Dán?orosszal folytatódik a meglepetések junior-világbajnoksága

 

Tavaly az oroszok az utolsó percben mentették hosszabbításra a negyeddöntőt, úgy tudtak győzni. Lehet ennél ? és a finnek vesszőfutásánál ? is nagyobb szenzáció az idén?

A csoportkör küzdelmei egy hete kezdődtek a junior-világbajnokságon, itt az ideje, hogy összefoglaljuk röviden, mi is történt eddig, illetve mi várható a továbbiakban. A negyeddöntők mezőnye két helyen cserélődött ki az egy évvel ezelőttihez képest, a finnek helyett Svájcot láthatjuk majd.

Az első négy játéknap legnagyobb meglepetését a címvédő finn válogatott szolgáltatta, amely első három mérkőzését elveszítette, így hiába győzött szombaton Svájc ellen, ekkorra eldőlt, hogy a továbbiakban Lettországgal játszik két nyert meccsig tartó párharcot a bennmaradásért. Olyanra, hogy címvédő kényszerüljön osztályozóra, a világbajnokságok 1977 óta íródó történelmében még nem volt példa, ráadásul az elmúlt 40 évben a finnek sosem voltak hetediknél rosszabb helyen, míg most a 9-ért küzdhetnek. Ez akkor is kínos, ha tudjuk, hogy a válogatott két legnagyobb sztárját nélkülözni kénytelen: Patrik Laine a Winnipeg Jetsnél, Jesse Puljujarvi az Edmonton Oilersben teljesít szolgálatot. Az is példátlan, hogy egy válogatott menet közben cseréljen szövetségi kapitányt, márpedig Finnország nem nézte tétlenül a csapat szenvedését, a három kudarc után Jukka Rautakorpit Jussi Ahokas váltotta. A 36 éves szakember az elmúlt három évben az ifiválogatottat vezette, 2016-ban aranyérmet nyertek, a jelenlegi keretben heten vannak abból a csapatból. Ahokas fel is tudta rázni a csapatát, 2-0-ra nyertek Svájc ellen. A kiesés elkerüléséért vívott csatában az idén feljutó lettekkel néznek szembe, akiknek kicsit magasan volt a torna mércéje. Kanadától tíz, Oroszországtól kilenc, az USA-tól hat gólt szedtek be, 29 kapott góljuk majdnem kétszer annyi, mint az ebben a mutatóban második dánoké.

Dánia 15 gólt kapott, ezzel együtt második lett a csoportjában, megelőzve a finnek mellett Csehországot és Svájcot is. Ez azt is jelenti, hogy a negyeddöntőben elkerülték mindkét észak-amerikai csapatot, így az oroszokkal játszanak. A dán válogatott a 2007/08-as szezonban került fel először az elitbe, akkor azonnal kiesett, és három évig nem is járt a legfelső szinten. A 2011/12-es szezonban ismét felkerültek, és bár utána kiestek, ezt ezúttal két év szünet követte, jövőre pedig sorozatban negyedszer lesznek ott a világ 10 legjobb csapata között. Mostani hat pontjuk a legtöbb, amelyet valaha gyűjtöttek. Első két évükben pont nélkül zártak, tavalyelőtt négy, tavaly három pontot kapartak össze. Mondani sem kell, a negyeddöntőkből még sosem jutottak tovább, így is történelmi sikert értek el. Az oroszok ellen világra szóló siker lenne a győzelem. Ez még akkor is így van, ha valamiért a dánoknak általában meglepően jól megy ellenük. Eddig kétszer találkoztak egymással. A 2015-ös világbajnokság első napján az oroszok szétlövésben tudtak nyerni, de ennél is nagyobb meglepetést okoztak a dánok tavaly, amikor a negyeddöntőben kétszer is megszerezték a vezetést. Másodjára 44 másodperccel a rendes játékidő letelte előtt jött csak össze az egyenlítés a jóval esélyesebb Oroszország számára, majd a hosszabbítás felénél aztán a mindent eldöntő gólt is bevarázsolták Kamenyevék.

A megelőző hat tornán négyszer került döntőbe Oroszország, ezekből egyet tudott megnyerni. A csoportkörben kikaptak Kanadától és az USA-tól, a szlovákokat 2-0-ra győzték le. A csapat erőssége az emberelőnyös játék, csak a kanadaiak előzik meg őket ebben, átlagosan négy és fél perc előny kell nekik egy gólhoz, 35,3%-kal használják ki ilyen helyzeteiket. A dánok játéka a kontrákra épül, ők lőttek legkevesebbet kapura, viszont ezt borzasztóan hatékonyan teszik, ebben másodikok szintén a juharlevelesek mögött.

