Románia–Japán 4-2
Dave MacQueen csapata a sorozatban kiküzdött harmadik sikerével megőrizte a reményét, hogy feljusson az A csoportba.
Mindkét csapatnál az a kapus kapott lehetőséget, aki eddig négyből háromszor kezdett: Romániánál Tőke, Japánnál Nariszava állt a vasak között. A sárga mezes csapat az ötödik percben megszerezte a vezetést, miután az orosz-román Szkacskov lövésébe talán Gliga beleért, mindenesetre a korong az ázsiai kapuban kötött ki. A nyitó harmad hajrájában Japán egyenlített egy kimaradt emberelőnye után, Iszogai megkerülte Tőke kapuját, majd a középre tett korongja Láday korcsolyáján megpattanva átjutott a gólvonalon. Nem örülhettek sokáig a fekete mezesek, 18 másodperccel később Bors kapu elé belőtt passzára Szkacskov érkezett üresen, újra vezetett Románia. A 35. minutumban megduplázta előnyét MacQueen gárdája: a három a kettő elleni akcióból kettő az egy elleni lett, majd egy újabb passz után Rokaly Szilárd ziccerbe került, higgadtan elhúzta a korongot Nariszava mellett. Három és fél perccel a vége előtt visszajöttek a japán remények, Szato Ju tett be egy Tőke-védés utáni kipattanót. A végjátékban Japán levitte a kapusát, hiába, öt másodperccel a vége előtt a finn-román Haaranen betalált az üres kapuba.
Románia 4-2-re győzött, kilenc ponttal zárja a tornát, ez akár még feljutást is érhet. Japán négy ponttal végez, ez egyelőre még ötödik helyet jelent, ám kiesik, ha a koreaiak győznek az olaszok ellen.
A bolzanói divízió 1/A-s világbajnokság menetrendje:
Április 28., vasárnap:
12:30: Dél-Korea–Szlovénia 4-2
16:00: Japán–Magyarország 1-3
19:30: Románia–Olaszország 1-6
Április 30., kedd:
12:30: Szlovénia–Románia 6-1
16:00: Magyarország–Dél-Korea 6-2
19:30: Olaszország–Japán 4-3 h.
Május 1., szerda:
12:30: Magyarország–Románia 1-2
16:00: Japán–Dél-Korea 4-3
19:30: Szlovénia–Olaszország 2-0
Május 3., péntek:
12:30: Dél-Korea–Románia 2-3
16:00: Szlovénia–Japán 3-1
19:30: Olaszország–Magyarország 2-3
Május 4., szombat
12:30: Románia–Japán 4-2
16:00: Olaszország–Dél-Korea (stream)
19:30: Magyarország–Szlovénia (Sport 2)
fotó: Vanna Antonello/IIHF
További cikkek
- Délután kanadai–finn rangadó a Sport 2-n
- Tkachuk a kapuba sodródva szerzett győztes gólt
- Egyesült Államok–Lengyelország 4-1
- Csehország–Ausztria 4-0
- Németország–Kazahsztán 8-2
- Dánia–Nagy-Britannia 4-3
- Beketajev 162 km/h-s korongot bombázott a rövid felsőbe
- Lengyel–amerikai tévés meccset hoz a péntek este
- Így győzték le az osztrákok egy 59:59-nél lőtt góllal a finneket