Minden csapatunk nyert Szlovákiában

   

A debreceniek Nagyszombaton, a miskolciak Zólyomban arattak nagyszerű győzelmet.

Sikerrel zárta a csütörtöki napot mindkét Szlovákiában jégre lépő MOL Liga-csapatunk. A Debreceni HK a lehető legjobbkor, a véghajrában szerezte meg a vezetést, ugyanis a mérkőzés folyamán háromszor is egyenlített, majd az 56. percben Piszkunov belőtte a győztes gólt, amit egy üres kapus találat is követett, így a DHK 5-3-ra diadalmaskodott.

A DVTK jelentős skalpot gyűjtött be, büntetőkkel verte a szlovák elődöntőig jutott HKM Zvolent. A rendes játékidő 3-3 gólt hozott ? a gólokat Tóth A., Miskolczi és Magosi szerezte ?, majd a hosszabbítás során Kiss Bence több bravúrral is mérkőzésben tartotta a miskolciakat. A szétlövés során egyedül Galanisz volt eredményes, így a DVTK 4-3-ra győzött.

ZVOMIS

Fotó: HKM Zvolen (Facebook)

Ferencvárosi sikert hozott a 2016/17-es felkészülési szezon első magyarországi mérkőzése. A zöld-fehérek már 4-0-ra is vezettek Dunaújvárosban, ám az Acélbikák feltámadtak, de csak felzárkózni tudtak, egyenlíteni nem, így az FTC 4-3-as győzelemnek örülhetett.

Az UTE az Alpesi Ligára készülő Jesenicéhez látogatott. A 450 néző előtt megrendezett találkozón mindegyik harmadot egy-egy góllal nyerték a szlovének, végül 4-1-es vereséget szenvedtek a lila-fehérek.

A magyar felnőttcsapatok felkészülési meccsei:

2016. augusztus 11.
17:30 HK Trnava (SVK-2.)?KMH (SVK-3.) (Nagyszombat) 12-1
18:00 HK Nitra (SVK-1.)?Ferencváros (Nyitra) 5-2

2016. augusztus 12.
17:00 SC Csíkszereda?Progym (ROM-1.) 8-0
17:30 HK Levice (SVK-3.)?KMH (SVK-3.) (Léva)
18:00 Érsekújvár (SVK-1.)?Ferencváros (Érsekújvár) 4-1

2016. augusztus 14.
10:00 SC Csíkszereda?Progym (ROM-1.) 4-3

2016. augusztus 16.
17:30 Érsekújvár (SVK-1.)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Érsekújvár) 1-2

2016. augusztus 17.
17:30 HC Topolcany (SVK-2.)?Debreceni HK (Nagytapolcsány) 4-3

2016. augusztus 18.
17:30 Besztercebánya (SVK-1.)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Besztercebánya) 4-5
17:30 HK Trnava (SVK-2.)?Debreceni HK (Nagyszombat) 3-5
18:30 DAB?FTC (Dunaújváros) 3-4
19:00 HKM Zvolen (SVK-1.)?DVTK Jegesmedvék (Zólyom) 3-4 b.
19:30 HDD Jesenice (AHL-SLO)?UTE (Jesenice) 4-1

2016. augusztus 19.
12:00 Detva (SVK-2.)?DVTK Jegesmedvék (Zólyom)
17:30 Slavia Trebic (CZE-2.)?MAC (Trebic)
18:00 Fehérvári Titánok?KAC II. (AUT-2.)
18:00 Progym?SC Csíkszereda (Gyergyószentmiklós)
19:00 Olimpija Ljubljana (EBEL)?UTE (Ljubljana)

2016. augusztus 20.
12:00 DVTK Jegesmedvék?GKS Tychy (POL-1.) (Zólyom)
18:00 Jestrábi Prostejov (CZE-2.)?MAC (Prostejov)

2016. augusztus 23.
18:00 Debreceni HK?Dukla Michalovce (SVK-2.) (Debrecen)
19:30 Érsekújvár (SVK-1.)?MAC (Érsekújvár)
Villach (EBEL)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Villach)

2016. augusztus 25.
18:00 MsHK Zilina (SVK-1.)?DVTK Jegesmedvék (Zsolna)
19:15 Klagenfurt (EBEL)?Fehérvár AV19 (EBEL) (Klagenfurt)

2016. augusztus 26.
18:00 FTC?DAB (Pesterzsébet)
18:00 Detva (SVK-2.)?UTE (Gyetva)

2016. augusztus 29.
17:00 DVTK Jegesmedvék?Dukla Michalovce (SVK-2.) (Miskolc)

2016. augusztus 30.
17:00 DAB?Debreceni HK (Dunaújváros)
17:00 MHKM Skalica (SVK-2.)?UTE (Szakolca)
19:00 MAC?Olimpija Ljubljana (EBEL) (Tüskecsarnok)

2016. augusztus 31.
18:00 Topolcany (SVK-2.)?UTE (Nagytapolcsány)

2016. szeptember 2.
17:00 Dukla Michalovce (SVK-2.)?Debreceni HK (Nagymihály)
18:00 Ferencváros?Fehérvári Titánok (MOL) (Pesterzsébet)
18:00 MHC Martin (SVK-1.)?DVTK Jegesmedvék (Turócszentmárton)
18:30 DAB?HK Beograd (Dunaújváros)

2016. szeptember 3.
MAC Budapest?Graz (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
Fehérvár AV19?Comarch Cracovia (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

2016. szeptember 4.
az előző nap vesztesei (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)
az előző nap győztesei (Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna)

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum