk el olyan eredményeket, sikereket, amikre büszkék lehettünk, és mindig voltak impulzusok, amik kellenek egy embernek a továbbmenetelhez. Mindig előre szerettem menni, de ez nagyon sokszor menekülés volt. Főleg a gazdasági részt tekintve. De ahhoz, hogy eredmények legyenek, nem választhattunk más utat. Közös öröme a magyar jégkorongnak, hogy tíz év alatt kétszer voltunk A csoportban, és csodálatos világbajnokságokat rendeztünk az Arénában, az olaszokkal és a kazahokkal játszott meccseket soha nem felejtjük el. Nagyon klassz élmények is voltak az utolsó időszakban. Motivációból tehát sosem volt hiány.

Az utolsó 3-4 év nehézségeivel együtt is megérte ezeket az évtizedeket végigcsinálni?

Mindenképpen. Ha eszébe jut az embernek, ahogy ott ugrált 2015-ben Krakkóban, amikor Szirányi Bence kiemelése góllá vált. Ezek az emlékek az embernek örökké megmaradnak. A sportot szerető, a sportban élő embereknek az ilyen apró élmények nagyon fontosak, a továbbiakhoz is.

Jól érzem, hogy ez a játék még mindig a szenvedélye?

Persze. És az előbb említett dolgok is kellenek ahhoz, hogy ma kimenjek egy Volán?MAC juniormeccsre, vagy tegnap megnézzem az U18-as csapatunkat a Csíkszereda ellen. Ez annyiban fog változni, hogy mostantól nem ott fogok állni a meccseken, ahol megszoktak az emberek az elmúlt húsz évben. Pont azért nem, hogy ne az legyen, hogy az Öreg szelleme ugyanúgy ott van, és minden ugyanúgy megy tovább. Remélem, hogy fizikálisan még sokáig ki tudok menni saját erőmből, és ha igénylik a segítségemet a fiatalok és az új vezetés, akkor szívesen adok tanácsot.

Azt jól láttam, hogy a MOL-meccseket már eddig sem az EBEL-ben megszokott helyéről nézte?

A MOL Ligát a kispadok fölötti bokszokból szoktam nézni. Ahogy mondtam, most már az EBEL-t is valahonnan onnan fogom. Muszáj elmennem az eddigi helyemről, akármennyire is ott szeretek a legjobban állni. Mert már másik helyzet van. Még nem tudom, hol találom meg az új helyemet. De ez is nagyon érdekes, mert a jelenlegi szűk menedzsmentből mindenki más helyről és külön-külön nézi a meccseket. Fekti István a tv-kameráknál, Palkovics Krisztián a kispadon áll, Szélig Viktor még talán keresi a végleges helyét. Vele nagy szerencsénk van, hogy idejött hozzánk, és szerintem egy nagyon komoly alkotási fázisban van benne.

Hogyan telt Szélig Viktor első fehérvári szezonja?

Átvette a GM szerepét, végigjárta a klubokat, bemutatkozott mindenhol. Nagyon jól kommunikál, intelligens fiú, respektje van, komoly játékosmúlt áll mögötte, mindenki előtt van tekintélye. Évtizedes külföldi tapasztalattal rendelkezik, több nyelven kiválóan tárgyal, vezetői vénával megáldott srác. Nagyon szeretem őt, régóta szívesen láttam volna nálunk. Talán kevesen tudják, de 2007-ben úgy volt, hogy ideigazol, amikor indultunk az EBEL-ben. De akkor beesett a Briancon, és a külföldet választotta, ott is ragadt egy évtizedre.

Sokat nézi az utánpótlást. Az utóbbi években nem nőttek ki azok, akik pont per meccses átlagot tudnak csinálni, mint a régiek közül néhányan. Mikor lesz ilyen játékosunk az EBEL-ben újra?

Hát igen, ez nehéz ügy. Azt mondom, most egy ilyet látok. Van egy Erdély Csanádunk, aki potenciálisan ilyen játékos lehet. Úgy érzem, ő az egyetlen olyan játékosunk a magyarok közül, aki igazán piacképes lehet külföldön. Neki szerencsére élő szerződése van nálunk, csak nagyon extra ligákba kell elengedünk, például a KHL-be vagy a svéd élvonalba. Én is nagyon várom, hogy kik nőnek ki a következő években, mert egy csapat eladhatóságának nagyon fontos eleme, hogy kiemelkedő magyar játékosai legyenek. Ezen a kis helyen nem is tud úgy működni a dolog ? még ha lenne is rá forrás, de nincs ?, mint Innsbruckban vagy Bolzanóban, hogy 12-14 légióst igazolunk. Itthon nem fogadnák ezt el, nincs is értelme, és nem is kell ezt csinálnunk szerencsére. Az új menedzsmentnek ez az egyik legnehezebb feladata lesz. Reisz Áron játékát imádom, közönségkedvenccé vált, kíváncsian várom, hogy jövőre fel tud-e nőni ehhez a feladathoz, nagyon szurkolok neki. Idén is voltak olyanok Erdélyen kívül, akiktől hasonlót vártunk, de csalódnunk kellett többek teljesítményében is.

A saját utánpótlásból kit emelne ki?

Sok biztató és jó teljesítményt láttam a MOL Liga-csapatunkban játszó junioroktól vagy első éves felnőttektől. A csatároktól szerintem többen is megkapják majd a lehetőséget Benoit Laporte-tól a következő szezonban. Ha egyvalakit kell említenem, akkor Láday Tamást mondanám. Óriásit lépett előre ebben a szezonban. Persze bőven van még munka vele, sok vadhajtást kell levágni, de ha én lennék az edző, ezerrel ráfeküdnék a felépítésére. Nagy potenciált látok benne, de egyelőre kell neki támaszték. Ahogy annak idején Pat Cortina megbízható válogatott játékost faragott Svasznek Bencéből azzal, hogy Sille Tamás mellé rakta, ahol folyamatosan építgette, valami ilyesmire lenne szüksége Ládaynak is, és akkor viszonylag hamar a válogatott megbízható alapembere lehetne belőle.

Többször látni, hogy MOL Liga-mérkőzéseket is megnéz. Az ott játszó csapatokból ki tetszett a legjobban, akit el tudna képzelni magasabb színvonalú bajnokságban?

Elég egyértelmű, ha a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó játékost kell megneveznem az itthon játszó magyarok közül: Nagy Krisztián. Figyelem a játékát, a nyilatkozatait is, nagyon egyben van, összerakta magát. Mindig azt mondom, egy ilyen pali ne legyen az ellenfélnél, mert az baromi idegesítő. Nem titok, őt nagyon szívesen látnám a csapatunkban. Reisz Áront ugyanezért szeretem. Sajnos ő a MAC elleni elődöntőben a végére elfáradt, nem kapta meg a kellő segítséget ahhoz, hogy még többet tudjon hozzátenni. Még két játékos emelkedett ki. Ahogy évek óta, úgy idén is nagyon szerettem Vokla Roland játékát. Magosi Bálintot pedig emberileg és játékosként is sokra tartom. Egyelőre nem láttam másokat, akik már most segíteni tudnának az EBEL-csapatunkban. Vannak érdekes fiatalok, akiket érdeklődéssel figyelek a továbbiakban is. Például Sági Martin ígéretesen indult Miskolcon, még juniorkorú, bármi lehet belőle, ha még keményebben dolgozik, és nem elégszik meg azzal, amit eddig elért. Terbócs István a vb-keretnél is komolyabban szóba jöhet már idén, bár ez a sok honosítás nem könnyíti meg a magyar fiatalok dolgát.

Kulcskérdés, hogy egy tehetséges fiatal miként tud a felnőttcsapatba beépülni. Lát fejlődést a fiatalok körében e tekintetben?

Ahhoz, hogy stabil A csoportos válogatottunk legyen, évente legalább egy klasszisnak ki kellene nőnie, aki Európában elit bajnokságban alapemberré válik. Több Sebők, Hári és Galló kellene, és nagyon fontos, hogy a hátvédek között is legyenek meghatározó embereink. Hallom a fiatal szakembereinktől, hogy a mostani junior és ifi korosztályokból nagyobb merítési lehetőség lesz. Láttuk, hogy a juniorvébén sokan nagyon jól játszottak. De fontos, hogy ők érezzék, még többre kell törekedniük, ez nem elég. A juniorkeretnek a fele ifista volt, ez mindenféleképpen optimizmusra ad okot, de csak akkor ér valamit, ha lesz belőlük majd egy Ladányi, Vas, Palkovics, Tokaji vagy akár még sokkal jobb játékos. Nem csak a Volánba, a válogatottba is kellenek a vezéregyéniségek. Ezek most hiányoznak. A csapataink csak akkor lesznek igazán jók, ha van bennük néhány komoly és igazi vezéregyéniség.

Cél az, hogy magyar edző dolgozzon az EBEL-csapatunknál, vagy a válogatottnál?

Igen, mindenképpen. Nem vagyok jós, de nagyobb tétben mernék fogadni arra, hogy a következő szövetségi kapitány magyar lesz. Nem nehéz kitalálni, hogy ki, mert igazából egy jelölt van. És ez teljesen egyértelmű. Persze nem tudom, hogy mint potenciális jelölt, ezt elvállalná-e, mert nem biztos, hogy a szakmai fejlődésének ez lenne a legjobb útja. Neki klubszinten is lesz komoly bajnokságban megméretési esélye. A válogatottnál legfeljebb 2-3 hónap effektív munka van egy évben, és úgy látom, ő egy melós gyerek, nem feltétlenül vágyik erre. Vagy legalábbis még nem. De ezt majd ő eldönti, ha felteszik neki a kérdést. Ahogy ismerem, jó döntést fog hozni.

Mondjuk ki, Majoross Gergelyre gondol. Látni fogjuk őt az EBEL-ben is dolgozni?

Nem titok, azt mondtam a páromnak, bármiben fogadok arra, hogy egyszer EBEL-edző lesz belőle. Vagy nálunk, vagy másik magyar csapatnál. Szakmailag kiváló, nagyon jó pszichológus. Egyelőre egyedül őt látom erre alkalmasnak. De lesznek mások is, ha a szapporói csapatot végignézzük, szinte mindenki edző vagy vezető. Meglátjuk, kiben mennyi ambíció van. Nem véletlen, hogy Mogyi is ebbe a nagy medencébe ugrott bele. Komoly egyéniség, sokat tanult az edzőitől, intelligens, tudja kezelni, hogy adott esetben olyanokat dirigál, akikkel még együtt játszott. Ezek azok a tulajdonságok, képességek, amiket iskolapadban nem lehet megtanulni, nincs közük a végzettséghez. Be kell menni az öltözőbe, ahol ott van 22-30 pali, és velük el kell fogadtatnia magát az embernek. Piszok nehéz világ ez, aki még nem próbálta, nem biztos, hogy el tudja képzelni. Megvannak az apró titkai annak, hogy a játékosok az első lépésben elfogadnak-e egy edzőt. Ehhez vezetői véna kell, ha az nincs meg, akkor megfeszülhet az illető. Elfogult vagyok Majoross Gergellyel ? és nem csak vele ?, nagyon tetszenek a nyilatkozatai is, azok is szinte egytől egyig a tudatosságot tükrözik. Az is nagyon szimpatikus nekem, hogy a MAC csapatilag nagyon jól össze van rakva. Kívülről úgy látszik, rend van belül. Egy ellenfélnek ez nem túl jó érzés, amikor ilyen csapat ellen küzd. Az is Majoross Gergelyt dicséri, hogy ez annak ellenére van így, hogy baromi nehéz emberek is vannak a keretben. Ő tudja őket kezelni, működik a sztori.

Szokott MOL Liga-meccseket nézni a tévében akkor is, ha nem a Volán játszik?

Igen, szinte mindet megnézem.

Hogy nézi a meccseket, esetleg belül drukkol valakinek, vagy szakmai szemmel?

Általában nagyon higgadtan tudok meccset nézni. Amikor elmegyek a Tüskecsarnokba vagy Újpestre, vagy amikor itthon vagyok, akkor is egyedül szeretem nézni. Valahogy ez így bennem van. Hazai pályán egy utánpótlásmeccset sem szeretek sok ember közül nézni, mert jobban megszoktam az elmúlt évtizedekben, hogy az élményeket magamban dolgozom fel. És nem is akarom végigkommunikálni a mérkőzéseket. Kimondottan idegesít is, ha valaki folyamatosan kommentál egy meccset mellettem. Nem érdekel, hogy szerinte ki a hülye, a bíró mikor hibázik, az edző miért nem kér időt, meg ezek a szokásos megmondások kimondottan zavarnak.

Összességében hogy értékeli azt, ami a MOL Ligában történik?