RUSDEN U20

Montréalban Svédország játszik Szlovákiával délután, az esélyek itt ugyanolyan egyértelműek, mint a dán?orosz esetében. Tavaly ilyen elődöntő is volt, de északi szomszédunk nem tudott sok borsot törni ellenfele orra alá, a vége 6-0 lett a svédek javára. A háromkoronások veretlenül és pontveszteség nélkül zártak az A csoport élén, 18-6-os gólkülönbségük mindent elárul fölényükről. Nem csoda, hogy a plusz/mínusz táblázat első hét helyén svéd található, bár ez talán inkább a két csoport közötti különbségeket mutatja, semmint a valódi erőviszonyokat. A kapusteljesítmény ezzel együtt is fantasztikus, Felix Sandström három meccset kapott eddig, ezeken közel 94%-os hatékonysággal védett, meccsenként 1,33 gólt kap átlagosan, ami nem sok jót ígér a szlovák csatárok számára. Szlovákia a két észak-amerikai csapattal kezdett, akiktől kapott egy-egy ötöst, igaz, az USA-nak legalább ütni is tudtak kettőt. Magabiztosan hozták a kiesés elkerüléséhez szükséges kötelezőt, amikor 4-2-re győztek a lettek ellen. A legjobb meccsüket az oroszok ellen játszották, akik bár végig domináltak, csak 2-0-ra tudtak győzni ellenük. A svédek számára ez intő jel lehet a kapu előtti hatékonyság fontosságának szempontjából, hiszen az egyenes kieséses szakaszban már nincs idő javítani. A svédek öt éve nyertek világbajnoki aranyat, 31 év után, azóta csak két ezüst jutott nekik, a legutóbbi két vb-ről üres kézzel távoztak. Ez annál is érdekesebb, mert a csoportkörben már sorozatban aratott 40. győzelmüknél tartanak, ami elképesztően magas szám, tíz éve nem kaptak ki a torna első szakaszában. Az öt évvel ezelőtti aranycsapat emlékezetes módon, négy hosszabbításos mérkőzéssel lett világbajnok, az oroszok elleni döntő hosszabbításában a stockholmi születésű Mika Zibanejad szerezte meg a mindent eldöntő találatot.

Az USA gólkülönbsége alig különbözik a svédekétől, nem 18-6, ?csak? 17-6, de ezt sokkal nehezebb csoportban érték el. A játékuk fokozatosan épült fel, simán verték a letteket, majd a szlovákokat is, az első komolyabb akadályt az orosz válogatott jelentette, amelyet 3-2-re győztek le, majd december 31-én következett a Kanada elleni derbi. Még sosem sikerült győzni az elmúlt 18 év során, hat juharleveles öröm mellé egyetlen döntetlen jutott. Szombaton megtört a jég, az USA csapata várhatta boldogabban január elsejét, miután 3-1-re győztek. Az amerikai csapat kapcsán két dolgot érdemes külön is kiemelni. Egyrészt hihetetlenül egyenlően oszlanak meg a pontok a sorok között. A harmadik legtöbb gólt ők lőtték a tornán, de az egyéni statisztikákban sehol nem tűnnek fel a játékosaik. A kanadai táblázat első 20 helyezettje között csak három, a góllövőlista első húsz játékosa között négy, az asszisztlistán két játékosuk fér be a legjobb húszba. Mindez hihetetlenül nehézzé teszi ellenük a védekezést. A másik érdekesség, hogy a torna legjobb emberelőnyös játékát bemutató Kanadát úgy fojtották meg, mintha az a világ legegyszerűbb dolga lenne. Strome-ék közel 12 percet játszottak előnyben, mégis csak egy találatot tudtak szerezni ezekből. Svájcnak elképesztően nehéz dolga lesz, ha fel akarja velük venni a versenyt a negyeddöntőben. A helvétek a csoport negyedik helyén zártak, négy meccsen elért négy pontjukkal. Számukra az is nagy szó, hogy elkerülték a kiesés elleni rangadókat, ahol az elmúlt három év mindegyikében felbukkantak. A csapat utóbbi időben elért legnagyobb sikere 2010-ből datálódik, amikor friss feljutóként bronzmeccset játszhattak, de 11-4-re kikaptak a svédektől. Az idei tornán viszonylag sok gólt kapnak, a csehektől hármat, a svédektől és a dánoktól is négyet. Viszont a finnek elleni meccsig sokat is lőttek, egyedül az utolsó csoportmeccsükön nem találtak be, az új szövetségi kapitánnyal felálló finnek 51-17-re nyerték a lőpárbajt, Svájcnak esélye sem volt. Más kérdés, hogy az USA ellen is hasonlóra lehet számítani, és végül a finneket is két gólon sikerült tartani a mezőnydominancia ellenére. A recept tehát adott, csak a kivitelezésen kell javítani.

