Utánpótlás Vasárnap gyerek-világbajnokság Dunaújvárosban

   

A magyarországi utánpótlás-fejlesztési programokat fűzheti össze a Hungary Talent, amely minden gyermek számára egész éves fejlődési lehetőséget kínál. A gyerek-vb egy projekt a sok közül.

Egy ország jégkorongsportjának egyik legfontosabb szegmense a legkisebbeké, ezen múlik, hogy mekkora számban és milyen minőségben kerülnek be a rendszerbe a gyerekek, milyen kvalitású tehetségekkel lehet dolgozni a továbbiakban. Ráadásul az első találkozáskor a jéggel, a koronggal és a hokiütővel ? vagyis a hoki alapjainak elsajátításakor ? döntő fontosságú, hogy hozzáértő szakemberek irányítása mellett folyjon a munka. Ugyanakkor ez az a korosztály is, amelyet talán a legnehezebb fejleszteni. Részint a szétaprózottság miatt ? az ország számos pontján folyik jégkorongos képzés ?, részint mert a legfiatalabb életkorban nem az eredmény a legfontosabb, hanem a sportág szeretete és az alapok minél biztosabb és magasabb színvonalú elsajátítása.

Mindez hamarosan elég vagány új öltözetet kaphat. Olyan rendszer épül ugyanis, amely egész évben páratlan élményeket kínál a korosztálynak. Az ötlet szülőatyja egy hazánkban közel 15 éve dolgozó szlovák szakember, akit a sportág szeretete hajt arra, hogy a legkülönbözőbb feladatokban próbálja ki magát: ő a DAB utánpótlásának koordinátora és az egyik legjobb Magyarországon dolgozó játékvezető. Az utóbbi időben olyan nemzetközi utánpótlástornák szervezésével is foglalkozik, mint a Santa Claus Cup vagy a Steel Bulls Cup. Tavaly egészült ez ki a gyerek-világbajnoksággal, ami az U10-es korosztály számára kínál egyedülálló lehetőséget egy nagy közös tornára, klubtól függetlenül mindenki számára. Ezek a sporadikus események álltak idén össze rendszerré, egészültek ki új elemekkel, és máris megvannak a tervek, hogy a jövőben milyen irányokban fejlesztik tovább.

gyerekvbcsoport

Persze az egyéni ötletek nagyon fontosak, de mit sem értek volna a Magyar Jégkorong Szövetség támogatása nélkül. A magyar jégkorong legfontosabb szervezete pedig áldását adta a Hungary Talent programra. ?A koncepciónak az a lényege, hogy egész szezonon átívelően kreatív környezetet teremtsünk, ahol a gyerekek új közegben új kihívásokkal szembesülnek, új típusú feladatokat oldanak meg, így fejlődnek. Mivel utánpótlásról van szó, ezért a rendszert elég egyszer felállítani, onnantól már ?csak? működtetni kell, a gyerekek pedig folyamatosan cserélődnének? ? mondta erről blogunknak Vladimir Babic, ötletgazda és főszervező. Babic azt is elmesélte, hogy a szövetség a kezdetek óta segítőkész partner: “A szövetség szakmai bizottsága áldását adta a gyerek-világbajnokság gondolatára, míg a Hungary Talent ötletével megkerestem Kovács Zoltán főtitkárt, aki Glen Williamsonhoz irányított. Neki nagyon tetszett az ötlet, a kezdetektől nyitott volt. Elmondta, hogy már hiányolta az ilyen jellegű kezdeményezést az U12-es és az az alatti korosztályokban. Kanadában nagyon népszerűek a különböző szelektek, ott nyilván a legjobbak játszanak a legjobbak ellen a különböző korosztályokban.”

A magyar programnak jelenleg hét lába van: a már említett két nemzetközi utánpótlástorna, az U10-eseknek szóló gyerek-világbajnokság a nagy népszerűség miatt idén kiegészül az U12-es korosztálynak szervezett ugyanilyen lebonyolítású tornával. Mindkettő Dunaújvárosban lesz, az U12-es április 22?23-án, az U10-es március 5-én. Szlovénia helyett Magyarország szerepel ezen, a többiek megegyeznek a felnőtt vb mezőnyével.

A Hungary Select sem teljesen új elem, tavaly indult először, de idén integrálták a rendszerbe. A projekt lényege, hogy a magyar U9?U12-ese legtehetségesebb játékosainak olyan további fejlődési lehetőséget biztosítson, ami ebben a korosztályban egyedülálló. Ezekből a játékosokból alakult meg a Hungary Select Team, amellyel külföldi, kifejezetten select csapatoknak szervezett tornákon vesznek részt. Az első ilyen megméretés tavaly az AAA World Hockey Talent Tournament volt Csehországban. Az U9-es és az U10-es korosztály is a harmadik helyen végzett ? előbbiek tíz, utóbbiak nyolccsapatos mezőnyben.

altis resort

A Europe Summer Campet viszont idén rendezik először. Babic elmondása szerint megtervezésekor a szlovák és cseh edzőtáborok voltak a minták. Mivel Magyarországon e két országhoz képest más a sportág helyzete, így ebben az esetben a minőség és a kedvező árfekvés optimális kombinációjának megtalálása volt a cél. A helyszín a Kárpátok északi vonulata, itt fekszik az Altis Hotel, amely festői környezetben kínál ideális felkészülést, nyáron KHL-es csapatok által is kedvelt edzőtáborozási helyszín. Kétszer egy hetet készülhetnek itt a jelentkezők, minden héten két csoportnyi gyermeket tudnak fogadni, a 8-17 éves közötti korosztályban, egy csoport 24 főből áll. A négy csoport mindegyikének lesz dedikált vezetőedzője, aki mellett két asszisztedző dolgozik. A négy vezetőedzőből egy lesz magyar, idén a válogatott egykori gólerős csatárát, Peterdi Imrét sikerült megnyerni a feladatnak. Mellette lesz egy szlovák vezetőedző, az ő neve is ismert: Milos Paulovic közel három évtizede foglalkozik utánpótlással, minden korcsoportban tudja, milyen fejlesztésre van a legnagyobb szükség. Melléjük hívnának meg még egy svéd és egy finn edzőt. Munkájukat másodedzők segítik, a kapusokkal természetesen külön foglalkoznak.

Bővebb információ minden programról elérhető a honlapon.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 3., péntek
EL 14:00 FHABJA 0-4VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 2-3 BVÉGE
EL 18:30 DEBUTE 4-1VÉGE
EL 18:30 MISFTC 2-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSKAC 3-4VÉGE
február 4., szombat
AL 14:00 SZGWRM TÖRÖLVE
AL 16:00 ASPDBF 6-3VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 2-4VÉGE
AL 21:00 IKOETO 5-14VÉGE
február 5., vasárnap
EL 16:00 FHAFTC 1-3VÉGE
EL 17:30 DEBMIS 1-5VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:40 BJAUTE 4-3 HVÉGE
ICEHL 18:00 PUSAVS 0-1 BVÉGE
február 7., kedd
NŐI 20:00 HUNSVK 7-6ÉLŐ
február 8., szerda
EL 18:00 UTEDAB 
EL 18:30 DEBFHA 
AL 20:00 DBFFTC 
február 9., csütörtök
EIHC 13:30 KORHUN 
U18 16:00 ITAHUN 
EL 18:00 UTEDAB 
EL 18:30 DEBFHA 
NŐI 20:00 HUNNOR 
AL 20:30 ETOWRM 
február 10., péntek
U18 16:00 SLOHUN 
EIHC 17:30 ITAHUN 
február 11., szombat
EIHC 13:00 SLOHUN 
U18 14:30 FRAHUN 
NŐI 16:30 HUNFRA 
AL 19:00 SPCDBF 
AL 21:00 ETOSZG 
február 12., vasárnap
NŐI 14:30 HUNJPN 
EL 17:00 DABUTE 
EL 17:30 FHADEB 
Partnerünk
Archívum