Jó hogy van hét ilyen csapatunk. Itthon nagyon sok meccset láttam, voltak benne gyengébbek is. De kiegyensúlyozott a bajnokság, ami a szurkolók számára vonzóbbá teszi. A folyamatok nem rosszak, az egyedüli csalódást az jelenti, hogy a nézőszám nem nő olyan mértékben, ahogy kéne.

Az utánpótlást általában miként látja?

Jó a Vasas, az Újpest, a MAC és a Fehérvár, és Debrecenben is van egy-egy korosztály. Sajnos vannak, akik két fedett pályával sem tudnak négy közé kerülni a korosztályos bajnokságokban. Látok olyan műhelyeket, amelyekből rendszeresen kerülnek ki jó játékosok, és vannak kisebb bázisok, ahol nagyon komoly és elhivatott szakmai munka folyik. Önmagában nem elég, hogy sok helyen van ma már jégpálya, bár igaz, hogy egy-egy tehetség szinte minden csapatból kikerül. Az a fontos, hogy javuljon a minőségi műhelyek aránya, mert minél több helyen végzünk komoly utánpótlás-nevelést, annál jobb lesz a jégkorongunk és a válogatottunk.

Az első telt házas Alba arénás mérkőzésre hogy készül?

Először is szeretnék ott lenni. Úgy tudom, kiemelt kormányberuházássá nyilvánították, ez felgyorsít sok mindent, állítólag 2019-re kész lehet az épület. Nagyon szeretnék ott üldögélni egy széken, és megnézni azt a csapatot, ami most elkezd épülni. Az a lényeg, hogy legyen annyi egészség, hogy ki tudjak menni mindenféle meccsekre. Mert az még hiányzik. Az utazás már nem. Dornbirnba most nem szívesen indulnék el.

Ha már nem a pálya mellett áll majd, a dohányzás nem fog hiányozni?

Erre már gondoltam. Ez az egyetlen káros szenvedélyem, amit eldobnék. Komoly cél és feladat ez, nem tudom, sikerül-e. Egyszer már leszoktam, de Gábor tragédiája napján újra rágyújtottam. Akkor azt sem tudtam, mit csinálok, de azóta nagyon intenzív tevékenységem ez, és tudom, hogy nem jó. Remélem, ez az örömteli arénaavatás segít majd megoldani ezt a problémát.

A kijevi világbajnokságra elutazik?

Nem, nem hiszem. Számomra lassan véget ér ez a szezon. Majd valamelyik MOL Liga-döntő meccsre azért kimegyek. Ezek az elődöntők egyelőre nem nagyon csábítóak.

Nyugdíjasként mi változott az életében?

Nyugodtabban telnek a napjaim. Lesz egy-két nap a héten, amikor el tudok menni teniszezni. Nem fordul elő többet olyan, mint február közepén, amikor mentünk volna színházba, hónapok óta megvolt a jegyünk, de én nem lehettem ott végül, csak a családom, mert Dornbirn-meccs volt. A tévébe egész évben már csak Szélig Viktor ment, most az M4 személyesen engem hívott, a lemondás miatt. Talán először életemben azt kértem, tegyük át egy nappal, mert a kisfiammal a Papp László Arénába mentünk családilag egy fantasztikus hegedűs lány koncertjére. A kisfiam imádja a zenét, igazi zeneőrült. Hetente négyszer megy zeneiskolába délután, mostantól el fogom tudni vinni, aztán hazaviszem. Ilyen nem fordult elő még, nézett is rám nagy szemekkel, amikor mondtam neki. Ezeket a dolgokat fogom előtérbe helyezni most. Eddig a hoki nekem nonstop feladat volt, nem fért bele más a napjaimba, arról nem beszélve, hogy hétvégén is mindig volt valami. A pálya beosztásától, annak ellenőrzésétől kezdve minden rajtam volt. A lányom két gyermekéért is el fogok menni az iskolába és az óvodába, de most azt sem tudnám megmondani, hogy melyikbe járnak. Az iskolás unokám jégkorongozik, és igazán tehetséges, ezentúl az edzéseire és a meccseire is tudok majd járni. Ha ezeket mind elvégeztem, akkor nagyon jóleső érzéssel beülök majd egy jó Fehérvár-meccsre. Remélem, még 10-15 évig megtehetem ezt.