A csehek legyőzték a csoportutolsó finneket a torna első meccsén, majd mindenki mástól kikaptak, mégis megszerezték a harmadik helyet. Ennek következtében a másik csoport másodikjával, a házigazda Kanadával néznek szembe a negyeddöntőben. Az egyéni statisztikákban egyetlen játékosuk alkotott kiemelkedőt, aki négy meccsen szerzett három pontjával a torna negyedik legponterősebb bekkje. Kanada ellen is egyszerre lenne szükség ellentmondást nem tűrő védőmunkájára és pontgazdag támadásépítésére, hiszen a juharlevelesek lőtték a legtöbb gólt, szám szerint 21-et. A felkészülés különböző fázisaiban kétszer játszottak egymás ellen, a szelekciós szakaszban 8-0-ra, közvetlenül a torna előtt 5-0-ra nyert Kanada. Hogy ez mennyire semmit nem jelent, azt éppen a házigazdák tudják a legjobban, hiszen tavaly a negyeddöntőben búcsúztatták őket a későbbi világbajnok finnek. Az így elért hatodik hely óriási csalódás volt a számukra, öten maradtak abból a csapatból, ők nem szívesen emlékeznek erre vissza. A kanadaiak legnagyobb problémáját az jelenti, hogy az első hátvédpárból kiesett Philippe Myers, akit az amerikai hátvéd, Luke Kunin ütközött le csúnyán, amiért véglegest is kapott. A közel kétméteres hátvédet agyrázkódás gyanújával vitték le a jégről, a csehek ellen biztosan nem játszhat.

Így mindössze hat hátvédje maradt Kanadának, akik közül ráadásul csak két igazi jobbkezes van, bár a Myers helyére lépő Kale Clague is ezen a helyen játszik klubjában. Ennek ellenére igazi meglepetés lenne, ha a csehek meg tudnák szorítani Kanadát, akik szinte minden statisztikai mutatóban az élen állnak.

A torna statisztikáit itt találják meg, a videókat ide kattintva tekinthetik meg.

Az U20-as vb programja, magyar idő szerint:

2016. december 26., 19:00 Svédország?Dánia 6-1 (Montreal)
2016. december 26., 21:30 USA?Lettország 6-1 (Toronto)
2016. december 26., 23:00 Csehország?Finnország 2-1 (Montreal)
2016. december 27., 02:00 Kanada?Oroszország 5-3 (Toronto)

2016. december 27., 19:00 Csehország?Svájc 3-4 h. (Montreal)
2016. december 27., 22:00 Lettország?Oroszország 1-9 (Toronto)
2016. december 27., 23:30 Dánia?Finnország 3-2 (Montreal)
2016. december 28., 02:00 Kanada?Szlovákia 5-0 (Toronto)

2016. december 28., 23:00 Svájc?Svédország 2-4 (Montreal)
2016. december 29., 01:30 Szlovákia?USA 2-5 (Toronto)

2016. december 29., 19:00 Dánia?Csehország 3-2 h. (Montreal)
2016. december 29., 21:30 Oroszország?USA 2-3 (Toronto)
2016. december 29., 23:30 Finnország?Svédország 1-3 (Montreal)
2016. december 30., 02:00 Lettország?Kanada 2-10 (Toronto)

2016. december 30., 23:00 Svájc?Dánia 5-4 b. (Montreal)
2016. december 31., 01:30 Szlovákia?Lettország 4-2 (Toronto)

2016. december 31., 19:00 Svédország?Csehország 5-2 (Montreal)
2016. december 31., 21:30 USA?Kanada 3-1 (Toronto)
2016. december 31., 23:30 Finnország?Svájc 2-0 (Montreal)
2017. január 1., 02:00 Oroszország?Szlovákia 2-0 (Toronto)

2017. január 2., 17:00: Finnország?Lettország (Montreal)
2017. január 2., 19:00: Dánia?Oroszország (Toronto)
2017. január 2., 21:30: Svédország?Szlovákia (Montreal)
2017. január 2., 23:30: USA?Svájc (Toronto)
2017. január 3., 02:00: Kanada?Csehország (Montreal)

2017. január 3., 23:30: Lettország?Finnország (Montreal)

2017. január 4., 21:00: 1. elődöntő (Montreal)
2017. január 5., 01:30: 2. elődöntő (Montreal)

2017. január 5., 17:00: 9. helyért, 3. mérkőzés (Montreal, ha szükséges)
2017. január 5., 21:30: bronzmérkőzés (Montreal)
2017. január 6., 02:00: döntő (Montreal)

A legjobb streamlehetőségek:

onhockey.tv
livetv.sx

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum