Fehérvár AV19?MAC Budapest 2-0

   

A Fehérvár AV19 nyerte a nyolcadik Ifjabb Ocskay Gábor Emléktornát, miután a döntőben legyőzte a MAC Budapestet.

A Graz 99ers a C-pályán 3-2-re megverte a Comarch Cracoviát az emléktornán. Mint ismert, az osztrákok az elődöntőben legyőzték ugyan a MAC Budapestet, de vasárnap sem akartak a jégcsarnokban hokizni, ezért az edzőpályán küzdöttek meg a lengyelekkel. A ?bronzmérkőzés? gól nélküli első játékrészt hozott, majd a középsőben a 99ers neveltje, Florian Iberer szomorította egykori klubját és emberelőnyben megszerezte a vezetést a Cracoviának. A mérkőzés derekán Sven Klimbacher góljával egalizált a Graz. Az utolsó harmadot ellenállhatatlanul kezdte az osztrák EBEL-csapat; bő két perc alatt két gólt lőtt, és Oliver Setzinger, majd öt a négyben Robin Weihager találatainál eldőlni látszott a mérkőzés. Az 51. percben Oliver Paczkowski gólja izgalmassá tette az utolsó perceket, de az eredmény nem változott.

Az első helyosztó után következett a döntő. A jég minősége nem sokat javult az előző naphoz képest. Vasárnap is 30 fok körül volt a hőmérséklet Székesfehérváron, így a C-pályán melegítettek a csapatok. A kezdés előtt a Volán sportvezetői és a város polgármestere elbúcsúztatták a MAC Budapesthez igazolt Kovács Csabát, a szurkolók ?Süti! Süt!? rigmusokkal köszönték meg a szélsőnek az elmúlt 14 évet, szép pillanatok voltak ezek.

A korongbedobás után bekezdett a Fehérvár, viszont a sérülés miatt hiányzó Bálizs Bencét remekül helyettesítette Arany Gergely a vendégkapuban, így nem értek góllá a hazai helyzetek. Az első percek után felvették a ritmust a fővárosiak, Hetényinek is többször kellett védenie. A 10. percben Nagy Gergő szólójánál már komoly bravúrra is szüksége volt a fehérvári kapusnak. Kifejezetten jó iramú első harmadot láthatott a publikum. A Volán agresszív letámadása jól szűrte meg a MAC támadásait, de többször is a jobbnál jobb helyzeteket keresték Bodóék. A 13. perc hozta a mérkőzés első kiállítását, Könczei Áron kapott büntetést. A hazaiak jól őrizték a korongot, a késleltetett kiállítás miatt majdnem három percig tartott a fehérvári emberelőny. Arany továbbra is magabiztos volt, neki köszönhetően Makowski veszélyes lövése és Sofron ziccere után is gól nélküli döntetlent mutatott az eredményjelző.

A szokatlan meleg szerencsére nem hagyott nyomot a játékosokon, a középső harmad az előzőnél is jobb játékot hozott. A Fehérvár ismét lendületesen nyitott, igaz, Hetényi kijöveteleinél emelkedhetett a hazai szurkolók pulzusszáma is. A speciális játékhelyzeteket is gyakorolhatták a csapatok, míg az első húsz percben mindössze egy, a középsőben már öt kétperces büntetést osztottak ki a játékvezetők. Gól mégis egyenlő létszámnál esett. A 26. percben Sárpátki átadásából Maylan lőtte ki a botos húszcentist ? ezzel vezetett a Fehérvár (1-0). A mérkőzés felére szétszakadt a pálya, felváltva jöttek a helyzetek a kapuk előtt. Növelhette volna előnyét a Volán, de a MAC-egyenlítés sem lett volna meglepetés, elég csak Vokla egyéni akcióját vagy nem sokra rá Jubinville gyönyörű cseleit megemlíteni ? mindkétszer Hetényi volt a végállomás. Még feljebb kapcsoltak a csapatok, szép szerelések, helyzetek, ütközések váltogatták egymást a jégen, a szurkolók sokkal többet kaptak, mint ami egy felkészülési mérkőzéstől elvárható. A harmad végén Roczanov egyenlíthetett volna, de közvetlen közelről leadott lövése fölé vágódott.

Az utolsó harmad áthúzódó fehérvári emberelőnnyel és a szorongatott helyzetben kilépő Bodo helyzetével indult, de Arany Gergely eszén sokadszorra sem tudott túljárni a villámgyors támadó. A hazaiak irányították a játékot, érett a második Volán-gól, de Makowski kiállítása megtörte lendületüket. Ahogy fogyott az idő, úgy nőtt a feszültség a jégen. Az 53. percben kettős emberelőnybe kerültek a fővárosiak, Makowski és Sarauer is mehetett a büntetőpadra. Az öt a három mégis elsősorban Sofron Istvánról szólt, aki mindenkivel kőkeményen ütközött, aki az útjába került. A Fehérvár átvészelte a hátrányt, és egyenlő létszámnál rögtön eldöntötte a mérkőzést. Az 55. percben Sarauer passzát a büntetőpadról beszáguldó Makowski lőtte Arany kapujába. A mérkőzés végére egy hazai kapuvas, és egy Sofron?Bronson összekapaszkodás jutott, de a játékvezetők nem engedték a bunyót. A Fehérvár AV19 és a MAC Budapest emlékezetes mérkőzéssel emlékezett a torna névadójára. A Volán 2013 után tudott ismét nyerni az emléktornán. A torna legjobb kapusa Hetényi Zoltán, a legjobb védő Ryan Ruikka, a legjobb csatár Justin Maylan lett, a legjobb fiatal játékos pedig Szabó Bence.

torna

A magyar és MOL ligás felnőttcsapatok felkészülési meccsei:

2016. augusztus 11.
17:30 HK Trnava (SVK-2.)?KMH (SVK-3.) (Nagyszombat) 12-1
18:00 HK Nitra (SVK-1.)?Ferencváros (Nyitra) 5-2

2016. augusztus 12.
17:00 SC Csíkszereda?Progym (ROM-1.) 8-0
17:30 HK Levice (SVK-3.)?KMH (SVK-3.) (Léva) 6-2 (3-0, 3-1, 0-1)
18:00 Érsekújvár (SVK-1.)?Ferencváros (Érsekújvár) 4-1

2016. augusztus 14.
10:00 SC Csíkszereda?Progym (ROM-1.) 4-3

2016. augusztus 16.
17:30 Érsekújvár (SVK-1.)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Érsekújvár) 1-2

2016. augusztus 17.
17:30 HC Topolcany (SVK-2.)?Debreceni HK (Nagytapolcsány) 4-3

2016. augusztus 18.
17:30 Besztercebánya (SVK-1.)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Besztercebánya) 4-5
17:30 HK Trnava (SVK-2.)?Debreceni HK (Nagyszombat) 3-5
18:30 DAB?FTC (Dunaújváros) 3-4
19:00 HKM Zvolen (SVK-1.)?DVTK Jegesmedvék (Zólyom) 3-4 b.
19:30 HDD Jesenice (AHL-SLO)?UTE (Jesenice) 4-1

2016. augusztus 19.
12:00 Detva (SVK-2.)?DVTK Jegesmedvék (Zólyom) 4-2
17:00 KMH Budapest-HK Levice 3-4 (1-0, 2-3, 0-1)
17:30 Slavia Trebic (CZE-2.)?MAC (Trebic) 2-3
18:00 Fehérvári Titánok?KAC II. (AUT-2.) 5-0
18:00 Progym?SC Csíkszereda (Gyergyószentmiklós) 1-7
19:00 Olimpija Ljubljana (EBEL)?UTE (Ljubljana) 6-1

2016. augusztus 20.
12:00 DVTK Jegesmedvék?GKS Tychy (POL-1.) (Zólyom) 3-1
18:00 Jestrábi Prostejov (CZE-2.)?MAC (Prostejov) 8-3

2016. augusztus 22.
18:00 Fehérvári Titánok?DAB (Székesfehérvár, C pálya) 4-3

2016. augusztus 23.
18:00 Debreceni HK?Dukla Michalovce (SVK-2.) (Debrecen) 6-1
18:45 Érsekújvár (SVK-1.)?MAC (Érsekújvár) 6-3
19:15 Villach (EBEL)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Villach) 4-3 h.u.

2016. augusztus 24.
18:00 Fehérvári Titánok?FTC (Székesfehérvár, C pálya) 3-2

2016. augusztus 25.
16:00 Liptovsky Mikulás B (SVK-3.)?KMH Budapest (Rózsahegy) 4-0
18:00 MsHK Zilina (SVK-1.)?DVTK Jegesmedvék (Zsolna) 2-0
18:00 Progym?Brassó (Gyergyószentmiklós) 1-6
19:15 Klagenfurt (EBEL)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Klagenfurt) 4-3 h.u.

2016. augusztus 26.
14:00 Iskra Partizánske (SVK-3.)?KMH Budapest (Rózsahegy) 5-2
17:00 SC Csíkszereda?Dunarea Galati (Csíkszereda) 4-5
17:30 Brassó?Progym (Brassó) 3-2
18:00 FTC?DAB (Pesterzsébet) 7-4
18:00 Detva (SVK-2.)?UTE (Gyetva) 4-1

2016. augusztus 27.
17:00 SC Csíkszereda?Dunarea Galati (Csíkszereda) 4-3

2016. augusztus 28.
10:00 KMH Budapest?Gelnica (Rózsahegy) 10-3

2016. augusztus 29.
18:00 DVTK Jegesmedvék?Dukla Michalovce (SVK-2.) (Miskolc) 4-2
18:00 Progym (ROM)?Dunarea Galati (Gyergyószentmiklós) 5-8

2016. augusztus 30.
17:00 DAB?Debreceni HK (Dunaújváros) 2-1
17:00 MHKM Skalica (SVK-2.)?UTE (Szakolca) 2-3 b.
19:00 MAC?Olimpija Ljubljana (EBEL) (Tüskecsarnok) 2-3 h.

2016. augusztus 31.
18:00 Topolcany (SVK-2.)?UTE (Nagytapolcsány) 2-6

2016. szeptember 1.
17:30 Fehérvári Titánok?HK Beograd (Székesfehérvár) 4-2

2016. szeptember 2.
17:00 Dukla Michalovce (SVK-2.)?Debreceni HK (Nagymihály) 5-2
17:00 Dunarea Galati?Corona Brassó (Galac) 1-5
18:00 MHC Martin (SVK-1.)?DVTK Jegesmedvék (Turócszentmárton) 1-3
18:00 Progym (ROM)?SC Csíkszereda (Gyergyószentmiklós) 5-2
18:30 DAB?HK Beograd (Dunaújváros) 6-2

2016. szeptember 3.
15:00 Dunarea Galati?Corona Brassó (Galac) 3-4
16:00 MAC Budapest?Graz (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna) 2-4
17:45 Ferencváros?Fehérvári Titánok (MOL) (Pesterzsébet) 3-2
19:00 Fehérvár AV19?Comarch Cracovia (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna) 3-1

2016. szeptember 4.
19:00 Fehérvár AV19?MAC Budapest (döntő, Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna) 2-0

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum